Skip to content

2014-04-08

Autizmus egy tanár szemén keresztül

Készítő: sistercrazy123

Tanárként dolgoztam Gouda egyetlen klasszikus értelemben vett gimnáziumában – hat évfolyam és kötelező görög / latin órák -, amikor először találkoztam Pascal-lal. A tanáriban már többször hallottam a nevét és tudtam, hogy meglehetősen vaskos a dossziéja és valahol örültem is, hogy nem az én diákom. Aztán egy napon, amikor a matematika tanár megbetegedett, engem kértek meg arra, hogy helyettesítsem a 3d-ben.

A mi iskolánk kivételes volt olyan szempontból, hogy a diákok a maguk tempójában dolgoztak. Általában 8 hétre szóló tanmenetet kaptak, specializációjuktól függően és igen, tették a dolgukat maguktól, hiszen az ő érdekük volt a tanulás. A tanár feladata kb. abból állt, hogy az 50 perces óra alatt a diákok rendelkezésére álljon, amennyiben a tananyaggal kapcsolatban kérdések merültek fel. Így érthető, hogy nyugodt lélekkel indultam a matematika órára, hiszen csak „felügyelnem” kellett.

Az osztály kedvesen fogadott és amikor elmondtam nekik, hogy mi a helyzet, kisebb csoportokban munkához is láttak. Komolyan mondom, hogy megint köszönetet mondtam azért, hogy ilyen ideális körülmények között dolgozhatok. Elégedetten néztem körbe s tekintetem megakadt egy nagydarab, szőke fiún, aki passzívan a padot bámulta. Az üres padot. Vagyis egy doboz színesceruzán kívül nem volt rajta semmi. Oda is sétáltam és megkérdeztem, hogy van–e valami baj. Válasz nem érkezett. Tőle nem, de egy lány megszólalt:

– Ő Pascal. Nem fog semmit csinálni. Csak Bronsgeest tanár úrra hallgat. Ő a matek tanár.

Ja, akkor ez a Pascal, az a Pascal. Nincs nálam a dossziéja. Most mit csináljak?

Annyit tudtam, hogy Pascalnak valamilyen típusú autizmusa van. A tanári értekezletek alkalmával gyakran szóba került. Matematikából és fizikából kiemelkedő eredményei voltak és egyszer részt vehetett egy tanulmányi utazáson a NASA-nál. Az idegennyelvekből (angol, francia, német, görög és latin) is magasan verte a többieket. Az is megmaradt bennem, hogy egyszerű, lényegre törő utasításokat kell neki adni, mert érzelmi jellegű megnyilvánulásokra nem reagál. Fontos számára a struktúra és a következetesség. A színes ceruzák rendszerezése pedig megnyugtatja.

Megpróbáltam az ő fejével gondolkodni: matekóra van, de itt van egy idegen „nő”, akit nem ismerek. Bronsgeest tanár úr nincs itt, tehát ez nem lehet matekóra. Ez az idegen „nő” valami másért van itt. Nem mond semmit. Nem tudom, mit kell csinálni. (Ez persze csak az én improvizált eszmefuttatásom volt, de többre nem voltam képes.)

– Szia Pascal. Én mevrouw Beres vagyok.

– Hol van Bronsgeest tanár úr?

– Ő nincs ma itt.

Pascal kiborította a színes ceruzákat, mind a 24-et és elkezdte őket árnyalatok szerint sorba rakni. Minden szikrájával arra koncentrált. Két perc múlva el is készült s felvette eredeti tartását.

–          Én angoltanár vagyok. Most angolozni fogunk.

Pascal várta a folytatást. Valamit ki kellett találnom. Ja, a NASA. Űrhajók. Rakéták. Utazás. Amerika. Még szerencse, hogy minden diáknak és tanárnak laptopja van és minden teremben WiFi. ( Olyan két évvel azelőtt tértünk rá az e-learningre). Megint csak köszönetet rebegtem kiváltságos helyzetemért. Az asztalomhoz mentem a laptopomért és letettem Pascal elé.

– Írj a tanulmányi utazásodról a NASA-nál, jó? Angolul.

Pascal felnyitotta a laptopot és megnyitott egy üres Word dokumentumot.

– Nyolcszáz és ezer szó között elég lesz. A csengőig dolgozhatsz és Pascal- NASA néven mentsd el.

Pascal már régen nem rám nézett, hanem szeme a képernyőre tapadt és ujjai elkezdték a gépelést. A feladatot megkapta és látszólag rám már nem volt szükség. Helyet foglaltam és akkor tudatosult bennem, hogy szinte levegőt is el felejtettem venni az elmúlt 10 percben. Az óra hátralévő részét Pascal teljes koncentráltsággal gépelve töltötte és csak akkor hagyta abba, amikor – igen, igen – a csengő megszólalt. Figyelemmel kísértem, ahogy módszeresen elmenti beszámolóját, lezárja a laptopot, egyenként visszapakolja színes ceruzáit a dobozba, a dobozt a táskájába, vállára veszi a táskáját és földre szegezett tekintettel, köszönés nélkül kimegy a tanteremből. Ez utóbbi kicsit rosszul esett, de tudtam, hogy nem személyem ellen irányul, hiszen én az ő világában csak egy idegen „nő” voltam, aki adott neki egy feladatot, amit ő elvégzett. Tehát megelégedtem ennyivel.

A tanáriban beszámoltam Karin-nak, a remedial teacher-ünknek a történtekről és megdicsért, hogy tapasztalatlanságom ellenére milyen jól kezeltem a helyzetet. Ő minden nap két órát tölt Pascal-la iskola után, hogy megtanítsa neki a közösségben való viselkedést. Állítólag nagyon sokat fejlődött. Régen minden kis változásra dührohamokkal reagált és sztrájkolt. Szóval büszke lehettem magamra.

Miután hazaértem, eszembe jutott a NASA történet. Leültem hát, hogy elolvassam. Nem tudom, miért lepődtem meg a 900 szón, ami tényszerűen beszámolt a 10-napos tanulmányi utazás történéseiről. Nem lelkes fogalmazás formájában, inkább olyan volt, mint egy órarend. Igen, azt kaptam, amit kértem, mégpedig tökéletes angolsággal. Fel is jegyeztem magamnak, hogy másnap lemásoljam Pascal dossziéját. Elvégre sose lehet tudni…

Április 2-án volt az Autizmus Világnapja.

 A Pascal-lal való találkozás óta eltelt több év. Azóta elvégezte a gimit és három egyetemre is felvették. Semmi kétségem afelől, hogy „mássága” ellenére kitűnő eredményeket fog elérni.

Ha még többre vagy kíváncsi az autizmussal kapcsolatban, akkor kattints ide >>> Autizmusmesék

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: