Skip to content

2013-10-12

Hollandiai helyzetjelentés

Készítő: S.C.

Immáron két és fél éve annak, hogy visszaköltöztem Magyarországra, pontosabban Debrecenbe. Hát mit mondjak, tizenkét évnyi távollét után elég sok meglepetés fogadott.

Változások Debrecenben is

Az egykori Egyetem Presszó, ahol annak idején minden kedd, szerda és csütörtök estét végigbuliztunk, ma Melange Café néven fut. Több éjjel-nappali bolt eltűnt, de a mindig nyitvatartó francia pékség a Csapó utcán szerencsére megmaradt. (Tudom, hogy ízlések és pofonok különböznek és lehet, hogy a nosztalgia beszél belőlem, de számomra a meggyes és mákos kockájuk verhetetlen.) A Héliker boltoknak nyoma sincs, helyettük van Spar és Coop. Azt meg már fel sem tudom idézni, hogy mi volt valaha a Tesco, a Fórum és a Plaza helyén. Adaptálódtam, felfedeztem azokat a helyeket, ahová szívesen járok és nyugodtan kijelenthetem, hogy jól érzem magam itt.

Amióta Debrecen a főhadiszállásom, vendégként járok vissza Hollandiába. Általában egy évben kétszer-háromszor, legutóbb szeptember közepén.

Hotel, vonat, édes városháza

Az eindhoveni reptéren való landolás után az embernek szemet szúr a reptér fölé épített szupermodern szálloda. Ez év június 1-jén nyílt meg és 60 euróért elsőosztályú szállást és szolgáltatást biztosít. Mivel a debreceni járat korán, 8.30-kor indul, ezért sok választása  nem marad az emberfiának – hacsak nincs egy ismerőse, aki hajlandó hajnalban taxist játszani -, minthogy Eindhovenben töltse az éjszakát. Az recepció üvegpadlóján át lehet nézegetni az utasokat, a boltok késő estig nyitva vannak, a szobából pedig fantasztikus kilátás nyílik a kifutópályákra.

A vonatok változatlanul tiszták és hajszálpontosam közlekednek. Az IC-re még mindig nem kell felárat fizetni és így röpke másfél óra alatt meg is érkeztünk Gouda-ba. Az állomást újjáépítették – ezért már évek óta fohászkodtam – s nem kellett a lépcsőn vontatni magam után a bőröndöt, mert ott volt a lift. Az új városháza azonban kevésbé nyerte el a tetszésemet. Lehet, hogy egy modern építészeti remekmű, de szerintem förtelmes és mint később kiderült, ezzel sok gouda-i polgár egyetért. Íme a fotók. A döntést rátok bízom. (Aki találgatni kezdene: az épületet nem más ihlette, mint a ’stroopwafel’).

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Eladó/kiadó most a…

Gouda nem nagy város, alig 70.000 lakosa van s ha egy ideig ott élsz, akkor a csütörtökön és szombatom tartott piacon biztos, hogy gyakran ismerősbe botlasz. Ahogy a bevásárló utcán át sétáltunk a szálloda felé – természetesen hideg volt, esett az eső és fújt a szél – feltűnt, hogy milyen kevés az ember. (Nem, ennek nem az időjárás volt az oka, mert az a hollandokat semmitől nem tartja vissza, kivéve, ha 120 km/óra sebességgel tarol végig az országon egy orkán.). Az ’én koromban’ mindegy, milyen nap vagy napszak volt, rengetegen vásároltak, tele voltak a boltok és mindig sor állt a kasszánál. Az emberek alig várták, hogy kapható legyen a legújabb divat vagy megnyíljon az a bizonyos trendi étterem, már rohantak is, hogy le nem maradjanak semmiről. Ahogy betekintgettem ide-oda, néhány lézengő, inkább nézelődő vevőt kivéve csak az eladókat láttam. Az utcaképet az is rontotta, hogy több épület hatalmas piros-fehér poszterrel hirdette magát ’Te koop’ / ’Eladó’ vagy ’Te huur / Kiadó’-ként.

A válság hatása(i)

Miután lepakoltunk a szállodában, úgy gondoltam, hogy ellátogatok valamelyik kedvenc kávézómba a piactéren. Reméltem, hogy nem kell majd szabad asztalra vadászni, mint régen. Annak idején ugyanis gyakran megesett, hogy csak a sokadik helyen sikerült leülni. Hétköznap még csak hagyján, de szombaton! Most nem volt gond az asztalszerzéssel. A teraszok – fedetten, kandallóval és gyertyaformájú hősugárzókkal fűtötten is – üresek voltak. Csak egy-két turista kávézott vagy borozgatott. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy nem kellett sokat várni a kiszolgálásra, de nekem az korábban sem jelentett gondot, mert addig bőven volt időm tanulmányozni a járókelőket, az étlapot vagy valamelyik magazint. A gazdasági válság óta luxus lett a házon kívüli evés-ivás. Mindenki ott spórol, ahol tud.

Aznap szeptember 21-e volt: Prinsjesdag. Ilyenkor a királyi család hintóban végigvonul Hágán, ami rengeteg embert vonz a ’főváros’-ba. Willem Alexander már most nagyon népszerű, mint király s mindenki érdeklődéssel várja a beszámolót, amiben értékelést ad az ország jelenlegi helyzetéről és hogy mi várható. Így értesültem az esti híradóban arról, hogy Hollandiában kb. 650.000 munkanélküli van és ez a szám az év hátralévő részében növekedni fog s talán 2014 közepétől várható javulás. Az egyik legjobb barátom, akinek több, mint 10 éves tapasztalata van, emellett két egyetemi diplomája, plusz az a fajta, aki a jég hátán is megél, egy évig volt munkanélküli. Szerencsére szeptembertől felvették a rotterdami főiskolára, ahol részben docens, részben koordinátor. (Négy évvel ezelőtt még turkálni lehetett az oktatói állásokban és bárhol szívesen fogadták az embert. Manapság egy pozícióra – ha egyáltalán van – többszörös a túljelentkezés).

Az utcában, ahol laktam a kép annyit változott, hogy sok az eladó ház és ebből több is évek óta eladó. Ugye logikus? Ha valaki elveszti az állását, nem tud annyit törleszteni, mint régen, kisebb házat vesz vagy bérel, de mivel az előző még nem kelt el, ezért tulajdonképpen két ingatlanért fizet és örül, ha nem úszik az adósságban és úgy-ahogy fenn tudja magát – s ha van – családját tartani. Ez pedig sokszor feszültséget szül, aminek következtében megnőtt a válások és az egyszemélyes háztartások száma.

Itt normális, ott divatos

Ami nekem a hollandokban mindig is szimpatikus volt az az, hogy nem a problémára, hanem a megoldásra fókuszálnak és valahogy mindenben igyekeznek meglátni a pozitívat, a kellemeset és a hasznosat. Több olyan dolgot, ami nekünk Magyarországon ’normális’, ők a most divatosnak tekintik. Étterembe járás helyett családok, barátok egymásnál vacsoráznak. Egyre többen termesztenek zöldséget és gyümölcsöt, ha máshol nem, akkor az erkélyen vagy a (tető)teraszon és a vállalkozóbb kedvűek még a lekvárkészítéssel is megpróbálkoznak vagy büszkén adakoznak egy pár csokor retket, salátát vagy egy tálka szamócát szomszédoknak, rokonoknak. Viszlát drága ruhák, parfümök, ajándékok! Fiatal lányok, asszonyok ragadnak kötő – és horgolótűt, ülnek le a varrógép elé és büszkén mutogatják egyedi darabjaikat. (Régen tényleg ciki volt, ha valaki márka-nélküli vagy saját kezűleg összetákolt ’bármit’ hordott vagy ajándékozott.) A sportsulik is üresebbek, mert a szabadban való sétához nem kell bérlet, jógázni és meditálni pedig a nappaliban is lehet.

Az emberek tudatosan alkalmazzák a ’Minden rosszban van valami jó.’ –ban foglaltakat. Megtanulják értékelni az apró dolgokat, az emberi kapcsolatokat és megelégszenek kevesebbel. Igyekeznek elfogadni a helyzetet olyannak, amilyen. Persze tudom, hogy ezt mondani sokszor könnyebb, mint megtenni. A válság előbb-utóbb elmúlik, de  merem remélni, hogy azok az értékek, amit a holland emberek újra felfedeztek, maradandóak lesznek.

Első évem Hollandhonban

1999. január 2-án érkeztem meg az amszterdami reptérre. Nem volt semmilyen forgatókönyvem arra, hogy mit akarok vagy egyáltalán mit lehet elérni egy év alatt egy idegen országban. Akkor még máshogy mentek a dolgok, mint manapság. A legtöbb holland körülbelül be tudta tájolni Magyarországot – valahol ott a Balkánon -, de a gulyásnál és Puskásnál ki is merült a tudományuk. Utólag meg tudom nekik bocsátani. Érdekelt? Olvass tovább itt >>>

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: