Skip to content

2014-01-25

Kapotte Stoplicht Syndroom – a nem működő jelzőlámpa szindróma

Készítő: S.C.

Ezen a héten különösen tesztel az Univerzum és habár próbálok pozitívan hozzá állni a dologhoz – elvégre is mindenből tanul az ember -, a hangulatomat azért sikerült elrontani. Alaposan.

Hogy miről van szó?

Nem tudom, mikor találkoztam munkám során egy hét alatt ennyi türelmetlen, nagyszájú, nem odafigyelő, nem a válaszra hallgató emberrel, mint a napokban. S ráadásul meg vannak róla győződve, hogy nekik van igazuk és hogy valami őrült nagy igazságtalanság éri őket azzal, hogy telefonálniuk kell. Mert nekik erre tulajdonképpen nincs is idejük.

Én persze megvárom, míg lehiggadnak és legkedvesebb hangomon próbálom nekik elmagyarázni, hogy az adott esetben mi a megoldás, de valahogy nem veszik a lapot. Mintha kínaiul beszélnék vagy süketek lennének, csak hajtogatják a magukét. Csak azt nem értem, hogy ha annyira nincs idejük, akkor miért ontják a szót egy fél órán keresztül, amikor az egész dolgot tíz perc alatt el lehetne intézni, aztán adieu, mindenki elégedetten folytatja a napját.

A sokadik ilyen konverzáció után bizony a hangulatom kezdett padlót fogni. Egyrészt igazságtalannak éreztem, hogy én csak segíteni akarok és rajtam ugrálják ki frusztrációjukat, másrész kissé pesszimistán feltettem magamnak a kérdést:

Mi történt az emberekkel? Miért hiszi mindenki azt, hogy csak ő létezik és körülötte forog a világ.

Menj haza jelzőlámpa, be vagy rúgva…

Aztán eszembe jutott a Kapotte Stoplicht Syndroom – a nem működő jelzőlámpa szindróma.

Éjszaka van. Hazafelé mész. Az utcák üresek és gondtalanul haladhatsz. Aztán egy kereszteződéshez érkezel. Se egy autó, se egy biciklis, se egy gyalogos. Ám ott a jelzőlámpa. Pirosat mutat és meg kell állnod. Vársz. Eltelik egy kis idő. A lámpa még mindig piros. Az utca másik oldalán az ottani jelzőlámpa színt vált. Hirtelen megérted, hogy a te  lámpád valószínűleg elromlott. Megakadt a piroson. Mégis vársz. Vársz valamire, ami lehet, hogy soha nem történik meg. Vársz a zöld megváltóra. Türelmed fogy, de csak vársz és vársz. De mire? Aztán egyszerre csak felötlik benned, hogy ha nem akarsz a végtelenségig ott dekkolni, akkor bizony lépned kell. Átmehetsz az úttesten. Visszafordulhatsz és választhatsz más útvonalat. Felhívhatod a rendőrséget vagy a karbantartókat. Más szóval: akcióba léphetsz.

Miért?  Mert ez senki nem teszi meg helyetted.

Hogy mit lépsz, az rajtad áll.

Igen, befrusztrálhatom magam az emberek nem mindig megfelelő viselkedésén, az igazságtalanul engem ért verbális hideg zuhanyon, megpróbálhatom az embereket jobb belátásra, türelemre és pozitívabb magatartásra barni, de ez nem mindig segít. A lámpa piros. Nem fogadnak be semmit. Tehát nekem kell változtatnom. Én döntök arról, hogy hogyan  reagálok és ehhez kell egy stratégia.

1. Vitatkozni nincs értelme

A legfontosabb, amit megtanultam az az, hogy negatív emberekkel nem szabad vitába szállni, mivel szilárd meggyőződésük, hogy nekik van igazuk és meg sem hajlandóak hallani a mondandódat. A vitával csak azt éred el, hogy téged is lehúznak a maguk szintjére. Meg lehet próbálni építő jellegű kommentárt adni és ha nyitott rá a másik fél, az jó. Ha pedig nem, akkor egyszerűen véget kell vetni a beszélgetésnek.

2. Reagálj szuperbarátságosan

Igen, ez nem mindig könnyű, de érdemes megpróbálni. Amennyiben egy negatív személy látja, hogy semmit nem ér el nálad nagyszájúsággal, fenyegetőzéssel és okoskodással, előbb-utóbb taktikát fog váltani: vagy ő is barátságosabb lesz vagy mivel nem éri el a célját – nem tud az egójával letarolni – feladja és tovább áll.

3. Regálj váratlanul!

A türelmetlen, frusztrált, támadó kuncsaft általában arra számít, hogy védekező pozíciót veszel fel és mentegetőzésbe kezdesz. Arra biztos nem, hogy kedvesen megkínálod egy kávéval vagy megdícséred a telefonját, mert neked is olyan van. Egy váratlan témaváltás szinte sokkoló hatású, kihúzza a támadó lába alól a talajt és új alapról lehet folytatni a kommunikációt.

4. Fényes burok

Ehhez kell egy kis képzelőerő, de próbáld meg azt vizualizálni, hogy egy fényes, fehér energiamező vesz körül, amin keresztül semmilyen negatív energia nem képes áthatolni. Minden, ami neked árthat, lepereg róla, mint valami védőpajzsról.

Tudom, hogy rohanó világban élünk, minden felgyorsult, az instant boldogság korában létezünk, de ér -e bármi is annyit, hogy jó közérzetünkből akár egy szikrányit is odaadjunk érte?

Adjon erre Goethe választ:

“Igazán fontos dolgokat nem szolgáltathatunk ki olyan dolgoknak, amelyek keveset számítanak.”

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: