Skip to content

2012-08-12

1

10 tipp a legjobb albérletekhez

írta Laci
Szükség lenne még egy szobára

Üdv újra itt! A tegnapi bejegyzésünk után itt az idő, hogy elkezdjük az albérletkeresés oroszlánrészét, mégpedig, hogy kiválasszuk és megnézzük a hőn áhított lakást. 10 életszagú, kipróbált, tutibiztos tanácsot olvashattok most arról, mire figyeljetek akkor, ha megnéztek egy albérletet.

1. Jól néz körül a piacon. Én is költöztem már párszor mióta nem vagyok egyetemista, és a taktikám az volt, hogy amelyik albérlet szóba jöhetett, azt kigyűjtöttem, és csak később szelektáltam bizonyos további szempontok alapján (Kivétel persze az, ha egyből beleszeretsz egy hirdetésbe. Na ekkor azonnal hívd a hirdetőt, különben valószínűleg mire megteszed, már nem lesz meg a lakás.). Nekem például szempont volt a bérleti díj. Így ami 30 ezer forint alatt volt, azt mind kigyűjtöttem. Utána tovább  szelektáltam például a rezsi költség, állapot, elhelyezkedés, stb. szerint, természetesen az Egyetemváros volt a best of, de lejegyeztem pár belvárosi albérletet is. Így maradt 5-6 lakás, amit érdekesnek találtam, megnéztem, és amelyik a legszimpatikusabb volt, azt kiválasztottam.
2. Ne a képek alapján dönts! Minden lakást nézz meg nagyon alaposan! És az alapost nem úgy értem, hogy bemész és körbenézel, hanem tényleg alaposan. Próbáld ki az ágyat, hisz azon fogsz aludni, menj körbe többször is a lakásban, keresd hogy mi lehet vele a baj (mindig van valami baj), nézz be a konyhaszekrényekbe (ha csótányok, bogarak vannak a lakásban, akkor azt csak így lehet kiszúrni, és a Jerikó utcán bizony gyakran botlani ilyen albérletekbe!), nézz be a mellékhelyiségbe, fürdőszobába. Ha már laknak a lakásban kérdezd őket, és ne  feltétlenül a tulajdonost. Nézd meg, hogy minden működik-e. Kérdezd meg, hogy mely felszerelés tartozik a lakáshoz, és ha beköltözöl, akkor mit fognak elvinni, vagy épp mit fognak hozni. Ha nem vagy elégedett pl. a hűtővel, akkor kérdezd meg, hogy kicserélik-e.
3. Minden esetben beszéljetek az árakról a tulajdonossal. Telefonon is, de feltétlenül a személyes találkozáson is. Kérdezd meg, hogy mennyi a bérleti díj pontosan. Mindig alkudj! Nálam ez alapszabály volt, és a legtöbb esetben működött. Ha szimpatikus vagy a tulajdonosnak, vagy régóta áll üresen a lakás, akkor bizony kaphatsz kedvezményt. Amúgy meg a legtöbb tulaj számol azzal, hogy alkudni fognak a lakásra, így főleg alkudni kell. Mindig tisztázni kell, hogy mennyi a kaució, és az mit is takar pontosan. Mikor jár az neked vissza, és mikor nem (erre is oda kell figyelni, mert sok tulaj addig sakkozik, hogy a végén nem adja vissza a kauciót). Mennyi a rezsi, erről ha tud a tulaj, akkor mutasson neked számlát, ha nem tud mutatni számlát, akkor kezdj el nyugodtan gyanakodni. Ha van már ott lakó, akkor faggasd őt ezekről nyugodtan. Tisztázd, hogy mi van a rezsiben (pár tulajdonos ugyanis nem számolja bele a közös költséget, de az is elég nagy tétel.)
4. Tisztázzátok a beköltözés és a kiköltözés feltételeit! Például mennyi a felmondási idő, mennyi időre szól a szerződés (én nem szeretem például a fix idejű szerződéseket, mert az azzal jár, hogy ha idő előtt költöznél ki, akkor bukod a kauciót.)
5. Tisztázni kell mindig a fizetést és az elszámolást is. Mikor kell fizetni az albérleti díjat és a számlákat? Mennyit kell fizetni? Milyen úton kell fizetni? Kinek kell fizetni? Kérdd meg a tulajdonost, hogy minden esetben hozza neked a csekkeket, vagy legalább a másolatukat. Ez azért fontos nekem például, mert szeretem tudni miért mennyit fizetek. Azt is mindenképpen tisztázzátok, hogy az óraállás után fizetsz, vagy átalánydíjat. Szerintem az első, bár kicsit macerásabb, hogy mindig le kell olvasni az órát és bediktálni, de tisztább. Tudod, hogy mikor mennyit használtál, és azért fizetsz, nem pedig csak fizetsz valamennyit, és évente egyszer jönnek órát olvasni, amikor ha többet fizettél, akkor a tulaj nem igazán fogja akarni visszafizetni a többleted, ha viszont kevesebbet, akkor kamatostul bevarrja rajtad a dolgot. Az internetet is mindig kérdezd meg, hogy be van-e kötve vagy sem. Mármint a vonal teljesen, mert sokan mondják, hogy persze bent van, de mikor beköltözöl, akkor még el kell menni mondjuk a digihez, megrendelni valamelyik csomagot, ami plusz pár ezer forint egyből.
6. Nézz körbe a környéken. Kik a szomszédok? Jó hely az, amit kinéztél? Én este is elgyalogoltam annó oda, ahol most lakunk a feleségemmel, hogy lássam nincsenek-e erre kétes emberek, vagy esti ricsaj, nagy zaj a főút miatt, ilyenek. Lehet ez az én rigolyám, de szeretek alapos lenni.
7. Számold ki ténylegesen mennyibe kerül a lakás. Sokan csak a bérleti díj alapján döntenek, de gyakran a rezsi sokkal több, mint maga a bérleti díj. Számold össze a kettőt, mert ezt együtt kell majd kipengetni. Nem mindegy, hogy bár olcsó a bérleti díj, de a rezsi óriási. Gyakran megéri kicsit többet fizetni bérleti díjba, mert akkor jócskán lehet a rezsivel spórolni. Például, ha van egy szobád, amit konvektorral fűtesz, akkor nyáron semmit nem kell fizetned. Ellenben, ha távhő van, akkor mindig fizeted az átalánydíjt, ami nem kevés, főleg ha nem is fűtesz. A régi panelokban drága szokott lenni a rezsi, viszont a panelprogramos házakról jót tudok mondani. Ott a téli fűtés 40%-át is volt, aki megtakarította.
8. Ne csak a lakás alapján válassz! Egy zsémbes, rosszmájú tulaj nagyon meg tudja keseríteni az életed. Beszélgess vele kicsit, és próbáld meg kideríteni milyen ember. Nem feltétlen baj, ha szigorú, és tudod, hogy időben kell neki fizetni. De sejtheted, hogy ha valami baj lesz és szólsz neki, akkor jön és mondjuk kicseréli az elromlott hűtőt. De csak ekkor jön, és nem fog hetente feljárni körbenézni a lakásban… Ez engem nagyon idegesít például.
9. Írjatok bérleti szerződést. Ez azért fontos, mert törvény is kötelez rá, de ész érvek is emellett szólnak. Ezt ne hagyd ki (ehhez szerződésmintát holnap adok majd nektek). Ez le van írva, ez megmarad, a szó elszáll. Amiben megegyeztetek, az minden legyen benne a szerződésben, az is ha új hűtőt ígért a tulaj. Legyenek benne a pontos fizetési határidők, fizetési feltételek, kaució, hogy az visszajár neked, mennyi a felmondási idő, stb.
10. Élvezd a lakást :D Rendezd be a saját ízlésed szerint, és tedd otthonossá. A te házad, a te várad!
Most már rajtad a sor! Tegnap már mutattam nektek pár linket, ahol elkezdhetitek az albérletek utáni keresgélést. Na, ha ez megvan, akkor nincs is más, mint kipróbáld ezeket a tippeket! Garantálom neked, hogy működnek, és sok kellemetlenségtől fogod magad megkímélni!
Holnap folytatom egy bérleti szerződésmintával!
About these ads
1 hozzászólás Post a comment

Trackbacks & Pingbacks

  1. Az albérlés jogi oldala | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 355 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: