Skip to content

2012-09-10

Szeptemberi koncertajánló

Készítő: Norrka
Az ősz kezdetével ideje, hogy a nyári koncertek, fesztiválok után maradt űrt végre megpróbáljuk betölteni. Ehhez nyújtanak segítséget a városban megrendezésre kerülő zenei programok. Álljon itt néhány, izgalmasnak ígérkező koncert, melyek talán kicsit visszaidézhetik a nyári önfeledtség hangulatát. 

Szeptember 14. – Pál Utcai Fiúk

Roncsbár
Jegyár: 1500 Ft
Kezdés: 20.00

A majdnem 30 éves zenekar túl van már tíz albumon, több Petőfi Csarnokos nagy-koncerten, elfogyasztottak már 11 zenészt, de még mindig aktívak, alkotnak, és fellépnek. A héten Debrecenbe látogatnak, hogy bizonyítsanak a régi és az új PUF-kedvelőknek is.

Szeptember 14. – Debrecen hangszerei – Az orgona és az emberi hang II.

Szent Anna Székesegyház
Jegyár: 800 Ft (diák- és nyugdíjas jegy: 500 Ft)
Kezdés: 19.30

A Debrecen hangszerei sorozat hatodik hangversenyén két világklasszis magyar művész mutatkozik be a debreceni közönségnek, a jól ismert Kodály Kórus mellett: a  Liszt-díjas Fassang László, aki a Zeneakadémián oktat, valamint  Rohmann Ditta csellóművész, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz-hallgatója és a Debreceni Egyetem oktatója .
Műsoron: D. Ortiz, C. Franck, Liszt Ferenc, G. Fauré, O. Messiaen, Fassang László és Kodály Zoltán művei.

Szeptember 15. – Maszkura és a Tücsökraj, Bohemian Betyars

Roncsbár
Jegyár: 1000 Ft
Kezdés: 20.00

A zenekar 2007 februárjában jött létre az énekes, harmonikás, dalszerző Maszkura és négy fiatal zenész összefogásával. Zenéjüket olyan – jó értelemben vett – pop zene, amelyben számos stílus kap helyet (funk, latin, R&B, swing, csárdás…) és Maszkura szövegei és harmonikázása által összetéveszthetetlen, egyedi hangzássá áll össze. Ízeltőként hallgassátok meg Szívrablás című Kispál és a Borz feldolgozásukat.

Az est másik fellépője a Bohemian Betyars zenekar 2009 hajnalán alakult. Így vallanak magukról: “A hegedűs, és a bőgős népzenei/néptáncos múltját összekeverték a többi tag rockos, alternatív vonalával, beleöntötték egy nagy kondérba, majd megfűszerezték a punk, a ska, és a cigány/balkáni népzene elemeivel. Két órás közepes lángon való főzés után kész is lett a hamisíthatalan gulyásleves, ami köztudottan kétszer csíp.” Igazi magyaros hangulatra számíthatunk.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: