Skip to content

2013-04-15

Tavaszi klipszemle

Készítő: Norrka

Mai zeneajánlómban három visszatérő bandától, valamint egy modell-dobos-énekesnőtől hallhattok dalokat. Több kevesebb idő kihagyás után ugyanis új lemezt jelentetett meg a Yeah Yeah Yeahs, a Fall Out Boy, és sokak nagy várakozására a Paramore is. A cikkem kakukktojása pedig – hogy férfi olvasóim kedvére tegyek – a bájos modell, Florrie, aki nem mellesleg dobol, énekel, és táncol is.

Florrie – Live a little

A 24 éves bájos Florrie egy brit énekesnő, dobos és modell. Fiatal, mégis komoly munka a háta mögött: a brit Xenomania slágergyárnak dobolt, többek között a Girls Aloud, a Pet Shop Boys és Kylie Minogue számaiban. Miután elkezdte kirakni a netre saját számait, többen már 2011-ben is a befutását jósolták. Most végre a Live A Little klipjére olyanok is felfigyeltek, akik eddig nem találkoztak Florrie-val. Ennek egyik oka persze maga a lendületes, fülbemászó dal, a másik pedig a klip. Florrie dobol, énekel, gitározik, csörgődobozik, a háttérben trombitál, vagy egyszerűen csak táncol. De egyrészt magának a főszereplő személyének, másrészt a megvalósítás kis trükkjeinek köszönhetően mégis ellenállhatatlanul bájos a klip. Például ha figyelünk, akkor észrevehetjük, hogy több Florrie is amolyan gif-animációsan ismétlődő mozdulatokat tesz.

Yeah Yeah Yeahs – Sacrilege

A Yeah Yeah Yeahs nevű trió négy év után tér vissza egy új lemezzel, amelynek én különösen örülök. Az év eddigi legemlékezetesebb klipjeinek egyike készült a banda, melyben Lily Cole szerelmi nyolcszöge csúfos véget ér. A modell/színésznő főszereplésével készült klip középkori szokásokat elevenít fel egy amerikai kisvárosban, ahol egy visszafelé kibontakozó cselekmény eleje lesz a történet vége. És tényleg nagyon jól sikerült.

Fall Out Boy – The Phoenix

2009-ben vonult pihenőre a Fall Out Boy, idén viszont visszatér és megmenti a rock and rollt! Az áprilisban megjelenő lemeznek szerény módon az lesz a címe, hogy Save Rock And Roll, és az a különös benne, hogy tizenegy számhoz készül klip. A most bemutatott The Phoenix már a második ezek közül. Úgy tűnik, egy rejtélyes aktatáska körül fog forogni a történet, a banda tagjai pedig kicsit sem élvezik a történéseket.
 

Paramore – Still into You

A Paramore új klipje eléggé más vonal, mint amit eddig a banda képviselt, a Still Into You című dal pedig elég popos. A refrén, miszerint “ennyi idő után még mindig beléd vagyok zúgva”, Haley Williams pasijának, Chad Gilbertnek szól, aki egyébként a New Found Glory gitárosa. Isaac Rentz rendező ötlete az volt, hogy a klip ne egy szerelmi történet legyen, inkább azt jelenítse meg, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni. A Paramore egyébként most jelentette meg új, cím nélküli lemezét, és június 17-én lép fel Budapesten.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: