Skip to content

2013-12-26

10 érdekes tény a karácsonyról

Készítő: S.C.

Régen, amikor “kicsi” voltam, valamikor a 80-as években, magától értetődő volt, hogy be volt fagyva a házunk mögött a tó és esett a hó. Feldíszítettük a karácsonyfát – együtt kezdtük, de a végére rendszeresen magamra maradtam -, jártunk ki kóstolgatni a konyhába, ahol anyu sürgött-forgott, a vacsora után pedig átadtuk az ajándékokat. A következő napokban pedig délelőttől kifáradásig szánkóztunk vagy koriztunk, aztán pedig filmeket néztünk és persze ott voltak az elmaradhatatlan rokonlátogatások.

Amikor Hollandiában laktam, akkor csak minden második karácsonyt töltöttünk itthon. Hollandiában persze máshogy ünnepelnek az emberek és azt is érdekes volt megtapasztalni, hogy ott milyen hagyományok vannak.

Mára mi változott?

A fehér karácsony nem garantált, de a fát még mindig én díszítem. Anyu még mindig konyhatündér és filmekből meg történetekből is van elég. ( Ki látta legtöbbször a Reszkessetek betörők-et? )

A férfiak gondoskodnak a melegről és jókat beszélgetnek erről-arról.

Három nap, amikor az emberfia-lánya megint gyereknek érezheti magát.

A karácsony az az ünnep, ami mindenhol ugyanarról szól, de mégis másképpen.

Íme  egy kis ízelítő tényekből, hiedelmekből, szokásokból.

10 érdekes tény a karácsonnyal kapcsolatban

  • Évente kb. 60 millió fenyőfából lesz az otthonokban tündöklő karácsonyfa.
  • Tudósok kiszámolták, hogy a Télapunak másodpercenként 822 házba kellene eljutnia, hogy mindenhová kézbesítse az ajándékokat. Ez azt jelenti, hogy 1046 km / s sebességgel kellene suhannia.
  • A világ legmagasabb karácsonyfája 67 méter magas volt és 1950-ben egy washingtoni bevásárlóközpontban állították fel.
  • A Jingle Bells-t eredetileg nem karácsonyi, hanem a Hálaadás ünnepén énekelendő dalocskának szánták. S ez a dal volt az is, amit először játszottak le az űrben, mégpedig 1965. december 16-án.
  • A valaha legnagyobb számban eladott karácsonyi single a White Christmas, amiből több, mint 50 millió példány kelt el.
  • A fenyőfa szinte minden része ehető: a tűlevelek és a tobozok is. Sokan nem tudják, de tele vannak C- vitaminnal. ( Én még nem teszteltem le, úgyhogy ezt nem tudom személyes tapasztalattal alátámasztani. )
  • A fa feldíszítésének hagyománya a druidáktól ered, akik abban hittek, hogy a fa minden jó ajándékozója.
  • Rudolfot, a piros orrú rénszarvast 1938-ban találta ki egy cég karácsonyi reklámként.
  • Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban a munkavállalók egy havi fizetésnek megfelelő bónuszt kapnak karácsonyra. Ezt törvény írja elő.
  • A valaha adott legnagyobb karácsonyi ajándék nem más, mint a Szabadság-szobor. 1886-ban adományozta Franciaország az Egyesült Államoknak. A szobor 46,5 méter magas és 225 tonnát nyom.

Ételek, rekord?

Ami pedig a mi hagyományos ételeinket illeti, vajon tudjuk – e, hogy mit miért eszünk a szeretet ünnepén?

Az ilyenkor fogyasztott ételek a népi étkezési szokásokból maradtak ránk és sokszor szimbólikusak. A méz az élet édességét jelképezi, a mák, a dió a bőséget, a hal pedig számos apró pikkelye miatt jó termést és gazdagságot ígér a következő esztendőre. Ennek megfelelően sok családnál a mai napig halászlé, halleves, rántott hal vagy töltött káposzta kerül az asztalra szenteste és nem hiányozhat a diós és mákos bejgli sem. Manapság az angolszász kultúra hatására elterjedőben van a pulyka, de igazán nagy teret még nem hódított. Remélem ez így is marad és nem vesszük fel a karácsonyi pudingot és a tojáslikőrt a karácsonyi menübe.

Maradjunk meg a forralt bor kortyolgatásánál és legyünk büszkék arra, hogy bejgliben mi vagyunk az ászok 546 méterrel. Igen, patinás neve is van a rekordnak: Hungarobejgli.

Szeretetben, borban és bejgliben gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek!

***

Karácsony a világ más országaiban

Karácsonykor Jézus születését ünneplik a keresztények. Ezen kívül világszerte a szeretet ünnepe, amikor egymásra figyelünk, megajándékozzuk szeretteink. A hazai szokásokat jól ismerjük, így tegyünk most egy nemzetközi körképet, a világ más tájain vajon hogyan ünneplik a Karácsonyt? Olvass tovább itt >>>

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: