Skip to content

2012-07-11

3

Upfronts – „Elő a farbával!” 4. rész

Készítő: Duncan

Ezúttal egy hét se telt el a legutóbbi rész óta, és talán még időtök se volt belőni, hogy az ABC felhozatalából melyik fogja megérni azt a bizonyos 42, illetve 21 percet az időtökből. Ennek ellenére nem nyújtom tovább ezt a cikkfolyamot, még a végén aktualitását veszti. Így ezzel pontot teszek az Upfronts végére, és az országos csatornákat tekintve teljes lesz a kép.

A mára maradt két network közül a CBS-szel kezdem, mely hosszú ideje viseli a „nyugdíjas-csatorna” gúnynevet. Ennek oka, hogy bár az össznézettségben rendszeresen első vagy második helyen végeznek, nézőik átlagos életkora, igaz már kevésbé kiugróan, de stabilan a legmagasabb. Jól ismerhetjük matuzsálemi korokat megélő krimijeiket (CSI és társai), egy kaptafára készülő komédiáit (Two and a Half Men, The Big Bang Theory, How I Met Your Mother), és emellett jelenleg ők tudhatják magukénak a legjobb, legigényesebb országos csatornán futó drámát (The Good Wife).

Lássuk tehát a most indulókat: Idén a CBS fogja elhozni nekünk a legújabb Sherlock Holmes feldolgozást (a BBC-n is fut éppen egy igen jó darab). Az Elementary névre keresztelt szériában Holmes-t, aki a Scotland Yardnál volt tanácsadó, visszacsábítják gyilkossági ügyeket megoldani, mégpedig New Yorkba. Watson ebben a változatban női karakter, és Lucy Liu alakítja, míg Sherlockot, az elvarázsolt, magának való zsenit Jonny Lee Miller fogja hozni. Az alapkoncepció tehát nem ismeretlen, de az előzetesből ítélve a megvalósítással még mindig tudnak újat mutatni ebben a műfajban.

Második drámánknak szintén egész jó túlélési esélyei lehetnek. A két főszereplő miatt pedig személy szerint jobban is várom, mint előbbit. Dennis Quaid és Michael Chiklis a sorozat alapfelállásának két szembenálló feleként tér vissza. A Vegas című újonc a “bűnös város” 1960-as évekbeli, egyfajta átmeneti időszakában játszódik. Ekkor válik a nevadai kaszinóbirodalom azzá, ahogy ma ismerjük. A régi vágású vonalat erősíti a cowboy módjára rendet tevő, a törvényt megtestesítő Quaid. Ő vív szélmalomharcot a városban egyre komolyabb erőt képviselő maffia ellen. Társát pedig az a Jason O’Mara játssza, aki tavaly nagyot bukott a Terra Nova-val. Ez a szerep remélhetőleg több sikert hoz majd neki. Tulajdonképpen Las Vegast is láttuk már a képernyőn számos formában, de a kor, amiben játszódik könnyen beszippanthatja az egyszeri sorozatfant. Kérdés, hogy tényleg sikerül e megteremteni az ehhez tartozó hangulatot, amely a szükséges pluszt jelentheti az élvezhetőség szempontjából.

A további két berendelt dráma közül az egyiket pilot nélkül rendelték be, és a szezon második felében érkezik majd, így még trailer sem készült hozzá. A címe Golden Boy, és egy villámkarriert befutott és magas rangba került fiatal rendőrről szól. A másik, a Made in Jersey, egy talpraesett-ügyvédnős sorozat lesz. Annyit elárulhatok, hogy ebben a témában már van tőle jobb jelenleg a képernyőn.

Új komédiák terén továbbra se kell a CBS-nek megváltania a világot. A jelenleg futók még pár évig biztosan műsoron lesznek, így 2012-2013-ra is csak két pilotból lesz sorozat ebben a kategóriában. Az őrségváltás tehát még odébb van, ami a Friend Me és a Partners stábjának is rossz hír.

A legkisebb országos csatorna a CW csak drámát rendelt be, azt viszont ötöt, amelyek közül kettőt emelnék ki. Valahol gyanítható, hogy ez a kettő a már befejeződött Smallville-t, és a hattyúdalához közeledő Supernaturalt lesz hivatott pótolni.

Előbbi természetesen szintén képregény-adaptáció lesz, és Green Arrow karakterére fog összpontosítani. A csak simán Arrow néven futó újonc nyilván azzal kezdődik hogyan is lesz a hétköznapi emberből szuperhős. A dolog logikájában van néhány bukfenc, de reméljük mindenre választ kapunk. Az előzetesben eléggé random rosszfiúkkal való egyenlőtlen küzdelmét láthatjuk a címszereplőnek, de az igazság érvényesüléséért folytatott hadjáratába biztosan csempésznek majd konkrétabb célokat és komolyabb főellenségeket.

A másik sokat ígérő reménység a Cult, melynek már a címe is rejtélyes. Hozzáteszem, hogy ebben láthatjuk újra Robert Kneppert, ami még érdekesebbé teszi. Maga a koncepció igen szokatlan, ha megnézzük, hogy a sorozat, egy sorozatról fog szólni, mely valamilyen szektához, illetve annak vezetőjéhez kapcsolódik. Főhősünk, pedig a vele összefüggésbe hozható különös eseteket vizsgálja (melynek persze személyes indíttatása van), és közben igen messzire vezető összeesküvésekbe botlik. Kicsit kusza tudom, de valahogy jó előérzetem van vele szemben. Az alapötlet pedig rengeteg lehetőséget rejt magában.

A többi drámában találunk a szépség és szörnyeteg-sztorin alapuló nyomozóst (Beauty & The Beast), orvosost, ahol a főszereplő, legnagyobb meglepetésére, volt osztálytársaival lesz kénytelen együtt dolgozni (EmilyOwens, M. D.) és Sex and the City előzmény-sorozatot (The Carrie Diaries). Engem aligha kötne le akármelyik, de valószínűleg legalább egy fog kapni 2. évados berendelést közülük is.

Ezzel a végére értem a lassan egy hónapja gyűrűző újonc-esélylatolgatásnak, amely alatt igyekeztem nektek bemutatni, melyekből nőhetnek ki a jövő nagy kedvencei az USA-ban és itthon egyaránt. Köszönöm a Debrecen Bár olvasóinak megtisztelő figyelmét, remélem érdekesnek találtátok a olvasottakat/látottakat. Hamarosan visszatérek újabb gondolatokkal a sorozatvilág témakörét boncolgatva.

Reklámok
3 hozzászólás Post a comment
  1. Máté
    Júl 11 2012

    Köszi a körképet Gabi!
    A mostani felsoroltak közül egyedül a Cult-ban van valami újdonság, a többi másolatnak tűnik, hova becsempésztek 1 új szálat. Persze ezek működhetnek (lásd Friends –> HIMYM), de a korábbi ajánlóidból az látszott, hogy tényleg azok a csatornák nyújtják az új izgalmakat, nem ez a kettő. 🙂

    Válasz
  2. Júl 11 2012

    Szívesen Máté!
    Valóban, a korábbiaknál nagyobb a merítés, és így nyilván több is lesz a bukás. Egyébként is évek óta nagyobb a fluktuáció a műsorrendben egy NBC-nél például.
    Persze a CBS-t sem hibáztatom, tőlük is nézek pár sorozatot (és szerintem a Vegast is fogom 🙂 ). Mert ami jól bevált azon nem érdekük változtatni. A CW pedig kis csatornaként igyekszik felzárkózni, és tipikusan a fiatalabb korosztályt megcélozni. Ha a sztorit jól alakítják az ő sorozataik között is akadni fog versenyképes.

    Válasz

Trackbacks & Pingbacks

  1. Heti sorozat – Sons of Anarchy | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: