Skip to content

2012-06-09

Ha unalmas a mókuskerék, lépj ki belőle!

Készítő: Laci

Sokaknak ismerős lehet Gazdag papa, szegény papa című könyv, mely Robert T. Kiyosaky bestseller könyvének címe is. Azt hiszem, ennél aktuálisabb könyvet keresve sem találhatnánk, ha pénzügyekről lenne szó. Ezt szeretném most a figyelmetekbe ajánlani.

Én körülbelül 1 évvel ezelőtt olvastam el ezt a könyvet, miután két nagyon jó barátommal beszélgettünk jövőbeli terveinkről. Én, elmondtam, hogy 10 éven belül családot szeretnék, minimum 4 szobás házat, autót és persze egy nyaraló sem ártana. Ádám barátom mikor meghallotta a terveim nem is mondott semmit, csak az arcába temette a fejét, és melegen ajánlotta, hogy olvassam el ezt a könyvet. Hát, az elolvasása után, ami körülbelül másfél napot vett igénybe, el is gondolkodtam.

Azt hittem, hogy a terveim tökéletesek. De valójában inkább felértek egy öngyilkossággal. Potenciális mókuskerékben forgó, hiteltörlesztő és folyton a számlák miatt aggódó éveknek néznék elébe, így utólag már kezdem kapizsgálni.

Mert hogyan is képzeltem el ezt az egészet? Dolgozok keményen, hitelt veszek fel, hogy megvehessem álmaim házát, és majd szép lassan mondjuk 30 év alatt visszafizetek mindent. Akárcsak a szüleim. Vagy jópár ismerősöm. Nem épp a legjobb, de hát így megy ez…., gondoltam én. Szerintem a válság előtt csaknem mindenki így gondolkodott. De most ha körülnézünk látjuk, hogy ez nem a legjobb megoldás. Nem biztos egyáltalán az, hogy mindig lesz munkánk (ezért ha van becsüljük meg!), viszont a hiteleket fizetni kell. Látjuk, hogy mi történik, ha nem. Megtanít azonban minket a világválság, és Kiyosaki bestsellere is arra, hogy tudatosabban bánjunk a pénzzel.

Én mikor elolvastam a könyvet 5 „mind blowing” tanács azonnal arcon csapott:

  1. Maximalizáljuk a bevételeinket, és minimalizáljuk a kiadásainkat. Ha bevételeink vannak, akkor azokat fektessük be úgy, hogy az is pénzt termeljen nekünk!
  2. Nem érdemes saját lakásba befektetni, csak akkor, ha egyből meg tudjuk vásárolni, vagy albérlőkkel ki tudjuk fizettetni.
  3. Inkább „eszközöket” halmozzunk, ne „forrásokat”. Tehát olyan befektetéseink legyenek, amik termelik számunkra a pénzt (pl.: részvények, állampapír, stb.) és nem olyan eszközeink, amikre feleslegesen kell költenünk (3 havonta új plazma tv., ugyanilyen időközönként új telefon, második autó, ráadásul hitelre, stb.)
  4. Legyünk tulajdonosok egy profitábilis vállalkozásban, amit nem baj, ha mi építünk fel.
  5. Ne féljünk a kudarcoktól és veszteségektől! Ezek mindig vannak, de túl kell rajtuk lépni.

Azóta letettem a hitelből történő lakásvásárlásról, és igyekszem hitelmentesen élni az életem. A munkámban próbálok minden nap a lehető legjobban teljesíteni, és mellett több lábon is állni.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet, amit itt ingyen el is olvashattok!

Kérdés: Ti mennyire tudatosan szervezitek a pénzügyeiteket? Várom a kommentjeiteket!

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: