Skip to content

2012-04-14

EtnoKuckó

Készítő: Tedó

„Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel a népek lelkét”

 Néha irigykedve gondolok nagyszüleinkre, dédszüleinkre. Mindenre volt idejük. Legalábbis szüleink tanúsága szerint kevesebb rohanás volt az életükben mégis bizonyos értelemben teljesebb életet éltek, társas kapcsolataik mindenképpen más minőségűek voltak, mint a ma emberének. A személyes találkozások, nagyobb családi események, a közös munka olyan szoros kapcsolatot feltételezett egy-egy közösségben, hogy már-már együtt dobbant a szívük: együtt nevettek, együtt sírtak, no meg együtt mulattak…

A népzene olyan értékünk, melyet éppen elődeink csepegtettek belénk, a zsigereinkben van, mintha mélyen bennünk lenne a kódja, mintha magától értetődne. Rögvest mozdul rá minden tagunk, ha megszólal a magyar nóta a hegedű lelkéből. A magyar ritmusban jól érezzük magunkat, jólesik egy rég hallott népdalt feleleveníteni, és valljuk be, nincs párja a magyar mulatságnak!

Ezúttal egy vidám, zenés, táncos, népi kultúrával mélyen átitatott estére invitállak benneteket. Az EtnoKuckó egy színes kulturális rendezvénysorozat, mely a szervezők saját bevallása szerint próbál a fiataloknak kikapcsolódást, illetve „bekapcsolódást” biztosítani a magyar hagyományoknak azon részeibe, melyekben a tudás és az élmény egy egységet alkot.

 A Debreceni Életfa Egyesület szervezésében 2011 szeptemberében induló EtnoKuckó programsorozat lebonyolításában részt vállal a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma is. Ez a szerepvállalás azt jelenti, hogy az esti mulatságok előtt 18:00 órai kezdettel a magyar szellemi kulturális örökség részét képező, a hagyományos népi kultúra értékeit bemutató előadások hangzanak el. Az előadásokat az egyes témakörök leghitelesebb és legszakavatottabb ismerői, művelői közvetítik a hallgatóság felé. Az együttműködésnek köszönhetően minden alkalommal sokszínű, színvonalas, érdekesnek ígérkező programoknak lehetünk részesei az EtnoKuckóban, amely előadásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel indul, majd éjszakába nyúló mulatsággal, táncházzal folytatódik vendégzenekarok és helyi zenészek, táncosok részvételével. (forrás: http://www.etnokucko.hu/site/)

Ezúttal dr. Hoppál Mihály Sámánok és Táltosok című előadása fog elhangzani 18:00-tól.

A témaválasztás természetesen ezúttal is szoros kapcsolatban áll a néphagyománnyal, hiszen köztudott, hogy a sámánok és táltosok őseink hitvilágának legfontosabb szereplői voltak. Sokfajta feladatot láttak el. A gyógyításon túl, mely az egyik legmeghatározóbb, a természettel való összhang, a Földanya „egészségének” megőrzése, a testi-, lelki- és kozmikus egyensúly megteremtésének titka, vagyis az ember világban való helyének és feladatainak meghatározása a sámánok legfőbb feladata volt. Az ő tudásuk, üzeneteik, jelképrendszerük rendkívül színes világképet tár elénk. (forrás: https://www.facebook.com/events/276900032398165/)

Persze kevesen vannak, akik ennél többet tudnak erről a kérdéskörről. Biztos vagyok benne, hogy az előadás sok-sok olyan információt fog bemutatni, melyeken keresztül közelebb kerülhetünk elődeink gondolkodásmódjának megismeréséhez.

Az esti mulatságban (várhatóan 20:00-tól) a Parapács Zenekar fogja húzni a talp alá valót. A névválasztás sokat elmond a zenekar életképéről, céljairól, hiszen erdélyi dialektusban annyit jelent, hogy ügyes, talpraesett, bőbeszédű ember. Legfőbb feladatuknak tartják a népzene mulattató, és a népi hagyományok közösségteremtő funkcióját a mai világba átmenteni. Van tapasztalatuk a hangulat megalapozásában is, annyi bizonyos:

Helyszín: Mátyás Pince, Debrecen

Időpont: 2012. április 17. (18:00–3:30)

Bővebb információk:

https://www.facebook.com/events/276900032398165/

Érdemes megnézni az EtnoKuckó igényes honlapját is, hátha találtok valamit a „Ládafiában” 🙂

http://www.etnokucko.hu/

Jó szórakozást kívánok hozzá! 🙂

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: