Skip to content

2014-03-30

1

Thaiföld #2

Készítő: debrecenbar

És amúgy mikor egyedül utazol, nem vagy magányos? Kivel beszélgetsz?

– Figyu, 20 perce beszélsz hozzám, pedig most látlak először.

– Hm…tényleg.

március 21.

Eljött végre a pillanat: ázsiai lettem. Reggel arra riadtam fel, hogy a 25 fokra hűtött szobában rendesen fázok. Biztos az hozta meg az áttörést, hogy tegnap a vacsorámat 2 adag chilliszósszal dobtam fel. És mostmár 3-nál is több embernek értem az angolját.

>> Előző rész itt olvasható! <<

március 23.

A buszon még le se ültem, összeismerkedtem egy tanárnővel és a pajtijaival, és innen kezdődött az igazi hétvége.

  • És mi a terved Pattayán?
  • Nem tudom, igazából semmi.
  • Jó, de melyik részén akarsz kiszállni?
  • Ööö…van több része?
  • Akkor csak betettél egy bikinit és egy törölközőt és elindultál?
  • Hát most, hogy mondod…csak bikinit.

Pattaya előtt 10 kilométerrel megállították a kisbuszt, hogy akkor ők most leszállnának, mert itt van valami izgi dolog, akarok-e jönni. Életem szerencséje, hogy akartam. Kevés dologtól marad szószerint tátva a szám, de ez biztos top10 lesz örökké.

A giccs, mint olyan, egyszerűen fogalmi alapját vesztette. Sosem láttam még ennyire….elképzelhetetlenül giccses gusztustalan förmedvényt. Egy babarózsaszín-babakék palota, ami valamikor valamilyen mágnáscsalád otthona volt, most pedig csak thai és kínai turisták látogatják (15 perc volt, mire engem megláttak és kitakarítottak, de azalatt pont be is jártam és körbefotóztam).

Az utastársaim elmentek imádkozni, engem viszont ott értelemszerűen kiszúrtak volna, szóval bejártam a kertet.

Szavak nincsenek.

Egymástól 2-3 méterre álló, aranyozott Pallas Athéné és görög/római szobrok álltak váltakozva, miközben mögöttük a kerti törpék anyagához hasonló, többé-kevésbé élethű állatok. 3 méteres átmérőjű műgyümölcsök. A hattyú mellett az ezüstflamingók, mellette a papagáj, a szökőkútban arany delfinek labdáztak, amelyre a szökőkút körül álldogáló aranyszarvasok vigyáztak, a háttérben rózsaszín oszlopokon álltak a görög istenszobrok, míg az egyik delfinen egy aranyszínű nőalak bazsalygott. Két, egyenként 4 méter magas fehér elefánt vigyázott a kert tengerre néző végére. A bejáratra 4 óriási római katona vigyázott, mögöttük néger rabszolgákat ábrázoltak, a két szélén pedig aranyoroszlánok tapodtak az aranyglóbuszon. A rettenetet egészen addig fokozhatatlannak éreztem, míg a kert hátulján meg nem találtam az acélcsarnokot, amelyben a 12 kínai szentállat kb. 3 méteres nagyságú, művirágokkal díszített plasztikszobra volt. Alig várom, hogy le tudjam tölteni a képeket, ez a világ egy csodája lesz, érzem.

március 26.

Nem tudom, hogy ezoterikus szemmel mennyire hoz balszerencsét, ha reggel egy komodói sárkány kel át előttem az úttesten, de én csak bámultam és hápogtam – a többiek a facebookba mélyedve nyugtázták, hogy ja, hát igen, ő itt lakik a koli mögötti tóban. Miii?

március 29. – Életem legjobb hétvégéje.

Reggel még a 7Elevenben válogattam a reggelit, mikor valaki a hátam mögött megszólal: Miss Eva?

A túravezető volt. Hát Jézus, a családot ijesztgesd, ne engem, különben is honnan tudtad, hogy én vagyok az, mikor a hotel lobbyban kellene, hogy várjalak. (Más kérdés, hogy miért nem teszem.)

Összeszedtük a csoportot a tuktukkal: 3 kanadai, 2+2 angol fiú, és még 1 francia lány rajtunk kívül.

Egyrészt eszembe jutott, hogy jé, tényleg, vannak férfiak 170cm/50kg felett…méghozzá mind az a típus, aki nem kávézni jár le a konditerembe (az első adandó alkalommal le is hányták a textilt) – másrészt nagyon örültem, hogy milyen szépen beszélnek angolul (túl szépen), még akkor is, ha az első fél óra csak konkrétan farokméregetéssel telt (mi meg Audreyval csak mosolyogtunk), míg felmérték az erőviszonyokat. Ki mióta utazik, hány helyen/nővel/partiban volt, tetoválások, estébé. (Csányi Vilmos örülne, a legkisebb és legfiatalabb fiú lett végül a falkavezér.)

Most lehet azt hiszitek, hogy ez vicces, de majd figyeljetek meg egy csoportot, ahol az emberek nem ismerik egymást, óriási.

Ennyire homogén csoportot direkt sem lehetett volna összeválogatni.
Amúgy is nagyon sokféle utazó van – van, aki a párjával megy, van aki gyerekkel, van aki a szállodát nézi, van aki fotóalbumra gyúr…végülis teljesen mindegy, nem vagyunk egyformák és úgyis mindenki hiszi magáról, hogy egyszeri és megismételhetetlen jelenség (pedig csak máshogy átlagos), de most Popon kívül határozottan mindenki ugyanabba a kasztba tartozott, ez első pillantásra is kiderült.

Hogy lehet felismerni ezt a szubtípust?

  1. Úgy van felöltözve, mint akire ráborult a szekrény. Nem azért, mert nincs ízlése, hanem mert összesen van 3 pólója, amiből egyet a helyi piacon vett, egy meg mocskos és/vagy szakadt (rosszabb esetben ez is van rajta), szóval akarattal sem lehet összepasszintani a viseletét az egyetlen rövidnadrágjával.
  2. A táskája szakadt, koszos, teljesen random színekben (férfiaknak rózsaszín? Kit érdekel?) és divatosnak éppen nem mondható, inkább egy régi iskolatáska, amin valahol lóg valami mütyür. (Az én kis pirosom lassan 10 éves lesz, még a jó emlékű középiskolás koromból. Koszlik és van rajta egy vicsorgó mikulás.)
  3. Mindenkin van egy általában értéktelennek tűnő, bizsu karkötő. Más embernek legalábbis az, de ha rákérdeznek, mindig van sztorija (és sosem az, hogy “csinos volt és megtetszett”).
  4. Egy értéktelen kis fényképezőgépe van, se objektív, se cicoma, a lényegre tökéletes.
  5. Tusfürdő/sampon: szigorúan a hotelből lenyúlt minik.

És akkor még meg sem szólalt.

Akkor éreztem csak meg az egységet, mikor arról beszélgettünk, hogy jövő héten megyek Kambodzsába, de még nem foglaltam le semmit, ideje lenne. Mire 3 emberből 3 döbbenten nézett…dehát addig még van egy hét, minek foglalnál?

De nem is. Nem lehet leírni az összhangot, de talán szemléletes, hogy mikor a túravezető kijött elmondani a programot, hogy akkor holnap kettéválik a csapat (akik kettő és akik három napra jöttek), akkor a háromnaposok gondolkodás és pénzvisszatérítés nélkül lemondtak a harmadik napról, hogy inkább velünk jöjjenek tovább.

Túráztunk (keresztül az égett dzsungelen), elefánton utaztunk, egy olyan bambuszházban aludtunk, amiket a filmekben látni – szigorúan moszkítóháló alatt -, de előtte volt tábortűz, barbecue, kártyázás, játékok, csillagnézés, aztán egy gitár is előkerült (és a kanadaiaknak hála Bryan Adams is, amit a srácok szólamokban tudtak énekelni…nem hittem el). Másnap pedig vadvízi evezés, pancsolás egy vízesésnél, bambusztutaj…szóval ami kell.

Aztán elérhetőséget cseréltünk, de senki egy szóval nem említette nagy romantikusan, hogy akkor majd meglátogatlak, mert vélhetőleg soha az életben többet nem találkozunk.

Ha egyszer véletlenül feléjük is járnék, akkor tuti, hogy ők Venezuela és Peru közt fognak ejtőzni félúton. És ez így van jól. Végülis senki sem szereti a saját klónjait.

A hétvége szlogenje:

I am not a tourist, I am just ethnically challenged.

csók, Évi

Advertisements
1 hozzászólás Post a comment

Trackbacks & Pingbacks

  1. A változás te magad légy! | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: