Skip to content

2012-09-03

5

Drop the bass – a dubstep rejtély

Készítő: Norrka

Szereted vagy gyűlölöd: ez a dubstep. Bevallom őszintén, sosem voltam az elektronikus zene legnagyobb rajongója, érthető tehát, hogy emésztési nehézségek léptek fel nálam, amikor hazai rádiók játszási listáján egyre többször tűnt fel a dubstep, mint műfaj. De mivel nyitott vagyok minden újra, ezért engem sem hagyott hidegen a műfaj néhány évvel korábbi megjelenése, valamint az, hogy miért lett ennyire népszerű. Eleinte nem tudtam hová tenni. A két véglet között lavíroztam: ez egy nagyon eltalált, zeniális koncepció, vagy csak pusztán egy vicc, melyet jól bekajál mindenki. 

Sokak szerint ez az a műfaj, mely tökéletesen adja vissza a szmoggal körbefont, rideg, urbánus létforma elidegenedettségének érzését. Leástam a dolgok mélyére, hogy jobban megértsük, miről van is szó konkrétan. Legnépszerűbb tudásmegosztó portálunk szerint a dubstepre jellemző hangszerek a keverőpult, dobgép, szintetizátor, és a számítógép. (A hangszerek megnevezést remélem csak poénnak szánták.) Londonból eredeztetik, a 2000-es évek közepén kezdett egyre elterjedtebbé válni, mára már kis túlzással divatzenének mondható. A brit garage műfaj, a dub, és a drum and bass keresztezéséből indult útjára, amikor is kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni. Elhagyták a dallamosságot és a szükségszerű összhangzatot, a hangszerelést eltolták a minimalizmus felé. A furcsa ritmusképletet gyomorrengető szubbasszusokkal és dubos visszhangokkal toldották meg, ami végérvényesen lerakta az új műfaj alapköveit. Ezzel egy időben egy egyedi hangzásvilágot hoztak létre.

A dubstep szó hallatán még a leglaikusabbaknak is Skrillex juthat elsőre az eszébe. Nem véletlen, hiszen az amerikai zenész-producer-énekes-dalszerző a műfaj egyik legnépszerűbb képviselője. Eredeti nevén Sonny John Moore hangszeres zenei előélet után váltott a dubstepre, ahol tehetségesebbnek bizonyult. Olyan előadóknak készít hivatalos remixeket, mint Lady Gaga, Bruno Mars, és Katy Perry. Odáig jutott, hogy 2011-ben öt Grammy-díjra jelölték az 54. Grammy díjátadón, melyek közül hármat nyert meg: “Legjobb tánc/elektronikus album”, “Legjobb tánczene”, és “Legjobb nem kalsszikus remix felvétel”.

Miután megfejtettük a műfaj sajátosságait, rátérhetünk arra, hogy vajon miért terjedt el ilyen széles körben. A dubstep igazából egy rétegműfajnak tekinthető, mégpedig azért, mert pusztán elektronikus mivoltából arra következtethetünk, hogy az elektronikus zene kedvelői között népszerű és elfogadtott. Viszont ez nem így van, és pont ez jelenti a rejtélyt! Mainstream zenét játszó rádiók és zenei tv-csatornákon is előbukkan, manapság egyre gyakrabban. De nem csak az elektronikus zene kedvelőire van hatással a műfaj, hanem nagyon sok, eddig teljesen más műfajban tevékenykedő előadóra is. Vannak közöttük néhányan, akik a műfaj jellegzetességeit, néhány rá jellemző elemet beépítenek a saját szerzeményeikbe is. Így tett a Muse is, melynek tagjai legújabb lemezük kapcsán szó szerint a dubstep-re való váltással riogatják rajongóikat. Az ősszel megjelenő 2nd Law című album első dala elég erőteljes dubstep-es beütéssel rendelkezik, viszont a galád tett pikantériáját az adja meg, hogy mindezt többnyire hangszerekkel érik el. Igen így is lehet :).

Persze vannak olyan emberek is, akik még nehézkesebben fogadják be a dubstep-et, mint például az idősebb korosztály, úgy általában. A link alatti videóban azt láthatjátok, hogy mennyire viccesen reagálnak idősebb emberek Skrillex dalainak hallatán.

Mégis mi lehet a műfaj hódításának kulcsa? Egy olyan zenei műfajról van szó, melyben nem, vagy csak korlátozott számban használnak klasszikus értelemben vett hangszereket. Az előadó (jelen esetben Skrillex) egy laptoppal áll ki a színpadra. Beszámolók alapján mégis hatalmas méretű bulikat tud összehozni, rengetegen kíváncsiak rá. Be kell vallanom, az az újdonság, az a nem hétköznapi hangzásvilág, melyet a dubstep nyújt, még az én fantáziámat is megmozgatta, és szívesen zarándokolnék el egyszer egy “koncertre”. Annyira furcsa, hogy elkezd érdekelni. Ítéletem szerint ez az, ami miatt sikerült ennyire népszerűvé válnia. Azt kell hogy mondjam, hogy megértem azokat is, akik idegennek vélik, és nem akarják befogadni, vagy csak egyszerűen a hangszeres zenét kedvelik. De azokat is, akik látnak benne fantáziát, és megmozgatja őket ez a valami.

Advertisements
Read more from Lazulj!, Zene
5 hozzászólás Post a comment
  1. taskymuse
    Sze 3 2012

    Pfff…miért mindig ez a Skrilex?Észre kellene venni,hogy ez a mainstream srác nem egyenlő a dubsteppel.A műfaj/stílus számára degradáló szerintem állandóan az ő nevét felhozni ha szóba kerül a dubstep.Aki igazán mélyre ás(talán nem is kell mélyre,csak a felszínt megkaparni),az rájön,hogy sokkalta jobb DJ-k,előadók is vannak,mint ez a…mégis minden cikkben és hozzászólásban megrekednek nála.Ez miért van?Mert ez nagyobb “rejtély” számomra,mint maga a dubstep,ami egy túl-hájpolt,rejtélyek nélküli hangzásvilág,amiben valami misztériumot keres sok ember.

    Válasz
    • Norrka
      Sze 3 2012

      Számítottam a reakciódra 🙂
      Írtam, hogy megértem azokat, akik nem favorizálják a műfajt, viszont azokat is akiket megmozgat a dolog, és bevallottam, hogy engem is megmozgatott. Megmozgatott, kíváncsi voltam, de pont eddig a pontig. Még Skrillex eléggé befogadható ahhoz, hogy hallgassam, de tovább nem mennék, mert szívem szerint én is az első kategóriába tartoznék. Te most azt mondod, hogy rejtélyek nélküli hangzásvilág az egész. Akkor most menjek Skrillexen túl vagy ne?

      Válasz
      • taskymuse
        Sze 3 2012

        Félreérted:)Én kedvelem a dubstepet,de legalábbis semmi bajom vele,mint stílusirányzat.A baj az – talán csak számomra – Skrilexel van.Számomra a műfajt vele azonositani vagy őt hozni fel példának kicsit degradáló és hiteltelen.Ez olyan lehet,mint egy true-fan metálosnak Metallicát,hard rockernek AC/DC-t,techno-rajongónak Tiesto-t,hip-hop őrültnek Eminemet említeni…Én arra biztatlak,hogy lépj csak túl nyugodtan Skrilexen és ismerd meg a dubstep igazi arcát,ne pedig egy kommersz,túlajnározott,”fő-vonulat”-beli DJ-t.Nincs relytély,csak egy új irányzat és mozgalom…talán ez egyedüli ilyen eddig a 21.században.Természetes dolog,hogy jönnek újdonságok….sajna elég ritkán.Nem értem miért keritenek neki ilyen nagy feneket.

        Válasz
  2. Gigi
    Sze 8 2012

    Disszonáns bullshit az egész!!!XD

    Válasz

Trackbacks & Pingbacks

  1. Calvin Harris – egy skót, aki nem sajnálja tőlünk a jó zenét | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: