Skip to content

2013-10-19

1

A szomszéd fűje mindig zöldebb

Készítő: S.C.

Előfordult már, hogy gyors távozás reményében besorakoztál a 3-as kasszához s aztán értetlenül  és bosszankodva  figyelted, hogy mindegyik sor gyorsabban halad? Vagy a moziban pont előtted ült a világ legmagasabb és legszélesebb embere? Vagy amikor az étlap hosszas és beható tanulmányozása után lasagne-át rendeltél csak azért, hogy aztán sóvárogva méregesd amint a másik asztalnál ülő vendég élvezettel kanalazza valószínűleg finomabb gombás-sonkás ravioli-át? S miért van az, hogy máson jobban mutat ugyanaz a kabát?

Vigasztaljon a tudat, hogy nem vagy egyedül. Általában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szomszéd fűje zöldebb. Ez pedig nem is olyan furcsa, állítja Jack Uldrich amerikai író.

Hogy miért?

 ‘Ha a gyepen állsz és lábad elé tekintesz, akkor sokkal könnyebb meglátni egy elszáradt fűcsomót vagy egy csupasz területet. Ám ha kicsit távolabb mész és onnan szemlélődsz, akkor a frissen és buján zöldellő tökéletes pázsitot látod.’

Ez a szemléletmód általánosan érvényes. Ha nagyító alá vesszük anyagi helyzetünket, családunkat, munkahelyünket, külsőnket, lakhelyünket, gyakran csak azt látjuk, ami nem stimmel. Ám ha másokra nézünk, akkor inkább az tűnik fel, hogy náluk valahogy jobban mennek a dolgok és nem az, hogy ott sem minden fenékig tejföl.

Harold Bekkering szerint minden nézőpont kérdése. Ha például a szomszédok bejelentik, hogy karácsonyra vesznek egy hiper-szuper házimozi rendszert, lelki szemeink előtt megjelenik ahogy boldogan, a nappaliban ülve annak minden előnyét élvezik. Ha mi ugyanazzal ajándékozzuk meg magunkat, a kisördög befészkeli magát gondolatainkba és egyre csak nyaggat minket mibe fog ez kerülni? mantrájával. Érdekes módon, amit a szomszédunknak  jutalomként könyvelünk el, azt mi áldozatként éljük meg, holott ugyanarról a dologról van szó.

Bekkering: ‘Ha másokra tekintünk, ritkán jut eszünkbe, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi van a szebb-jobb-sikeresebb külső vagy lét mögött. Fontos megtanulnunk, hogy mindennek ára van.Valamit valamiért.’

Ez az oka,hogy embertársaink  helyzetét sokszor vonzóbbnak látjuk.  Nem vesszük számításba, hogy mi az, amiről lemondtak. Hiszen, ha valamit választasz, akkor az azt jelenti, hogy egy másik valamit nem. A választás éppen annyira magában hordozza a nyereséget, mint a veszteséget. Ha világbajnok úszó akarsz lenni, akkor hajnalban kell kelned, minden nap edzened és diétáznod kell és valószínűleg nem fogod végigbulizni a hétvégéket. Ha pedig nem akarsz kocsit vezetni, akkor el kell viselned a tömegközlekedés kevésbé kellemes oldalait.

Ám az is igaz, hogy nem szenvedünk mindannyian egyformán az állandó összehasonlítgatástól. Ez alapján az embereket két csoportra lehet osztani:

Vannak a maximizer-ek, akik addig mérlegelnek és morfondíroznak, amíg meg nem találják a legjobbat. Mindig arra törekszenek, hogy tökéletes döntést hozzanak és rettenetesen félnek attól, hogy ezzel kapcsolatban hibát követnek el. S vannak a  satisficer-ek, akik megelégszenek az első opcióval, ami elvárásaiknak megfelel. (A The Happiness Project weboldalán tesztelheted, hogy melyik kategóriába tartozol: http://www.happiness-project.com )

Ad Bergsma: ‘A maximizer típus a szupermarketben legszívesebben mind a 36 féle csokit végigkóstolná csak azért, hogy a legfinomabbat vigye haza. Egy satisficer viszont elégedett, ha megtalálja azt a csokit, ami megfelel az általa felállított ‘én az ilyen csokit szeretem’  kritériumoknak. Tegyük fel: legyen tejcsoki egész mogyoróval  és ne legyen túl drága.’

Úgy tűnhet, hogy a maximizer hozza meg a legjobb döntést. Ám itt jön a poén: a maximizer akármit is választ, soha nem lesz igazán elégedett, mert mindig az motoszkál a fejében, amit nem választott és nem hagyják nyugodni ‘mi lett volna ha…..?’ kérdések, amiken mint tudjuk utólag nem sok értelme van rágódni.

Erről ír Barry Schwartz  The Paradox of Choice című könyvében .

‘Amikor egy maximizer másokhoz hasonlítgatja magát – ami mellesleg egyik kedvenc időtöltése –, általában kevesebbnek látja magát, ami hosszú távon boldogtalanná teszi és önbizalmát is megcsorbítja. Ha pedig mégis talál egy kis pozitívumokat magában, az sem okoz neki különösebb örömet. Az igazság az, hogy egy maximizer számára a pohár mindig félig üres.’

Azon pedig nem kell csodálkozni, hogy másokat jobbnak, szebbnek, sikeresebbnek vélünk, hiszen senki nem szereti  gyengeségét vagy hiányosságait mutogatni. Mindenki a legjobb színben igyekszik magát feltűntetni. Az emberek inkább arról mesélnek, ami rendben van és nem arról, ami nem. Vajon miért?

‘ Jellemzően arra törekszünk, hogy státuszt szerezzünk és pozitív benyomást tegyünk másokra,’ állítja Ad Bergsma. ‘Titokban mindannyian szeretünk mások fölé emelkedni.Volt egy érdekes kísérlet,amiben a résztvevőknek azt a kérdést kellett megválaszolniuk, hogy mennyi pénzt szeretnének keresni.Két lehetőség közül választhattak:  50.000 eurot egy olyan munkahelyen, ahol mindenki 100.000 eurot keres vagy 40.000 –et ott, ahol  a többiek  25.000 eurot kapnak. A többség a másodikat választotta. Nem a több pénzt (50.000), hanem a többet, mint mások összeget (40.000)!’

Barbara Held Stop Smiling, Start Kvetching: A 5-Step Guide to Creative Complaining című könyvében arra buzdít minket, hogy merjünk panaszkodni. Szerinte fölöslegesen fárasztó mindig a ‘frankón vagyok, minden rendben’ maszkot viselnünk és semmi értelme nincs ostorozni magunkat amiatt, ha éppen rossz napunk van és semmi nem úgy megy, ahogy kellene. Mert igenis mindenkinek joga van ahhoz és szüksége is van arra, hogy néha zsörtölődjön, elégedetlenkedjen és sajnáltassa magát. Öt kreatív módját mutatja meg a ‘negatívoskodás’-nak, amit ha jól csinálunk, nemcsak hogy jobban  érezzük magunkat, de ahelyett, hogy elrettentenénk másokat, éppen hogy közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Mert ugye megnyugtató, amikor a munkatársad  bevallja, hogy bizony ő sem fütyörészve ugrik ki az ágyból hétfőn reggel vagy ha a repülőn a melletted ülő utas közli, hogy neki is remeg a keze és alig várja, hogy épségben földet érjen? Micsoda megkönnyebbülés érezni, hogy nem vagy egyedül.

Barbara szerint alaposan átestünk a ló másik oldalára ami az optimizmus-kultuszt illeti. Ha ki mered mondani és mutatni, ami nem oké, azáltal rendezed a gondolataidat, több önismeretre teszel szert és konstruktívabban cselekedhetsz a jövőben.

Van valami más megoldás is?

‘Arra semmi szükség,’ vélekedik Bergsma. ‘A negatív dolgok és érzelmek hozzá tartoznak az élethez. Persze, hogy ha ezek eluralkodnak az életedben, akkor más a helyzet. Ha sokadszorra veszíted el a munkahelyedet vagy a sokadik kapcsolatot végződik nem happy ending-gel, akkor érdemes elgondolkodni azon, vajon mi lehet az oka. Ilyenkor van itt az ideje egy alapos önvizsgálatnak.’

Ám kanyarodjunk vissza a kasszához. Ha legközelebb ‘miért éppen én? ‘ morfondírozáson kapod magad, amikor sorban állsz, jusson eszedbe a következő:

  1. Ha stresszelsz, lassabban telik az idő. Erről egy részletes cikket is olvashatsz  David Maister – től  Psychology of Waiting Lines címmel.

http://davidmaister.com/articles/the-psychology-of-waiting-lines/

  1. A percek szinte vánszorogank, ha semmit nem csinálsz. Ám ha lefoglalod magad – és nem azzal, hogy a már kintlévőket szapulod magadban – akkor a kedved is jobb lesz és a várakozás sem tűnik olyan hosszúnak. Hallgass zenét, játssz a telefonodon vagy egyszerűen elegyedj szóba valakivel ( igen, panaszkodhatsz a hosszú sorról ).
  1. A negatív dolgok erősebben rögzülnek, mint a pozitívak. Tehát a ‘miért nem halad a sor gyorsabban’ gondolatnak sokkal nagyobb a befolyása, mint a ‘de jó, hogy már egy kicsit előrébb jutottam’-nak. Tudom, hogy elcsépelt, de légy pozitív. A helyzeten lehet, hogy nem változtat, de a közérzeteden igen.

Ezt pedig meg kell osztanom:  http://www.youtube.com/watch?v=fdqJKqohW3o csak azért, mert nem minden az, aminek látszik és gyakran elfelejtjük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak.

Reklámok
Read more from Közösség, Lazulj!
1 hozzászólás Post a comment
  1. Covey szépen elregélte, hogyan is vagyunk a fókuszainkkal és azok miként vezetnek(meg)…. 😉

    Re: ” ‘Ha másokra tekintünk, ritkán jut eszünkbe…

    valahol olvastam, és ha jól rémlik egy apáca mondta:
    “ha mindenki bele tudná pakolni, a sikereit, sikertelenségeit, boldogságait, fájdalmat, vélt vés valós eredményeit… egy zsákba, és mindenki belenézhetne a másikéba, akkor nem lenne több irigység!”

    Én speciel nem érzem negatívnak az irigységet, egész addig, pozitív enerbiát, hajtóerőt biztosít, hogy elérjem, túltegyek rajt.

    ui.: szerintem a panaszkodni merésben nincs hiba 😉

    Válasz

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: