Skip to content

2014-01-27

Januári hallgatnivaló

Készítő: debrecenbar

Az év első „debrecenbáros” klipszemléje sok újdonságot tartogat. Régen hallott kedvencek, és feltörekvő újoncok videoklipjei lepik el mostanában a zenecsatornákat. Ezekből szemezgetünk.

Sam Smith-ről már mi is írtunk korábban, hiszen a BBC Sound of 2014 győztese, ami az egyik legrangosabb elismerésnek számít egy feltörekvő fázisban álló zenész számára. Első, önálló klipje a „Money on my mind” címet kapta.

Sam Smith karrierjében nagy segítséget nyújtott a Disclosure fivérek duója. Most ők is új klippel jelentkeznek, utóbbi lemezükről. A világ talán legutálatosabb főnöke körül fenekestől felfordul a világ, szó szerint.

A 2011-ben berobbant Foster the People formációja március 18-án jelenteti meg második nagylemezét. Januárban már klippel is jelentkeztek, amelyben street artosok festik az album borítóját egy raktárépület több méteres falára. Mindezt egy time-lapse videóban szemléltetve.

Jake Bugg tavalyi év végén megjelent lemezére nem találok szavakat. A kissé megosztó srác szerelmetes dallal és videóval örvendeztette meg legutóbb rajongóit.

Színek, fények, csillogás, tánc, boldogság – ezek jellemzik leginkább Ellie Goulding legújabb, ismét fülbemászó dalának videóját. Sokan végtelenítve hallgatják azóta, mióta a fülükbe jutott. Az énekesnőre egyre jellemzőbb az, hogy olyan dalaihoz készít filmet, amelyek nem találhatóak a lemezein. Ez a dal hamarosan nálunk is a csapból fog folyni, csak úgy mit a „Burn”.

Le Youth leginkább remixeket készít, saját dalaival nem igazán dicsekszik. Sajátságos előadó, a második ütem után felismerhető. Sajnos ez a dal hangról hangra ugyanaz mint az előző „C O O L” című volt. Ugyanolyan színes, mint Goulding klipje, csak több táncoslányt vonultat fel.

A cikket Gigi vendégírónk szerkesztette.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: