Skip to content

2013-11-03

Torinói egészségipari konferencia és nyugati trendek

Készítő: Rab Máté

Előző héten voltam egy érdekes konferencián, amiről lentebb a beszámoló. Egyrészt az olasz egészségiparról adott egy átfogó képet, másrészt a jelenlévő nyugat-európai (főleg holland, belga) résztvevők előadásaiból látszik, hogy most mi ott a szexi. Egyértelműen az elöregedéssel foglalkozik mindenki, ebben van/lesz a nagy lóvé.

Health4Growth Interreg IVC projekt keretében Debrecen Város önkormányzatának a Szinapszis Kft. készíti az egészségipar fejlesztésére vonatkozó stratégiáját. Ennek keretében vettünk részt a torinói (I) konferencián, melynek célja a helyi iparági érintettek tájékoztatásán és a szükséges projektmenedzsment találkozón túl az átfogó nemzetközi helyzetelemzés értékelése volt.

Olaszok jellemzői

A konferencia első napjának délelőttjén a partnerség mutatta be eddigi eredményét az észak-olaszországi egészségipar aktív szereplőinek, akik szintén feltártak pár érdekességet az olasz egészségipari helyzetről. Például az országban dominál a red biotech (44%), és ezt követi a white biotech (16%). Főleg kisvállalatok vannak, hiszen 87%-uk 50 főnél kevesebbet foglalkoztat. A növekedés egyik akadálya az, hogy nincs kiépült és intézményesült kockázati tőke piac (ebben például mi magyarok is előttük járunk), pedig a legtöbb cég gyógyszerfejlesztésre szakosodott. További infók és minden előadás elérhető itt!

Nyugati trendek

A délutáni szekcióban a Health4Growth projekt összegyűjtött nemzetközi jó gyakorlatait ismertették a szakértők, melyek közül debreceni példaként egy egyetemi spinoff vállalat (UD-GenoMed), és a TEVA egyetemi kihelyezett tanszéke mutatkozott be. A nemzetközi példák közül általánosan elmondható, hogy a szerveződésben sokkal előttünk járnak a nyugati országok. Általános gondolkodás, hogy minden új ötlethez, kezdeményezéshez hármas hélix (triple helix) modellben gondolkodnak (ipar, kormányzat, tudásközpont). Erre egy kiváló példa az eindhoveni Smarter Living 2020 program, mely máris 70+ hármas hélix támogatót tudhat maga mögött és nagy nemzetközi sajtót. A program célja az idősek társadalomban tartása okos és felügyelő eszközök által, melyek megkönnyítik az életünket és a társadalmi kapcsolataikat. Teljesen hasonló példa a leuveni Flander’s Care.

Másik belga példa a DSP Valley, amely egy nemzetközi elektrotechnikai kiválósági klaszter. Leuven (BE), Eindhoven (NL) és Aachen (DE) városai (mind 100 km-en belül vannak) összefogtak, és az iparági érintettjeik legkiválóbbjaival felépítettek egy aktívan működő rendszert. Számokban: 100 tag, 10 alkalmazott, 10 nemzetközi projekt, 1 millió eurós belső költségvetés, melyből évente 50 program (közel hetente 1) valósul meg. Mindhárom városban van irodájuk, mindenhol az önkormányzati épületben.

Minden előadás letölthető innen. Ha szeretnéd, hogy személyesen mutassalak be valakinek, írj a hello@debrecenbar.com címre egy emailt H4G tárggyal.

Debreceni tanulság?

Mondhatnánk, hogy amivel előttünk járnak, az 3 dolog: pénz, pénz, pénz. De nem így van. Mindenki kicsiben kezdi a projektjét felépíteni és ahhoz vonzza a pénzt, amit mondjuk könnyebben talál meg ott, mint itthon. Az igazi különbség mégis a rendszerszintű és távlati gondolkodás. Nálunk még mindig a “menjünk le nyáron a Balcsira és gazdagodjunk meg lángos sütésből” rövid távú gondolkodás az alap, kevesen látják a nagyobb képet. Persze, mivel a túlélésért küzd alapvetően az ország nagy része.

quadruple-helix

Viszont amit eltanulhatunk tőlük, az a széles körű együttműködés! Amikor egy új ötletbe úgy vágnak bele, hogy bevonják a cégeket, tudásközpontokat, kormányzatot! Sőt, manapság nem a triple helix a szexi, hanem a quadruple helix, azaz a négyszereplős modell, ahol megjelenik a felhasználó. Az egészségiparban ez a beteg vagy a hétköznapi lakos. Ha sikerül olyan modellt kitalálnunk, ahol mindenki megtalálja a saját nyereségét, akkor ne féljük ezt nagydobra verni és vinni, mutogatni mindenhol! Nyugaton ott járnak előttünk, hogy nyitott ajtó várja az összes ilyen “nagy álmot” az ipar, az önkormányzat, és az egyetemek részéről, mindenhol van egy adott szervezet, ahol bármikor lehet kopogtatni. Ebben kellene még fejlődnünk, de úgy gondolom, hogy jó úton járunk. Az, hogy Debrecen Város önkormányzata a gazdaságfejlesztési tervét a 2014-2020-as időszakra a Debreceni Egyetemmel közösen mutatja be, ha bátran kijelentik, hogy az egészségipar lesz a város húzóágazata, és az, hogy ugyanez az önkormányzat, egy iparági vezető céggel íratja az egészségipari stratégiáját, már egyértelműen a pozitív irányba mutat.

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: