Skip to content

2013-09-18

Az egészségipar jövőjéről Debrecenben egyeztetnek a nyugat-európai elitintézmények – nyitott konferencia szeptember 20-án

Készítő: Rab Máté

Az egészségipari együttműködések kiemelten fontosak a 2014-2020-as Európai Uniós programokban. Erre készülve Debrecenben szakmai műhelyen vesznek részt Oxford, Zürich, Barcelona és a hollandiai Medical Delta régiók vezető képviselői Dr. Papp László alpolgármester úr jelenlétében. Az egyeztetés minden érdeklődő számára ingyenes és nyitott.

A konferencia három aktuális témakört ölel fel: tudományos együttműködések, üzletfejlesztési lehetőségek és innovációs keretrendszer. A tudományos együttműködések szekcióban többek között előad az Oxfordi Egyetem, amely a világ öt legjobb egyeteme között van számon tartva, továbbá lehetőség nyílik partneri kapcsolatok építésére a svájci Zürichi Egyetem, valamint a hollandiai Leideni Egyetem képviselőivel. Az üzletfejlesztési lehetőségek téma keretében a tőkebevonás új aspektusaival foglalkoznak a partnerek, valamint szó lesz a finanszírozás egyéb lehetőségeiről 2014-20 között.

A rendezvényen bemutatják Debrecen Város és a Debreceni Egyetem 2014-20-as egészségipari terveit. Kerekasztal-beszélgetés lesz arról, hogy mit tehetnek a helyi szereplők a helyi fejlesztések megvalósításáért, és a gazdasági növekedés erősítéséért az egészségipari szektorban. A svájci partnerek bemutatják helyi erősségek és gyengeségek elemzésére alkalmas, a világhálón bárki számára elérhető modelljüket.

A konferencia időpontja szeptember 20., péntek, helyszíne a Kölcsey Központ. Szinkrontolmácsolást a szervezők biztosítanak. A regisztráció kezdete 9:20. A részvétel ingyenes, de előzetesen kérjük regisztráljon a következő oldalon: www.innova.eszak-alfold.hu.  (A rendezvény részletes programja ugyanitt elérhető.)

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: