Skip to content

2012-06-07

9

A debreceni startup ökoszisztéma felpezsdítése

Készítő: Laci

Barátaimmal gyakran beszélünk arról, hogy miként lehetne Debrecenben is elindítani egy olyan pezsgést, aminek következtében egyre többen látják be azt, hogy vállalkozást alapítani, felépíteni és működtetni nem ördögtől való dolog, és megéri ezért kockázatokat vállalni. Ezért is jött létre a Debrecen Bár, és próbálunk meg ehhez kapaszkodókat, segítségeket adni. De mi segíthetne még abban, hogy egyre többen merjenek ebbe belevágni? Mi kellhet egy kezdő vállalkozásnak?

Mozgalmasabb, mint az otthonunk

Nos, lehet nem az elsők között van a fontossági listán, de mindenképpen szüksége van minden cégnek egy irodára. Ez viszont nagyon drága egy csak éppen szárnyait bontogató cégnek. Persze, el lehet kezdeni dolgozni otthonról, de az sem könnyíti meg a helyzetet. (Tudom, dolgoztam otthonról, és nem egyszerű. Nekem hiányzott a közeg, a munkatársak, az, hogy mindenki dolgozzon körülöttem.) Nem beszélve arról, hogy ha valaki igazán komolyan veszi a vállalkozásalapítást, akkor a költségeket csak növeli a szükséges számítógépek, nyomtató, internet előfizetés, projektor, stb. beszerzése. De mi van, ha erre nem tud költeni az éppen elindult vállalkozás? Ugyanakkor viszont szeretne igényes helyen, kreatív környezetben, minden szükséges infrastruktúrával felszerelt helyen dolgozni?

Mi is a coworking iroda?

Nos, a megoldás a coworking iroda, ami magyarul közösségi munkavégzést jelent. Hogy ezt hogyan kell elképzelni, arról röviden már ebben a bejegyzésemben írtam. A coworking iroda egy olyan hely, ahova bárki beülhet laptopjával, és szabadon dolgozhat napi, vagy havi bérleti díj ellenében. Több ez egy internet kávézónál, mert itt minden, amire szüksége lehet egy vállalkozásnak megtalálható: projektor, internet, csend, inspiráló környezet, “munkatársak”, scanner, nyomtató vagy külön bérelhető saját tárgyaló. Mindez költséghatékonyan, olcsóbban, mintha valakinek ezt egyedül kellene fenntartania, mégis professzionális körülményeket kap.

De nem is csak az iroda funkciója miatt olyan fontos a coworking irodák megléte, hanem azért is, mert itt létre jöhet egy olyan közösség, akik folyamatosan segíthetik egymást. Egyszerre dolgozhat ugyanis az irodában például egy marketinges, programozó, vagy egy már tapasztalt ügyvezető, könyvelő, akik megbeszélhetik egymással problémáikat, segíthetnek egymásnak, később pedig akár együtt is dolgozhatnak. Csak rajtuk múlik.

A következő évtized trendje!

A Businessweek a coworking-et nevezi a következő évtized trendjének. Ami szerintem nem meglepő. Hisz tényleg ez a legjobb megoldás egy induló vállalkozásnak. Havi pár tízezer forintból bárkinek saját irodája lehet, egy olyan helyen, ahol folyamatosan tanulhatnak másoktól, vagy ahová bármikor megbeszéléseket szervezhet, és nem kell egy kávéházban piromkodnia. Ez a trend már Magyarországot is elérte. Budapesten 7, de már vidéken Pécsen és Szegeden is létezik 1-1 coworking iroda. Egyelőre azonban még Debrecenben nincs.

Milyen lenne, ha lenne? Véleményem szerint élénkíteni tudná a vállalkozásalapításokat. Tanulás, oktatás, olcsó iroda, jó közösség, innovatív ötletek gyűjtőhelye lehet egy ilyen iroda, amiből sikeres cégek nőhetnek ki pár év alatt. Megvan hozzá az alapanyag, hisz itt van a Debreceni Egyetem, tehetséges fiatalok és nagy, nemzetközi vállalatok, akik példákkal, tanácsokkal tudnának segíteni. Szóval remélem hamarosan arról számolhatunk be, hogy Debrecenben is megalakult az első ilyen iroda.

Kérdés: Ti dolgoznátok egy coworking irodában?

Reklámok
9 hozzászólás Post a comment
  1. Máté
    jún 7 2012

    én dolgoznék szívesen egy ilyen irodában 😉

    Amit még az előnyök közül kihagytál, pedig fontos, hogy a jobb coworking irodákban rendszeresek a képzések! Ezek lehetnek ingyenesek vagy fizetősek, de az közös bennük, hogy egy induló vállalkozáshoz elengedhetetlen tudást osztanak meg tapasztalt trénerek.

    Debrecenben például el tudom képzelni, hogy innováció-menedzsmentet, szabadalmi jogi ismereteket, tárgyalástechnikát, prezentációs technikát, üzleti terv írás tréninget, de akár még cégalapítási bemutatót is tartson egy co-working iroda üzemeltető, mert egyrészt itt megvan a tudás (ahogy Laci említetted, a Debreceni Egyetem és a széles vállalati spektrum), valamint megvan rá a felvevőpiac is (tehetséges fiatalok).

    Válasz
  2. Laci
    jún 8 2012

    A képzés olyan plusz, amiket tényleg lehet ilyen irodákban kapni. Ha rajtam múlna, akkor Debrecenben tuti lennének képzések, ahogy azt Te is leírtad.

    De nem csak ezt hagytam ki, hanem nagyon sok mindent 😀 Nem ilyen hosszú lett volna a bejegyzés, ha mindent beleírok. De ilyen előnyként még, hogy a befektetők is folyton jelen vannak az ilyen irodákban, keresve a jó ötleteket; az itt dolgozó aktív emberekre “vadászhatnak” az épp munkaerő hiánnyal küzdő vállalkozások, stb.

    Én is szívesen dolgoznék egy ilyen irodában 😀 Főleg ha Te is ott vagy 😀 Meg még sokan mások 😀

    Válasz
  3. Pemp
    jún 8 2012

    Nagyon jól hangzik, sőt tisztában vagyok vele, hogy a megvalósítás működik. A vállalkozás, ami most tervben van, a már beszervezett tagokon kívül igényelné is más szakemberek segítségét (főleg informatikus), legalább tanácsadás szintjén, de még is van egy problémám. Mi garantálja azt, hogy valaki el nem lopja az ötletünk, mielőtt mi még megvalósíthatnánk.
    A szükséges infrastruktúrával nincs gondunk (hely, gépek), mert azt már megígérte az egyetem ( a tagok is egyetemisták), de az egyéb eszközökhöz nincs tőkénk. Ezt szponzorok segítségével akarjuk megvalósítani. De ha még az előtt megmutatnánk másoknak az elképzeléseink, mielőtt megerősödnénk, félek fennáll az esélye, hogy egy tőkeerősebb fél megelőz. Lehet alaptalanok a félelmeim, és ez csak egy rossz beidegződés, de azt is tudom, hogy az üzleti élet kemény harc, és sok ma sikeres ember gazdag ma azért, mert másoktól lopott szellemi terméket…
    Nektek mi a véleményetek erről?

    Válasz
  4. Laci
    jún 8 2012

    Szia Pemp! Nagyon jó kis komment, kösz a kérdést!

    Nagyon jó hallani, hogy fiatalok az ötleteik megvalósításán dolgoznak, és tesznek azért, hogy legyen egy saját vállalkozásuk. Szerintem ez fantasztikus! Sok sikert hozzá!Remélem, hogy az oldalunkon pár ötletet, segítséget tudunk neked adni.

    Nos, akkor vegyük is sorba a dolgokat:D

    1. A “megvalósítás működik” alatt mit értesz? Úton van egy coworking iroda Debrecenben? Mert ha igen, az nem lenne kis dolog!

    2. “Mi garantálja azt, hogy valaki nem lopja el az ötletünk…”
    Sok induló vállalkozással találkozok, akik hasonló cipőben járnak mint Te is. Ez magyar sajátosság, hogy félünk, bár megértem miért. Sajnos itthon így megy, de például a Szilícium-völgyben ha valakinek van egy ötlete, azt több tucat emberrel vitatja meg, mielőtt belevágna a megvalósításba. És ez nem kamu. Ha senkinek nem mondasz semmit, akkor biztosan nem fogsz tudni egyről a kettőre jutni. Viszont ha mindenkinek elmondasz mindent, akkor pedig valószínűleg másnak is elülteted a bogarat a fülében, és elkezdhet valami hasonlón gondolkodni, mint Te. Szóval mindenképpen válogasd meg azt, hogy kinek mit mondasz! Valamint még egy további megoldás lehet, a titoktartási szerződés. (Erről egy érdekes írást pedig itt olvashatsz: http://megoldasmost.hu/titoktartasi-megallapodas/)

    3. “Tőkebevonás kérdése – bár ezt így nem tetted fel kérdésnek, erre mégis kitérnék”
    Az, hogy az egyetem mellétek állt, nagyon jó dolog. Bár tény, hogy pénz kell a legtöbb ötlet megvalósításához. Erről olvashattál már nálunk is itt: https://debrecenbar.com/2012/05/08/crowdfunding/ és hamarosan írunk még ebben a témában.
    Akik tőkeszerzés szempontjából szóba jöhetnek, azok például a család, ismerősök, pályázatok, vállalkozásfejlesztési hitelek, üzleti angyalok, kockázati tőke befektetők (akiket Te “szponzoroknak” hívtál). A kérdés az, hogy mennyi pénzre lenne szükség. Előbbiek akkor jók, ha kisebb összeg kellene, utóbbiak pedig nagyobb összegekkel kapcsolatban. Szerencsére kockázati tőkésekből van jópár Magyarországon is, és ha minden igaz, hamarosan újabbak lesznek. Erről pedig itt olvashatsz: http://kockazatitoke.blog.hu/2011/11/17/indulo_vallalkozas_kockazati_toke_jeremie_program_portfolioblogger

    4. IT-val kapcsolatban talán tudok segíteni. Nem vagyok IT-s, de talán tudok pár embert ajánlani, attól függ mit szeretnétek. Nyugodtan küldj egy email-t a szerkeszto@debrecenbar.com címre, ha gondolod.

    Remélem tudtam segíteni. Köszi, hogy követsz minket!

    Válasz

Trackbacks & Pingbacks

  1. A debreceni startup ökoszisztéma fejlesztése? | Debrecen Bár
  2. Elkezdődött Debrecenben a startup pezsgés! | Debrecen Bár
  3. DebTech meetup reloaded | Debrecen Bár
  4. A debreceni startup ökoszisztéma fejlesztése? | Tóth László
  5. Co-working forradalom – a rugalmas munkavégzés tüze | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: