Skip to content

2012-05-14

Zenei plagizálás (1. rész)

Készítő: Norrka

Híres zenészek ellen irányuló lejárató kampányok, vagy helyes joggyakorás? Úgy tűnik, a zenei életben sokan nem tudják, mit jelent a szellemi tulajdon és a szerzői jog, vagy egyszerűen nem foglalkoznak vele, mondván, úgysem fog senkinek feltűnni a lopás. Sajnos, vagy inkább szerencsére vannak még vájt fülű megszállottak, akik észreveszik a turpisságokat, legrosszabb esetben pedig az eredeti előadó világít rá a bűncselekményre. Egyik korábbi írásomban már olvashattatok feldolgozásokról, adaptációkról, most viszont azt próbálom elemezni, hogy hol vannak a plágium határai.

Adaptációról akkor beszélünk, ha a zenész, zeneszerző egy, már létező, ismert, vagy még ismeretlen számot átdolgoz: megváltoztatja a hangszerelést vagy a ritmust, technikai effektusokat ad hozzá, átírja, újraértelmezi a szöveget. A rockzenében ilyen célokra általában a klasszikus zene ismert darabjait használták régebben, de a ma divatos retró is nagymértékben növeli az adaptációk számát. Ahogy korábbi írásomban kifejtettem, nincs ezzel semmi baj abban az esetben, ha valaki jól csinálja, valami újat tud nyújtani vele. De mi történik abban az esetben, ha valaki – a szerző jogainak figyelembevétele nélkül – ellop egy dalt, vagy dalrészletet és sajátjaként tünteti fel? Rengeteg cikkben és fórumban vitatkoztak már azon hozzáértők, hogy ez egyáltalán bűncselekménynek számít-e, mit nevezünk plágiumnak, hol van a határ. De először vizsgáljuk meg a jogi vonatkozásait.

A szellemi tulajdon olyan ‘termék’, amely kereskedelmi értékkel rendelkezik, fizikailag azonban nem kézzelfogható. Ilyenek például a zenei kiadványok, a filmek, a szoftverek. A szellemi tulajdonnak (és a védelmére vonatkozó törvényeknek) egyik alapvető és elfogadott típusa a szerzői jog. Ez többek között azt is jelenti, hogy a szerzőnek kizárólagos joga van a művét felhasználni, és csak ő engedélyezheti a felhasználást másnak is. Ha valaki jogtalanul használ fel egy másik szerző által írt mű részét vagy egészét, az enyhén szólva nem szép dolog. A plágium és a feldolgozás között az a különbség, hogy ha az eredeti szerzőnek van tudomása az adaptációról, engedélyezte azt, valamint kap jogdíjat, akkor feldolgozásról van szó. Ha nem, akkor általában elkezdődik a vádaskodás, pereskedés, és az eredeti szerző elkezdhet gondolkodni azon, hogyan bizonyíthatná, hogy lopás történt.

Vajon milyen fokú hasonlóság jelent plágiumot? Szubjektív véleménye mindenkinek van, egyes dalok hallgatása közben nekem is gyakran beugranak áthallások más szerzeményekre vonatkozóan. Néhány forrás szerint a zeneművészet írott szabályai azt diktálják, hogy minden kompozíció plágium, amennyiben egy új szerzemény egymást követő nyolc üteme azonos egy már ismert, levédett művel. Az íratlan szabály viszont tágabb. Véleményem szerint mindenféle másolás (ha bizonyítható) etikátlan dolog. Amint kiderül a hasonlóság, bevett szokás szerint a szerzők bírósághoz folyamodnak, ahol megpróbálják bizonyítani igazukat. Meg kell szólalni viszont a látszólag másoló szerzők védelmében is, ugyanis elképzelhető, hogy az adott szerző soha nem hallotta a szóban forgó művet, lehetséges, hogy azonos időben, és más országban íródtak, ami szintén az ártatlanságra utalhat. Gratulálnék azoknak a döntéshozóknak, akik objektíven ki merik jelenteni, hogy plágiumról vagy véletlen egybeesésről van-e szó.

Ne felejtsük el, hogy mindig lehet újat nyújtani. Figyelembe kell venni, hogy az egész dalszerzésnek mi is az alapja: a lehetséges kombinációk közel végtelen száma. Ha csak megfigyeljük, hány hangból állhat egy hangsor, hány szótagos lehet egy sor, ezek mellé jön még a ritmika, az ütem, a tempó, a szólamok alá kerülő harmonizálás, a vokál, valamit végül a hangszerelés. Ezek után, aki tényleg másolásra adja a fejét, az szakmát tévesztett. Vagy esetleg bolygót. Sajnos nagyon sok, általunk ismert és tisztelt előadót meggyanúsítottak már ilyenfajta vétséggel. Állt már ítélőszék előtt George Harrison, a Led Zeppelin, a Beach Boys, a Bee Gees, de vádolták már meg Michael Jacksont, a Coldplayt, Madonnát, de még a Nirvanát is. Persze korántsem volt mindegyiknek alapja. A cikk holnap megjelenő második részében néhány példát és érdekes esetet fogok bemutatni.

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: