Skip to content

2013-12-22

2

Az időjárás forró, sőt tikkasztó!

Készítő: debrecenbar

Szóval Eszter összepakolt és itt hagyott – azt, hogy még életben van, igazából csak abból tudom, hogy még bejelentkezik emailben, ha valami csoda folytán wifit talál. Ilyen és hasonló üzenetek jönnek néha, hogy “itttt”, “élek”. Az útját azonban nagyjából tudom követni, ugyanis biztosra veszem, hogy már előre kiírta az utolsó veracruzi elővárosi busz menetrendjét is (őt ismerve vélhetően egy színkóddal ellátott Excel-táblázatba).

Évi és Eszter kalandjairól folyamatosan számolunk be, első rész itt!

utvonal

Elutazása előtt még azért előkarácsonyi ajándékként (moderálva az irigységem, amiért ő ezidőtájt valószínűleg az óceánparton rágcsálja majd a kaktuszt) küldött egy rendkívül vagány 2014-es határidőnaplót, hogy kezdjem el én is szervezni a jövő évi utazásaimat. Ez egy igen kedves és értékelendő, ámde rendkívül naiv gesztus, ugyanis én nem tudok szervezni. Semmit. A saját, egyszemélyes utazásaimat pedig kivételesen rosszul.

A repülőjegyek beszerzése után ugyanis általában elégedetten dőlök hátra és halasztok mindenféle további információgyűjtést a későbbiekre (tulajdonképpen a vakszerencsére bízva ezzel mindent). Hiába bizonygatom magamnak és a környezetemnek is, hogy ez alkalommal minden más lesz, mindenki tudja, hogy az utazás előtt másfél nappal fogok rájönni, hogy sejtésem sincs, hol van az útlevelem, a foglalási kódom és még a ruháimat sem mostam ki.

A végén tehát mindig ugyanoda lyukadok ki: hogy improvizálok és fogalmam sincs, mi lesz.

Mivel engem legtöbbször csak helyiekbe vetett feltétel nélküli hitem navigál, egyetlen, ámde nagyon fontos háziszabály felállítására került sor: mindenféle határátlépésnél küldök egy sms-t, hogy éppen hol járok.

Bizonyára megnyugtató lehet arra ébredni, hogy “Hongkong”.

Útikönyvem pedig nincs, nem is volt soha. Nem bízom bennük. Miért nem?

20131216-095413“Az időjárás forró, sőt tikkasztó.” – Eszter mexikói útikönyve szerint. Persze, lásd képet. [Én pedig Évi voltam, csók.]

“2013. december 15.

A reggeli a nap legjobb része. Főleg Veracruzban, a kétszázéves Gran Café de la Parroquíában, ahol a pincérek mindenkit hölgynek és úriembernek (caballero) szólítanak, és mielőtt felöntenék a kávét forró tejjel egy nagy fémkannából, megkérdezik, hogy pontosan annyi kávé van-e a poharadban, amennyit szeretnél. Érezni, hogy a szomszéd asztal minden vasárnap ott reggelizik, mert ez a világ legjobb dolga egy vasárnap délelőtt.

A második legjobb meg teljes talppal kapaszkodni a mólóban és fényképezni a 80 km/h-s szelet, miközben a felcsapódó hullámoktól totál átázik a kabátom. Hasonló körülmények között néztük meg a korallból (!) épült Fuerte de San Juan de Ulúát. A világon összesen két ilyen erőd van, sajnos nem derült ki, melyik a másik, mert kicsit sokalltunk 300 pesót az idegenvezetésért. Wikipediáról így is megtudtuk, hogy Francis Drake-et megverték itt.

A hajam, szemem, kontaktlencsém, bőröm, cipőm, fényképezőgépem tiszta só és homok, hajmosásra kb. 3 nap múlva lesz alkalmam. Persze a száraz sampon a boltban pont utazás előtt fogyott el…

20131219-152847

20131219-153346

2013. december 17.

23.30 Most indul a busz az óceánpartra, egy ugyanolyan, amilyen után azt mondtam, hogy soha többet. Gondolom, annyi a különbség, hogy az út utolsó 50 km-én más szerpentineken lesz hányingerünk. Good luck! 🙂
**************
Hajnali 5 körül, Pochutla (= világ vége)
A buszutat túléltük (a csomagjaink is a tetőn), eszméletlenül kényelmetlen volt. Már 2009-ben tudtam, hogy ez nem jó ötlet… Hogyan utazzunk okosan, kezdő szint: ha azt mondod egy út után, hogy soha többet, akkor tényleg ne. Másik ugyanolyat se. Ez volt a harmadik buszos éjszakánk, még van egy…

2013. december 17.

Quesadillast reggeliztünk a helyiekkel egy szimpatikus helyen Pochutlában. Valahogy úgy tűnik, minél szegényebb egy környék, annál jobb és olcsóbb a kaja, legalábbis Mexikóban. Aztán beültünk egy gyűjtőtaxiba, és irány az óceánpart! Amúgy nagyon jó idő van (nyár), és nagyon hajat kell mosnom.
************
Persze pont akkor kapok csalánkiütést, amikor napozni, fürdeni és enni kéne a Csendes-óceán partján, de nem tudom, hogy a naptól, a sós víztől vagy a kajától jött ki. Egyelőre ignorálom, és kivárok, mi lesz.

És végül egy jó tanács: “Mexican all you can eat = bad idea.”

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: