Skip to content

2013-08-05

“Mindig is az érdekelt minket, hogy a színpadon lehessünk” – The Subways interjú

Készítő: Norrka

A kisebb és nagyobb brit fesztiválok állandó fellépője, a The Subways ezúttal a Campus Fesztiválon is tiszteletét tette. A triónak nem ismeretlen kis hazánk, kétszer jártak a Szigeten, valamint az A38-at is többször meghódították már. Fesztivál és fesztivál közötti különbségről, a stúdiózás és turnézás szépségeiről, és természetesen az új albumról is faggattuk a zenekar két tagját, Billy Lunn énekest, valamint Charlotte Cooper basszusgitárost.


Nagyon sokat turnéztok. Idén már jártatok Lengyelországban, Ukrajnában, Csehországban, és Görögországban is. Szívesebben vagytok turnén, mint a stúdióban?

Billy Lunn: Igen. Amikor új albumot veszünk fel, akár hat hónapot is stúdiózhatunk, ami nagyon unalmassá tud válni. Turnén lenni számomra a leginspirálóbb, legkreatívabb időszak. Új városokat látogatunk meg, új épületeket látunk, új a közönség, új embereket ismerünk meg, különleges ételeket eszünk, és új zenét hallunk. Számunkra a legjobb, amikor a turnébuszon utazunk és utána színpadra lépünk. Mindig is az érdekelt minket, hogy a színpadon lehessünk. Csak essünk túl az album rögzítésén, és induljunk turnézni!

Rengeteg országban megfordultok. Sok idegen szót tanultok meg a turné alatt?

BL: Számunkra nagyon fontos, amikor idegen országokba utazunk, hogy egy bizonyos kapcsolatot alakítsunk ki a hallgatósággal. Nagyon sok olyan banda van, akik nem kommunikálnak a koncerteken a köszönömön és a jó estéten kívül. Mennyivel másabb, amikor az adott nyelven tudom azt mondani hogy “köszönöm”. Ez a legkevesebb amit tehetünk. Énekelni is próbálunk különböző nyelven, a Rock & Roll Queen-t például el tudom énekelni franciául, németül, hollandul, csehül, lengyelül, szlovákul, szlovénül, oroszul, japánul és persze magyarul is.:  “Te vagy a Nap, Te vagy az egyetlen…”

The Subways interjú

The Subways interjú, Debrecen, Campus Fesztivál

Gyakran játszotok olyan nagy fesztiválokon, mint a Glastonbury. Viszont sokszor jöttök el kis fesztiválokra is, mint a Campus. Mi a különbség egy hatalmas, brit fesztivál, és egy kisebb, kelet-, vagy közép-európai fesztivál között?

Charlotte Cooper: Nagyon jó, hogy mind a kettőt meg tudjuk tapasztalni és van lehetőségünk különböző típusú fesztiválokon játszani. Szeretünk új helyeket meglátogatni, mindig jó érzés valahová életünkben először megérkezni. Ami a fellépést illeti, mindegy hogy hány ember van a koncerten, tíz vagy tízezer, nekünk mindig ugyan azt kell nyújtanunk.
BL: Szerintem jó látni a különbséget egy nagy és egy kisebb fesztivál között. Érdekes, hogy amikor egy időben csak nagy, vagy csakis kisebb fesztiválokon lépünk fel, az ugyan nem válik unalmassá, viszont egy idő után szükségünk van a váltásra, a kihívásra. Más kihívást jelent ezer ember előtt játszani. Ott közelebbinek érzed a közönséget, akár láthatod ahogy az izzadtság lecsorog az arcukon. Amikor több ezren vannak, az hatalmas dolog, ott távolabbinak tűnik minden. Mások az időkorlátok is. Amikor csak egy 45 perces szettet játszhatunk, válogatnunk kell a dalok között. Amikor viszont nagy fesztiválon játszunk, és kapunk egy másfél órát, akkor más a setlist, ide-oda be kell szúrnunk néhány dalt, hogy legyen íve a dolognak. Amikor kevesebb ember előtt játszunk rövidebb ideig, akkor folyamatosan rock & roll van.

A legutóbbi albumotok 3 éve jelent meg. Készültök-e új albummal?

BL: Jelenleg a negyedik albumunk dalainak írásán, felvételein dolgozunk, ezúttal producer nélkül. Elég jól haladunk. Nagyon érdekes, hogy amikor teljesen őrült ötletekkel jövünk elő, melyekről a producer valószínűleg lebeszélne, most mind azt mondjuk, hogy miért ne, próbáljuk ki ezt az őrültséget. Nagyon élvezzük!

Mikor jön az új album?

CC: Jövő év elejére tervezzük.
BL: Próbáljuk olyan gyorsan megcsinálni, ahogyan csak tudjuk.
CC: Minél hamarabb turnézni szeretnénk vele.

Az interjú elkészítésében Fiore vendégírónk segédkezett, köszönet érte.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: