Skip to content

2013-03-02

1

Minden napra egy fogadalom!

Készítő: S.C.

Ami engem illet, nem hiszek az újévi fogadalmakban. Tudományosan bizonyított tény, hogy a legtöbben mindössze két hónapig – és ez a maximum – képesek január elseje után betartani azt, amit megfogadtak. Számomra a tavasz jelenti a megújulást. Valahogy akkor kezd el bizsergetni a változásra ösztönző energia. Hamarosan itt a tavasz! Fogjunk hát bele valami újba! Valamibe, ami csak a miénk, valamibe, amiben hiszünk, valamibe, amit igazán meg akarunk valósítani. És ez nem két hónapra, hanem 365 napra szól. Íme a 365-day project.

Miről is van szó?

Amint a nevéből talán kikövetkeztetted: kigondolsz valamit és azt egy éven át – bizony ám, az év minden egyes napján – kivitelezed. Várj! Mielőtt még itt feladnád, engedd meg, hogy megmutassam, hogy ez sokkal egyszerűbb annál, mint amilyennek hangzik.

Itt van például Krissy Bradfield. Krissy Ausztráliában él és évek óta szabadúszó újságíróként dolgozik. Szereti a munkáját, de mindig arról álmodozott, hogy megírjon egy regényt és azt a könyvesboltok polcain láthassa. Ám erre valahogy nem jött ki a lépés. Ironikus módon éppen magára az írásra nem tudott időt és energiát szakítani. Egészen addig, amíg rá nem talált a 365-projectre. 2011. augusztus 1-én aztán döntésre jutott. Ettől a naptól kezdve minden nap írni fog. Dolgozni fog a regényén. Leült a gép elé és elkezdett pötyögni. 874 szó 1 óra 33 perc alatt. A kísérlet meglehetősen kifárasztotta és ez hozta a felismerést, hogy találnia kell valamit, ami egy éven át arra motiválja, hogy minden nap írjon. Valamit, ami működik. Valamit, ami gyorsabb és hatásosabb. Praktikus lányként Krissy kigondolt egy 3 lépéses stratégiát:

  1. Feliratkozott a www.750words.com weboldalára. ( Szörfölj rá! Nagyon jó! It is fun and it works.)
  2. Krissy minden nap vacsora után leült és írt.
  3. Felhagyott azzal, hogy elsőre tökéletes mondatokat akarjon írni. Rájött, hogy az írás a kezdeti stádiumban nem arról szól, hogy minden passzoljon. Sokkal lényegesebb, hogy cenzúrázatlanul hagyd, hogy ömöljenek belőled a szavak, még akkor is, ha egy-egy mondatnak első olvasásra nincs sok értelme. Hidd el, majd lesz.

Ez volt tehát a terv. És bevált. Krissy akkor is írt, amikor elkapta az influenza. Írt Karácsonykor és írt Szilveszterkor. Írt akkor is, amikor álmatlanság gyötörte. Átírta magát szerelmen, gyászon, jó napokon és rossz napokon. Írt azon az estén is, amikor bedarálta az ujját, amit hét öltéssel kellett összevarrni. Minden mást félretéve írt. És ugye mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. Ma már 13-22 perc alatt leír 750 szót. De nem is a szavak száma a lényeg. Krissy számára sokkal fontosabb, hogy minden nap egy negyedóráig számára semmi más nem létezik, csak az írás. Ez pedig meglehetősen nagy dolog egy olyan világban, amikor rengeteg dolog leselkedik ránk és árad felénk, ami eltéríthet a célunktól.

Mi lett 365-day projectjének eredménye?

– Elkészült egy trilógia első két részének vázlata. Összesen 110.000 szó.

– Egy befejezett könyv gyerekeknek.

– Hét novella, amiből kettő díjat is nyert.

– Első YA ( young-adult fiction ) regénye, ami nyomtatásban is megjelent.

– Második YA regényének első fejezete.

Krissy több, mint 390.000 szót gépelt egy év alatt. Szereplők születtek. Történetek keltek életre.

Saját szavai szerint:

“ Hidd el, minderre nem lettem volna képes anélkül az elkötelezettség és fegyelem nélkül, amit a mindennapi írás hozott az életembe. A 365-day project alatt megtanultam a következetességet. Felébredt a kreativitásom, amiről azt hittem, hogy már régen elfogyott. Megtanultam, hogy egy napi adag kemény munkával meg tudom írni a regényemet. Sőt,annyi regényt tudok megírni, amennyit csak akarok és a bizonyíték itt van a kezemben! Tehát, ha írni akarsz – ha író akarsz lenni – akkor írnod kell. Minden nap. Ilyen egyszerű. Meg tudod csinálni. Nehéznek hangzik? Igen. Vannak olyan napok, amikor nagyon nehéz. Hogy megéri –e a fáradtságot? Minden kétség nélkül. “ http://krissybradfield.com/

Tudom, hogy nem mindenki akar író lenni és Krissy esetével csak meg akartam mutatni, hogy a project igenis működik. De csak akkor, ha először felteszed magadnak a következő kérdést:

“Mi az, amit a következő 365 napban el akarok érni? “

Őszinte választ kérek. Csak magadra gondolj. Felejtsd el a muszájokat, az elvárásokat és egyáltalán azt, hogy mások mit gondolnak. Csak az számít, amit te akarsz, ami neked fontos. Ez a te projekted. Magadért csinálod, nem másért.

Néhány ötlet és emberi példák:

– Készíts minden nap egy fényképet. ( A mai technológiával ez nem nehéz, hiszen a telefonod mindig kéznél van. Ezen kívül csak a szemedet kell nyitva tartanod.) Gondolj csak bele. Egy év múlva átlapozhatsz egy 365 képből álló albumot és biztos vagyok benne, hogy mindegyikhez kapcsolódik majd egy történet.

– Alkoss minden nap valamit. Hogy mit? Képzelőerőd a határ!

– Hallgass meg minden nap egy előadást a http://www.ted.com weboldalán.

– Olvass el minden nap egy cikket a Wikipédián.

– Nézz meg minden nap egy videót egy olyan témában, ami érdekel. Pl: http://academicearth.org

– Fess minden nap. Ha más nem, fesd ki minden nap más színűre a körmeidet. De hogy ezt komolyan is lehet csinálni, íme: http://bettymustpaint.blogspot.com

– Találj ki egy rituálét és ragaszkodj hozzá minden nap.Ha változatosságot akarsz, akkor gondolkozz a variációk egy kávéra vonalon!

Hallottál már Noah Scalin-ról?

2007. június 4-én narancssárga papírból hajtogatott egy koponyát. Csak úgy. Unalmában. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve posztolta is a neten:

” I am making a scull a day for a year.” Ahogy mondta, úgy is tett. Mára kis projektje kinőtte magát. Könyve is megjelent : 365: A Daily Creativity Journal: Make Something Every Day and Change Your Life! (365: Egy kreativitás naponta beszámoló: Csinálj valamit minden nap és változtasd meg az életed!). Valamint weboldalát is érdemes megnézni. Koponyák minden napra kreatív oldal. Noah Scalin oldala. 

Vagy itt van például Char.L.Ton!

Őt a hamburger ihletett meg arra, hogy minden nap valamilyen formában hódoljon kedvenc ételének. http://everythingburger.wordpress.com/burger365-gallery-1-80/ ( Erre csak annyit: Na ezt csináld meg Túró Rudival! )

Plusz 1

Ha pedig Superman vagy, akkor minden nap lefuthatsz egy maratont. Okés, ez csak vicc, de van, aki ezt is megcsinálta. Nem hiszed? Klikkelj ide: http://edition.cnn.com/2011/SPORT/02/05/marathon.record.engels.365/index.html

Biztos vagyok benne, hogy mostanára már megvan az elképzelésed arról, hogy mi az, amit az elkövetkezendő 365 napon keresztül minden nap megcsinálsz. Érdeklődve várom a fejleményeket.

Új írónk S.C. tollából.

Reklámok
1 hozzászólás Post a comment
  1. Cs
    Már 2 2013

    A témához nagyon ajánlom Gretchen Rubin: Boldogságterv című könyvét (ő “csak” boldogabb akar lenni, de recept alkalmazható más célokra is)
    http://www.happiness-project.com/

    Válasz

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: