Skip to content

2012-05-15

3

Zenei plagizálás (2. rész)

Készítő: Norrka

Előző cikkemben az adaptáció és a plágium közötti különbségről, a plágiumvádakról és azok hátteréről írtam, természetesen zenei vonatkozásban. Ahogy ígértem, álljon itt néhány érdekes vagy épp megdöbbentő példa, melyeknél felmerült a plágium gyanúja.

A valódi és vélt eltulajdonítások sajnos nem ritkák a zenei életben. Már Johann Sebastian Bachnak is gyakran nehéz volt megújulnia, ezért újra elővette, felfrissítette korábbi szerzeményeit, ami nem igazán nagy baj, mert legalább a saját szerzeményeivel tette ezt. A könnyűzenét illetően érdemes megemlíteni a Beach Boys Surfing USA című dalát, melyet Chuck Berry 1972-ben írt száma, a Sweet Little Sixteen “ihletett”. Chuck Berry megnyerte a pert. Leleményes Youtube felhasználók gyakran összemossák az ilyen jellegű dalokat, így könnyű leellenőriznünk a teóriát:

Még a legnépszerűbb zenészeket is elérik a plágium vádak. A Coldplay-t már sokszor beperelték, többek között Joe Satriani, aki a Viva la Vida című szerzeményben vélte felfedezni saját dallamát. Szerintem ennek a pernek nem sok alapja volt, a Coldplay tagadta is a vádakat, mégis bevállalta, hogy peren kívül megegyezik a gitárossal.

A magyar könnyűzenében annyi eltulajdonítás fedezhető fel, hogy a bőség zavara közepette igyekeztem olyanokat kiválogatni, melyekről nem igen gondolánk, hogy más szerzeményei. A Hooliganst például már annyiszor megvádolták, hogy nem volt erőm utánanézni, ki, hányszor, és miért. Ki kell ábrándítanom viszont a ma (számomra érthetetlenül) annyira népszerű Gringo Sztár, Tóth Gabi, vagy az X-faktor gyorskieső, Gyurcsik Tibor rajongóit is. A magyar zenei élet szarkáinak az a szerencséje, hogy ha külföldi előadótól tulajdonítanak el, nagyon kicsi az esélye, hogy egyáltalán kiderül, még kisebb, hogy perre viszik az ügyet.

Geszti Péter legújabb kreálmánya már önmagában egy paródia. Az X-faktorban való zsűrizéstől újra felkapott celeb lett, ez sajnos adott annyi lendületet neki, hogy új bandát alapítson, de arra már nem volt elég, hogy a mai elvárásoknak megfelelő zenésszé/szövegíróvá váljon. Ezt bizonyítja a Szabadulj fel című remekmű is, mely a Black Eyed Peas egyik legsikeresebb száma nyomán született, mint ahogy azt a következő videó is nagyon jól bizonyítja.

Tóth Gabi hazánk egyik legsikeresebb énekesnője, aki a dalszerzést rendszeresen hozzáértőkre hagyja. Még így is előfordult vele, hogy az oly nagyra becsült szerzeményről kiderült, más szellemi terméke. Nem kell végszó című dala Adam Lambert jól ismert slágerére, az If I had You-ra hajaz. Mégis volt bátorsága, vagy inkább bőr a képén, hogy a dallal az Eurovíziós Dalverseny hazai válogatójába jelentkezzen. Rosszul tette. Felfigyeltek a hasonlóságra, és ráadásul nem ő lett Magyarország jelöltje. Nem kár érte. A két dal határozottan hasonló, viszont a lopás szerintem nem bizonyítható egyértelműen.

A magyar vonatkozású sort egy méltán ismeretlen előadó, Gyurcsik Tibor zárja. Ő is az előbb említett Dalversenyre jelölte dalát, szintén nem ért el jelentős sikereket. A dal egy Take That szám másolata, de olyannyira, hogy ha kicsit elbambulnánk, akkor az alábbi videóban nem igazán vennénk észre az átmenetet. A hasonlóságot megspékelve – vagy talán nyíltan vállalva a lopást (?)- a fiatalember Take That mintás pólóban adta elő a Dalverseny hazai válogatójának döntőjében. Egy nagyon fontos dolgot viszont elért az énekes: ha a Take That ismét öttagúra szeretne bővülni, biztos hogy őt fogják felkérni. (Reszkess, Anglia!) A videót érdemes megnézni, még Peter Griffinnek is sok volt 🙂

Be kell látni tehát, hogy a zenészek is emberek, és mint minden embernek, nekik is vannak kedvenc előadóik, műfajaik, melyek akarva-akaratlanul hatással vannak rájuk. Gyakran ennek köszönhető, hogy ideáljaikhoz, példaképeik műveihez hasonlatos produktum születik. Mindig lesznek olyan hallgatók, akik ezeket be is tudják majd azonosítani. Érdemes azonban számba venni a lehetséges kompozíciók majdnem végtelen számát is. Elmondható tehát, hogy egész kicsi az esély arra, hogy bizonyos hasonlóságok pusztán a véletlen művei legyenek.

Reklámok
3 hozzászólás Post a comment
  1. tnandi
    máj 16 2012

    Csak a gyurcsikos részhez: egyrészt mi az hogy “méltán ismeretlen”? Tavaly októberben tűnt fel, azóta elég sokan megismerték. Szerintem szeretnének sokan így ” méltán ismeretlenek” lenni. Az meg ízlés kérdése, hogy NEKED mi tetszik.
    Másrészt igen, valóban ugyanolyan volt a verze első sora. Emiatt ezt a kis részt le is módosították, a döntőben már úgy indult. A most hivatalos klipverzió kb annyira TT plágium, amennyire ez a cikked korrekt és elfogulatlan. A dal többi része, a bridge és a refrén semmiben sem hasonlít az ominózus számra. Az meg megint ízlés kérdése, de a Back in Place szerintem sokkal jobb lett, mint “elődje”.
    Harmadrészt, szerintem ért el vele sikereket. Folyamatosan a class 40 listán van, és a Dalban a Compact Disco mellett egyedül kapott 39 pontot a 40-ből. Ez egy ismeretlentől (ahogy te mondanád “méltán ismeretlentől”) talán nem is rossz így elsőre.
    Negyedrészt a póló az olyanok felé volt fricska, mint te. Akik már akkoris azzal töltötték az idejüket, hogy ilyen videokat töltsenek fel.

    Ja, és ha már Compact Disco neve fölmerült: bizony az ő daluk is nyúlás (BSB Incomplete), és ez az esetükben cikibb, mert ők viszont kimennek Bakuba felrázni a pofonfát.

    Nagyjából ennyi az észrevételem, a töbibiekre csak azért nem írok, mert nem érdekel. A minősítésem 1 csillag.

    Válasz
    • Norrka
      máj 17 2012

      Be kell vallanom, elkövettem egy nagy hibát: nem számoltam a Gyurcsik Tibor rajongók népes táborával. Elnézést kérek mindannyiótoktól, ha rajongásotok tárgyát megsértettem.
      Nem hiszem hogy elfogult lenne a cikk, ugyanis ahol tudtam, ott leírtam, mi lett a vád végkimenetele, de ahol nem volt per, sehol nem írtam, hogy biztos vagyok a lopásban. A gyanú erős, de természetesen ezt senki nem tudja bizonyítani. Szeretek igényes zenét hallgatni, és ahol felmerül egy ilyen fajta hasonlóság, azt nem tartom igényesnek. De persze ez is ízlés dolga, ahogy írtad.
      A Back in Place szerzői Szabó Zé és Johnny K. Palmer. A dal tehát nem Tibor szerzeménye, ő csak előadja, mert jó hangja és szép kék szeme van. Nem furcsa, hogy Tóth Gabi fentebb említett dalát is Szabó Zé szerezte, és szintén erős a koppintás gyanúja? Ha neves magyar előadóink nem maguknak szerzik a dalaikat, legalább odafigyelhetnének, kit választanak. A refrén dallama valóban nem hasonló, viszont nem csak az első pár ütem azonos. Ugyan az a hangszerelés, a harmóniák, az előadásmód, a hangzás. Szerintem kicsit gáz, ha egy előadóra rá kell szólni, hogy hé, változtasd már meg a dalod felét, mert már létezik egy ilyen…
      Amúgy nem tudom, miért hallgassak Gyurcsik Tibort, ha Take That-et is hallgathatnék (bár nem az én műfajom). Hasonló stílus, a Take Thatnek viszont van 6 albuma, és 4 válogatás albuma. Ezzel szemben Gyurcsik Tibor munkássága a következő: X-faktor első kiesője, 0 önálló album, 0 kislemez, 1 db class fm-en slágerlistás dal, amit nem ő írt. Fellépései: Előszállási Falunap, Tihanyi Pálinkafesztivál, Borota. Tudod mit, egyezzünk meg abban, hogy ne kritizáljuk, vagy éljenezzük tovább Tibort, várjuk meg, amíg eljut egy önálló Petőfi Csarnokos koncertig. Ha eljut, én fogok elnézést kérni.

      Válasz
  2. G
    máj 17 2012

    Elég szomorú,hogy sokan szeretnének “méltán ismeretlenek” lenni. Mindez kimerül annyiban,hogy kis erőkifejtéssel elindulnak egy tehetségkutatónak nevezett tévéműsorban,majd Rakonczai-ék rakják alá az “igényesebbnél igényesebb” dalokat. Igen,ez valóban elismerésre méltó. Szemben a Compact Disco-val, akik hús-vér zenészek, önerőből kerültek oda ahova, sajátos zenei stílust képviselve. Nem a szívem csücskei, véleményem szerint élőben elég gyengék, de legalább nem egy megcsinált, saját dala sincsen “ismeretlen” fogja képviselni hazánkat, amiből véleményem szerint több tucat lesz a dalfesztiválon. Class 40 lista???Inkább nem is folytatom…

    Válasz

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: