Megszakítás

2012-07-23

4

Irány a Nagyerdő – Campus Fesztivál 2.

írta Norrka
Campus Fesztivál
Remélhetőleg minél többen vannak azok, akik már alig várják, hogy átlépjék a Nagyerdő határát, valamint a Campus Fesztivál kapuját, és ismét egy felejthetetlen élményben legyen részük. Ezúttal a második és a harmadik fesztivál-nap ízelítőjét olvashatjátok.

Második nap – Péntek

18.45-től a zenéjét népzenei motívumokkal díszítő Szabó Balázst és bandáját hallgathatjátok meg a Víztorony Pódiumnál. Balázs nagyon tehetségesen ötvözi a folk elemet a modernebb gitárzenével. A tavalyi fesztivál legnagyobb meglepetését okozták számomra, idén szép lenne, ha minél többen ott lennénk, megérdemlik a közönséget. Remélhetőleg Bájoló című dalukat is eljátsszák majd.

20.00-tól a Nagyszínpadot a Magna Cum Laude fogja elfoglalni, akik az évek során egyre populárisabbak lettek, sok emberre számíthatunk.

20.15-től a Dumaszínházasoké a főszerep a Víztorony Pódiumnál, Kőhalmi Zoltán, Hajdú Balázs, és Tóth Edu lépnek fel. Be kell vallani, talán nem olyan nagy bűn, ha miattuk valaki kihagyja a Magna Cum Laudét.

20.45-kor érdemes a Telekom Terasznál tartózkodni, ugyanis a (nem véletlenül) Kispál utóérzésű Kiscsillag lép színpadra. Ízelítőként itt a legújabb klip: Olajoshordó. Hasonlóan jó hangulatú koncertre számíthatunk.

22.00-kor a kivételesen nem fesztiválzáró Tankcsapda lép fel a Nagyszínpadon. Aki a tömeget nem bírja, kerülje el a környéket, ugyanis ott nem lesz kevés ember!

22.15-kor a Telekom Terasznál az Intim Torna Illegállal vigasztalódhatnak azok, akiket nem hatja meg a Tankcsapda. Reméljük a debreceni kádakat békén hagyják. :)

22.45-kor a Supernemre tombolhatnak a keményebb műfaj rajongói. Mozi helyett irány a Dréher Arénába be!

00.00-kor mindenkinek kötelező a megjelenés a Telekom Terasznál, ugyanis a Vad Fruttik lép a színpadra. Likó Marciék gyakran, és mindig boldogan jönnek Debrecenbe, köszönhető ez a rajongók nagy számának is.

00.40-kor a magyar alternatív metálzene kedvelőinek is kedveznek a szervezők, ugyanis a Subscribe is fellép a Dréher Arénában. A Fonogram-díjas banda garantáltan szét fogja szedni a színpadot. Ízelítőül meghallgatható a rádiók által is játszott Álomtégla című szám.

02.00-kor a még talpon lévők ki ne hagyják Soerii és Polek DJ-szettjét. Remélhetőleg meghallgathatjuk majd a Supernemből ismert Papp Szabi közreműködésével készült Valahol messze című nagyszerű dalt is.

Harmadik nap – Szombat

18.00-kor a magyar reggie, dancehall, hip-hop és rock ötvözésének szakértői, vagyis az Irie Maffia lép a Nagyszínpadra. Livin’ is easy című daluk még elég friss, de biztosan sláger lesz.

19.15-kor érdemes a magenta sátor felé venni az irányt, ugyanis a Magashegyi Underground lép színpadra. Biztos hogy mindenkit fel fognak rázni!

20.45-kor a debreceni Skafunderzé a Telekom Terasz. A ska-punk kedvelői, és a műfajban még nem nagyon jártasak is jót bulizhatnak velük.

22.20-kor már nagyon úgy fogjuk érezni, hogy eleget vártunk, melegítettünk, és készen állunk a fesztivál nagy durranására. A Nagyszínpadot a finn Apocalyptica fogja birtokba venni, akikre korábban egy külön ajánlót is szenteltem.

0.40-kor a fesztivál méltó befejezéséről a 30Y fog gondoskodni. Rajongóknak kötelező. (Egyébként itt fogom ünnepelni 10. 30Y koncertemet, tehát engem biztosan megtaláltok majd.)

A négy nap kínálatát megvizsgálva igazából nem lehet dönteni, melyik napra érdemes, melyik napra nem érdemes jönni, ugyanis az utóbbi eset egyáltalán nem áll fenn. Ebben az évben is jól járnak a bérletesek! Jó bulizást, kikapcsolódást, meditálást, és tombolást kívánok mindenkinek!

About these ads
4 hozzászólás Hozzászólás
  1. taskymuse
    júl 23 2012

    Igen jó a kínálat.Talán csak annyi szubjektiv hozzáfűzés,hogy a Magna Cum Laudét ne hagyjátok ki,mégha a cikk írója nem is tartja bűnnek,dumaszínházas fellépők miatt…ugyanis nagyon jó hangulatú,felpezsdítő erejű koncertet adtak a Hegy’-en is.Inkább a Supernemet hanyagolnám,bár én semmiképp sem nevezném őket keményebb műfaj képviselőinek…A leírtak többi részével egyet értek…Én kötelezővé tenném a 4 napos bérletet:)))

    Hozzászólás
  2. asd
    júl 30 2012

    ez a FreshFabrik már nem az a FreshFabrik…
    supernem mint kemény műfaj? :D
    subscribe: alternatív metál??? az mi? :D
    ilyen alapon a magna cum laude lehetne mondjuk: háziasszonymetál.
    Ettől függetlenül, szerintem programfüzetírással kellene foglalkoznod, vagy zenekarok promotálásával! Még így visszatekintve is kedvet kaptam, hogy újra kimenjek, pedig a tegnap esti program tökéletes ellaposodása után nem gondoltam, hogy így lesz. Sikerült a magyar zenei élet nagyrészt unalmasabbik felét és teljesen érdektelen nemzetközi fellépőket felvonultató campusról, úgy írnod, hogy aki nem hallgat zenét csak rádióból, az azt hihetné, hogy valami érdekeset is hallhat. Nem véletlen, hogy boldog-boldogtalan valamilyen kedvezményes jeggyel mehetett be. Amúgy ez a fesztivál úgy nagyjából visszatükrözi a város egész éves könnyűzenei életét is. A borsodi valóban jobb szponzor, mint mondjuk egy bank, de a két sört azért nem tenném mérlegre, tekintve, hogy az ország nem észak-keleti csücskéből származók szerint, csak jóindulattal nevezhető sörnek (bár nekem semmi bajom vele).

    Hozzászólás
    • Norrka
      júl 30 2012

      Érdekes, szerintem meg épp a magyar könnyűzenei élet igényesebbik felét vonultatták fel a fesztiválon, de persze ez is ízlés dolga. :) Volt jópár előadó, akit nem emeltem ki (pl. Republic, vagy Ganxtáék), mert velük kapcsolatban igazad van. És az is biztos, hogy rengeteg olyan előadót is hívhattak volna, akik rosszabbak, vagy jobbak valamivel, esetleg más műfajt képviselnek. De ez egy fesztivál, ezek a magyar fesztiválbandák. Aki az igazi metált kedveli, az mehet metál-fesztre, aki meg az igazi magyar populáris zenét kedveli, azoknak minden héten akad néhány falunap. Akinek meg van lehetősége, az mehet Szigetre, vagy a szomszédos országok fesztiváljaira (tény, hogy én is inkább egy Frequency fesztiválra mennék el Ausztriába..).
      Egyébként mint lehetőséget vázoltam fel a programokat, az más kérdés, hogy hogy alakul a buli. Például a Dreher sátorban annyira kegyetlenül rossz volt a hangosítás, hogy a HS7 konkrétan abbahagyta egyszer a zenélést, a The Real McKenzies-nél meg már annyira zavaró volt, hogy távoztam is…
      Én azért örülök, hogy van egy fesztiválunk, attól függetlenül, hogy az mennyire jó vagy rossz.

      Hozzászólás
  3. Gigi
    aug 3 2012

    Újra Fruttikot meg 30Y-t akarok!!!Minden évben visszasírom a Campusos perceket!!!Idén talán a Beck Zolis beszélgetés volt a legemlékezetesebb!!!Még jó hogy elcipeltem oda a tesóimat!!!(Norrka)=D

    Hozzászólás

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 348 követőhöz

%d blogger ezt szereti: