Skip to content

2012-08-01

Heti sorozat – Dallas (2012)

Készítő: Duncan

Ezen a héten egy régi-új sorozatot választottam, mely „új valójában” ezen a nyáron mutatkozott be a TNT műsorán, annak idején pedig a CBS műsorán indult el a világhírnév felé. Igen, még Magyarországra is, hiszen amiről szó van az nem más, mint a whiskey címen oly sok teát elfogyasztó Ewing család története, a Dallas. Bár rajongóvá nyilván nem vált mindenki, nem nagyon akadt olyan, aki ne ismerte volna a southforki famíliát. Sőt, az akkori szegényesebb kínálat miatt, az emberek többsége figyelemmel is kísérte a történéseket a sugárzás estéjén. (Mind az Egyesült Államokban, mind itthon.)

A klasszikus felélesztésének ötletétől sok idő telt el a tényleges megvalósításig, de szerencsére nem túl sok, hogy bármelyik visszacsábított színész időközben lemondja az aktív munkát. Az idő vasfoga ugyanis rajtuk is jócskán meglátszik, de három jellegzetes karakter mégis állandó szereplőként tért vissza, míg a többiek közül is van, aki feltűnik egy-egy részben. Az említett trió, Linda Gray (Sue Ellen vagy, ahogy nálunk többen ismerik Samantha), Larry Hagman (J. R., vagy más néven Jockey) és Patrick Duffy (Bobby), vonásai se a régiek már. Persze ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a magyar képernyőkön 22 éve tűnt fel a sorozat, ami önmagában is elég sok. Az eredeti, amerikai sugárzás kezdete viszont 34 esztendeje történt. Ráadásul Hagman már akkor se volt olyan fiatal, mint amilyennek mutatták. Az édesanyját alakító színésznő is csak kevesebb, mint 9 évvel volt idősebb.

Ennek ellenére a jelenlegi állapot nem illúzióromboló, ha korábban is a szervezkedést, az intrikát és a hatalmi harcokat kedveltük a Dallas-ban. A nagy öregek, ahogy az várható volt, ezt hozzák is. És hogy ezt milyen körülmények között? A Ewingok új generációja már felnőtt, és nem tudnak szabadulni az elődök örökségétől. Christopher (Bobby fia) házasodna, és közben alternatív energiaforrások után kutat (adja magát a dolog), míg a legfiatalabb J. R. marad a hagyományoknál, olajban utazik, és, hogy teljes legyen az ellentét előbbi volt menyasszonyával szűrte össze a levet. A harc megy Southforkért, jönnek az utalások a múltra, és a texasi hangulat is ismerős. A nosztalgia faktorral tehát nincs gond.

Az új szereplőkkel már akad. A karakterek túlságosan súlytalanok, nincsenek megfelelően felépítve. Ráadásul velük szemben az elvárások is nagyobbak, hiszen a régieken nem csodálkozunk, hogy már nem változnak öreg fejjel. A mai TV-s világban viszont ez az egyoldalúság már érezhetően kevés. A két generáció közötti kapcsolat se nyújt sok extrát, bár érdekes látni ki kivel tudja igazán megtalálni a közös hangot. A másik hiányosság a mai világ modernebb eszközeinek beépítése. Igaz, hogy Jockey még e-mailt se küldött a ’80-as években, de ma ez már nem elég egy alapkonfliktus kulcsához. Talán ha 15 évvel korábban hozzák vissza, még nem ütöttek volna el ennyire az ilyen megoldások.

Akinek tehát az eredeti széria nem mond semmit, esetleg már arról is negatív tapasztalatok ugranak be, természetesen nem ajánlom. Aki viszont szívesen emlékszik a magyar televíziózás ’90-es évekbeli ikonjaira, érdemes pár rész esélyt adni a folytatásnak. Mai sorozatokhoz képest nem pörögnek túlságosan az események, de vannak érdekes, részről részre megoldódó cliffhangerek, és az évad végére megoldódó szálak is. Ha nem várunk tőle túl komoly jelentéstartalmat, a maga egyszerűségében élvezhető a nagy visszatérés.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: