Skip to content

2014-02-27

Erre használd a YouTube-ot! Trendek 2013

Készítő: Rab Máté

Tudtad, hogy van hírlevele a YouTube-nak is? Itt tudsz feliratkozni! Ebből kiderül számtalan érdekes és rengeteg haszontalan infó is. Előbbieket vettem sorra.

Foglalkoztam már korábban azzal, hogy milyen marketing eszközöket tudsz használni értékesítésre ebben a minisorozatban. Ott a tévéreklámot említettem, ami azért kiverte a biztosítékot, hogy nem igazán van mindenkinek arra pénze. De kamerás telefonja, talán még egy profi HD kamerája lehet azért a többségnek, így a YouTube, mint ingyenes reklámcsatorna, simán használható.

Ki mit néz?

Van egy kifejező angol fogalom, az “engage”, amit talán “részt vesz”-nek lehetne fordítani. Magába foglal minden cselekedetet a YouTube-on, például kommentet, kedvelést, megosztást, playlist-be rakást, stb. A 18 és 34 éves kor közötti nők 80 százaléka zenével, 62% komédiával, és minden második nő filmekkel és animációkkal kapcsolatosan “vesz részt” a YouTube világában. A férfiaknál is a zene az első (76%), de a játékok kategória a második helyezett (68%), és a komédia csak kicsit lemaradta a harmadik (62%). Igazából a férfiak listáján is a film&animáció a következő kategória 51 százalékkal, tehát a számok majdnem pontosan megegyeznek a női verzióval, csakhogy a férfiak esetében a “gaming” videók egy elég komoly szeletet kihasítanak a népszerűségből. A hölgyeknél ez a kategória “csak” 39%. A divat és szépség videók a nők körében 39 százalékos népszerűséget értek el, míg a férfiaknál a top10-es listán sem szerepelnek. A férfi stílustanácsadóknak még nem érdemes YouTube Channel-t indítani. 😉

Főzés videóval – egyértelmű igen!

jamie_oliver_food_tube2A főzés és ételek kategória a leggyorsabban növekvő népszerűségű  szegmens a férfiak és nők körében is! 370 millió alkalommal nézték meg a top20 főzős videót 2013-ban! Ami durvább, hogy 2,4x többen iratkoznak fel ilyen videó csatornákra, mint bármi másra! Hát nem egyértelmű? A vasárnapi menü receptjét már nem elolvasod, hanem kirakod az ipad-et a pultra és a pucolástól a rotyogásig együtt főzöl Jaime-vel! A brit szakács csak tavaly 600 ezer új feliratkozót szerzett online főzőcsatornájának (FoodTube)! Ekkora tömeggel nálunk választást nyerhetne! 3 “titkos” stratégiája volt, amit nyilván most megosztok:

  1. 30 perces élő adást sugárzott, ami különleges interaktív formába volt öntve
  2. Rendszeresen jelentkezett új, minőségi tartalommal, és sok vendég is szerepelt a videókon
  3. “Mit eszik ma Jaime?” – beengedte a mindennapi életébe a YouTube követőit

Jaime jó példa, de a legnépszerűbb főzős csatorna, ami a legtöbb feliratkozót – pontosan 6,1 millió (!) személyt fertőzött meg, az az Epic Mealtime volt! Sajnos a videóikat nem lehet beágyazni, ez le van tiltva, de megnézhető a nevükre kattintva. Az ígéretük “mindössze” annyi, hogy: Megvalósítjuk az álmaidat – aztán meg is esszük!

Milyen eszközről nézel videót?

Nyilván ezt is tudja a Nagy Kereső. A telefon az első dolog ébredés után és az utolsó elalvás előtt. Az asztali gépeken főleg munkaidőben megy a youtube – ki érti ezt? A tablet majdnem egész nap hasonló aktivitást mutat, ritkán vannak kiugrások. A tévén pedig főleg este nézünk videót, amikor már meló után belefáradtunk az összes többi kisképernyős eszközbe. Nagyjából ezt tartalmazza az alábbi ábra órákra bontva.

youtube eszközök

Rekordok!

Elmúltak azok az idők, amikor a reklámokat csak a fogyasztók torkán akarták lenyomni és mindenáron minél többször megnézetni. A mai világ a részvételről szól, be kell vonni a fogyasztót is a játékba. Tedd részévé a történetednek, így elköteleződik (engage) melletted. Mi volt erre a legjobb példa? Természetesen a YouTube legkeresettebb kifejezése 2013-ból: Harlem Shake.

Eredetileg egy ausztrál videó volt, ami meghódította az internetet és mindenkit behülyített. 1,7  millió Harlem Shake videót töltöttek fel a rajongók saját maguk őrjöngéséről. Mindezt pedig 2,5 milliárdszor megnéztük! Természetesen az élelmes márkák is rárepültek a trendre, és például az alábbi videóval a Red Bull vitte a népszerűségi első díjat, 7 milliós nézettségével.

Annyi reklámajánlót készítettem nektek, hogy már majd’ az összes könnyem kicsordult közben. De nem maradhat ki most sem, hogy mi volt 2013 legnépszerűbb online reklámja? 70 millióan nézték meg az Evian alapkoncepciókra épülő reklámját, ezt:

Mi a titka egy népszerű YouTube reklámnak?

  1. Kisbabák, kiskutyák, zene, tánc
  2. A 2013-as év top5 reklámja mind a YouTube-ra készült! Nem a tévéreklámok 30 másodperces internetes megosztásai voltak, mert mindegyik jóval több, mint 1 perc hosszú volt!

Tehát mire használhatod a YouTube-ot?

Ha betartasz pár alapvető szabályt, akkor  gyakorlatilag az ismertséged rohamos növelésére. A fentiekből levont következtetéseim és javaslataim:

  • Direkt erre a felületre alkoss! Minden közösségi média más, mindenhova különböző tartalom szükséges, hogy követőket szerezz. A YouTube-ra külön kell készítened a filmeket, mégpedig külön szabályrendszer alapján. Viszont a számtalan felbontásnak hála esélyed van több felületen is élvezhető formában megjelenni, ezáltal szélesebb körben elérni a célcsoportod.
  • Kövesd az aktuális trendeket! A Harlem Shake jó példa volt arra, hogy kell meglovagolni egy felkapott témát. De általános igazság, hogy az interneten mindenki a legaktuálisabb infókat keresi, ezért érdemes tartanod a lépést a követőiddel.
  • Tartsd be az alapszabályokat! A 18 és 34 évesek körében gyakorlatilag ugyanaz a három kategória a legnépszerűbb, tehát egy zenés, animált komédiával biztos sikert aratsz. Ezen kívül a kiskutya, kisbaba és a nők örök kulcsszereplők a reklámokban. 😉
  • Közösséget építs! A legtöbben azt felejtik el a közösségi médiával kapcsolatban, ami a nevében is benne van: közösség alapú. Nem elég a saját hangod hallatnod, figyelned kell a visszajelzésekre és követned a követőid – ez a játék már oda-vissza működik, és aki népszerű akar maradni, annak szükséges fenntartani a párbeszédet.
Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: