Skip to content

2013-10-26

4

A világmegváltás tőled függ!

Készítő: S.C.

Mindenki ismeri Mahatma Gandhi mondását: “Be the change you wish to see in the world.”  vagyis “Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.”

Ez jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, hogy nekem lenne-e valami világot megjobbító ötletem és ha igen, akkor mi. Semmilyen eget-rengető forradalmi újítással nem tudok szolgálni. Lehet, hogy azért, mert inkább az apró dolgokban hiszek: egy mosoly, egy kedves gesztus, egy hely, amit átadsz egy öreg néninek a buszon, amikor segítesz valakinek átkelni a zebrán vagy magad elé engedsz valakit a sorban. Persze gondoltam már arra, hogy milyen frankó lenne, ha a könyvek ingyenesek lennének, de azt hiszem erről még ábrándozhatok egy jó ideig.

A változást hozók

Amikor az interneten azután kutakodtam, hogy az emberiség történelmében kik voltak azok, akiknek neve mint “világmegváltó” maradt fenn, a www.biographyonline.net  weboldalán kötöttem ki. Érdekes volt a listát végiggörgetni s azt hiszem, hogy tartalmáról aztán lehetne filozofálgatni, vitatkozgatni. Mert kiket találunk ott? Egy kis ízelítő:

Elsőként Abraham Lincoln képe tekint ránk, akinek számos nehézséggel kellett megküzdenie, de az egyik legbefolyásosabb amerikai elnök lett. Híres gettysburg-i beszédéből mindmáig idéznek  és mint tudjuk, nagy szerepe volt a rabszolgaság eltörlésében. Nelson Mandela, aki Dél-Afrikában az igazságért és a szabadságért küzdött. Húsz évet töltött börtönben, de ez nem keserítette meg. Ellenkezőleg: kiszabadulása után azon dolgozott, hogy begyógyítsa az apartheid okozta sebeket. Albert Einstein sem maradhat ki a sorból, hiszen relativitás elmélete jelentős áttörést jelentett a tudomány világában. És hányszor hallottuk Martin Luther King szavait : “ I have a dream…..”.valtsdmegavilagot

Rövid karrierje alatt minden energiáját abba fektette, hogy erőszakmentesen harcoljon a polgári jogokért. Fehér és fekete polgárok millióit szólította fel egy egyenlőségen alapuló és előítéletek nélküli társadalom megteremtésére. S ott van Rosa Parks, aki 1955-ben a buszvezető utasítása ellenére nem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak. Letartóztatása váltotta ki a montgomery-i buszbojkottot, a történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását. És persze folytathatjuk Teréz anyával, Mahatma Gandhival, Diana hercegnővel – az életéről szóló filmet most vetítik a mozikban- , Charles Darwin-nal vagy Bob Geldof-fal. Kíváncsi lennék, hogy a ti tízes listátokra ki kerülne fel. Biztos ahány ember, annyi lista, és ez nem is baj, hiszen mindannyian más dolgokat tartunk fontosnak és értékesnek.

Akadémia a világmegváltásért

Akár hiszitek, akár nem, Hollandiában külön akadémia nyílt leendő világmegváltóknak és világjobbítóknak. SNS Reaal Fonds néven fut. Az intézmény célja az, hogy lehetőséget adjon minden 16 és 25 év közötti fiatalnak arra, hogy világmegváltó ötletét publikálhassa. A Your Bricks keretében a hallgatók szupergyors képzésen vehetnek részt és coach-ok tanítják meg őket arra, hogyan valósíthatják meg ötletüket konkrét lépésekben. Hat nap alatt megtanulják a vállalkozás minden csínját – bínját. Például azt, hogyan tehetnek szert nagyobb ismeretségre és hogyan szerezhetnek pénzt és szponzorokat. A tréninget olyan emberek tartják, akik maguk is valaha egy jó ötlettel álltak elő és azáltal lettek sikeresek. Tehát pontosan tudják, hogyan lehet ezeknek  a fiataloknak az útját egyengetni. Az akadémia befejezése után a terv készen áll a kivitelezésre. A legjobb ötlettel rendelkező  pályázók elképzelésüket egy sikeres vállalkozókból álló zsűri előtt prezentálják, akik végül kiválasztják a tíz legjobbat.

Hogy milyen ötletekkel lehet jelentkezni?

A pályázatoknak  kreatív módon arra kell irányulniuk, hogy egy jobb, tartósabb és összetartóbb világot teremtsenek. Eddig nagyon változatos ötletek kerültek beküldésre. Mint például Jelmá-é, aki projektjét Re-Bite-nak keresztelte el. Ez a szolgáltatás éttermekben, kávézókban megmaradt fogásokat osztana szét olyan emberek között, akik valamit meg szeretnének ünnepelni, ám nincs pénzük ünnepi ebédre vagy vacsorára. Vagy ott van Kirsten, aki a Listen Up! app-et gondolta ki olyan gyerekek számára, akiket az iskolában csúfolnak, ami meglehetős lelki sebeket képes okozni gyermek – és tinikorban. Az alkalmazás letöltése az érintettek után a nap 24 órájában számíthatnak támogatásra, segítségre. A szolgáltatás és annak igénybevétele teljes mértékben anonim.

Valahogy mindannyian arra törekszünk, hogy egy jobb világot teremtsünk. Nekem például egyértelmű, hogy szétválogatom a hulladékot és elsétálok az egy utcával arrébb lévő konténerekhez. Az utcánkban van egy társasház és minden reggel, ha elsétálok előtte, egy reklámszatyor lóg  a kerítésre akasztva. Benne dobozokban étel: van, amikor sütemény, máskor egy fél csomag kenyér vagy éppen tej, sajt. Igen, van amikor túl sokat vásárolunk és nagyon helyesnek tartom azt, hogy ahelyett, hogy az el nem fogyasztott étel a kukában landolna, így bárki elviheti, akinek szüksége van rá. A múltkor pedig egy néni ült mellettem a buszon, akinél három ruhákkal megtömött táska volt. Szóba elegyedtünk és akkor mondta el, hogy a Szent Anna utcán lévő hajléktalan szállóba viszi és ott adja le őket. Hordja, akinek szüksége van rá.

Ugye milyen egyszerű?

De említhetném az önkéntes véradókat vagy az egyik munkatársamat, aki minden hétvégéjét az állatmenhelyen tölti kutyák sétáltatásával és gondozásával. Jó ilyen példákat látni.

Ám az is igaz, hogy vannak bosszantó dolgok, mint például az, amikor valaki csak úgy eldob egy csokipapírt az utcán, nem adja át a helyét sem öregeknek, sem mozgáskorlátozottaknak, sem várandós kismamáknak.

Ilyenkor arra gondolok, hogy nem fejlődünk egy ütemben vagy egyszerűen valakinek még senki sem mondta el vagy mutatta meg, hogyan lehet udvariasabb, jobb vagy toleránsabb. A fejlődés és a változás egy folyamat. Adj időt másoknak és magadnak is. Az is fontos, hogy emlékeztesd magad: Nem vagy egyedül!

Gondolj csak bele, hogy rajtad kívül 6 milliárd ember jár- kel ezen a földgolyón és több száz millióan hozzád hasonlóan vélekednek dolgokról. Sok probléma és feladat van kis kék bolygónkon, de sok embererő is, hogy ezeket meg lehessen oldani. Nem vagy egyedül. Csatlakozz egy szervezethez, hozz össze embereket, járj el rendezvényekre és gondolj ki valamit.

Légy része a megoldásnak. Nyugodtan hallasd a hangodat.

Hidd el, sokkal nagyobb a befolyásod, mint gondolnád.

Ha pedig most valami olyasmit gondolnál, hogy “Egy fecske nem csinál nyarat!”, akkor gyorsan ugorj vissza a cikk elejére. Mit is mond erről Gandhi? Na ugye?

Reklámok
4 hozzászólás Post a comment
  1. taskymuse
    okt 27 2013

    Aranyos ez az utópista naivitás.Amúgy ha jól tudom nem 6,hanem 7 milliárdan (vagy még annál is többen) élünk a bolygón.A könyvek ingyenességéről meg csak annyit,hogy az ingyen dolgoknak gyakran nincs értéke az emberek számára.Magamon is tapasztalom,hogy egy letöltött zene vagy film sosem hoz annyira lázba,mint mikor megveszek egy CD-t/DVD-t vagy elmegyek moziba…És egyébként is ott vannak a könyvtárak meg az ingyen letölthető e-bookok.De én sem tudok világmegváltó ötletekkel szolgálni.Nem is akarok.Az ember nem éppen az elképzelhető legfejlettebb létforma.Azt kapja,amit érdemel.

    Válasz
  2. Máté
    nov 1 2013

    tasky, nagyon szúrós kedvedben írtad ezt a kommentet 🙂 én abszolút osztom Zsuzsi véleményét, szerintem is kicsiben kell elkezdeni a világmegváltást. és szerencsére számtalan pozitív változást látunk már az életben, magunk körül, amelyekre tudatosan fel kell hívnunk mások figyelmét, mert így lehet elérni a szélesebb körű változást.

    Válasz
    • taskymuse
      nov 24 2013

      Tényleg?Nagyban el sem tudnád kezdeni…legalábbis amit Én nagynak tartanék.Semmi szúrósság nincs,csak más világnézet.Ahogy neked is más.De tulajdonképpen házalhatnánk Bibliával is vagy Jehova tanúiként téríthetnénk…Az is kicsiben zajlik…és micsoda változásokat eredményez!Vagy nem?…Mindenki döntse el maga.Ök is kötelességüknek és világmegváltó hivatásuknak érzik felhívni a figyelmet arra,amiben ők hisznek.Ettől függetlenül nincs spanyol viasz és nincs új a nap alatt(csakhogy én is szólásmondásokat puffogtassak) és jómagam is átadom a helyemet az idősebbeknek és dobok néha a rákos gyermekekért alapítványok perselyeibe.Szelektíven gyújtöm a szemetet,komposztálok,nem nézek sztárcsináló és valóságshow músorokat…csakhogy példát mutassak a környezetemnek és jobban érezzem magamat is.Mert számomra is vannak értékek és követendő példák.De fenntartom a jogot,hogy magam döntsek arról,hogy mik és kik azok a példaképek,ne pedig a média mondja meg nekem vagy más emberek.És igenis van értékes élet és példamutatás olyan módon is,hogy “nem tesszük azt ki az ablakba” és nem a világmegváltásra törekszünk.

      Válasz

Trackbacks & Pingbacks

  1. A fájdalom boldoggá tesz! | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: