Skip to content

2014-05-24

Digitális demencia – elbutít a sok kütyü?

Készítő: S.C.

Valamikor 2006-ban az egyik értekezlet alkalmával nagy vita támadt a tanáriban. Igen, akkor még a gouda-i Coornhert Gimnasium-ban dolgoztam. Az igazgató ugyanis bejelentette, hogy a következő tanévtől minden új elsős kizárólag laptopokkal fog dolgozni és őket minden évben újabb évfolyam követi majd. A terv az volt, hogy az elkövetkezendő hat évben a tanítást teljes mértékben digitalizáljuk. Viszlát tankönyvek és jegyzetelés, üdv E-learning.

A fizika, matematika és kémia tancsoport kivételével mindenki igen-nel szavazott. Főleg az idegen nyelvet tanítók – engem is beleértve – voltak nagyon lelkesek.Milyen jó lesz majd a BBC legfrissebb adásait nézni online, angol újságokat olvasni vagy éppen internetes nyelvi teszteket csinálni. A szülők sem bánták, hogy évi 150 euróval kellett többet fizetniük a laptopokért. Elvégre is a  mai modern korban a gyerekek úgyis mindig a gép előtt ülnek vagy okostelefonjaikon pötyörésznek. A könyvekben található infó pedig a megjelenés után pár évvel már úgyis elavult. Legalábbis részben.

Be kell vallanom, élveztem a dolgot. Nekem bevált és a diákoknak is. Minden tanteremben volt internet, projector, hangszórók, nyomtatók. A kiselőadások is mutatósabbak, érdekesebbek lettek PowerPointtal. Ja, és nem kellett tucatnyi könyvet cipelni minden nap.

A technológia elbutít? – a pszichiáter válaszol

Ám, mint akkor, most is vannak, akik meg vannak győződve arról, hogy a modern technológia előbb-utóbb annyira elbutít minket, hogy fél analfabétává fogunk visszaevaluálódni. Például Manfred Spitzer, aki küldetéstudatból írta meg Digitale dementie ( Digitális demencia ) című könyvét, ami meglehetősen nagy port kavart fel. Professzor és praktizáló pszichiáterként rengeteg felmérést készített és nem látja valami fényesen a jövőt.

„Főleg a fiatalok veszélyeztetettek. Néhány éve tudjuk, hogy agyunk olyan módon változik, amilyen módon használjuk. A német gyerekek pl. napi 7,5 órát töltenek a média befolyása alatt. Tévé, okostelefon, internet, Facebook. Ennek bizony van hatása az agyra.”

Ön naponta hány órát bámulja a képernyőt?

Sokat. Az emberek elvárják, hogy azonnal válaszoljak az emailekre,de amennyire lehet, igyekszem lecsökkenteni az online töltött időt. Sok ember panaszkodik, hogy túl sok információ éri és hogy egy idő után telítődik a feje. Ez nem igaz.Az agyat nem lehet túlárasztani információval.Inkább arról van szó, hogy az embereknek az az érzésük, hogy mindig készenlétben kell lenniük. Pittyeg a kütyü, tehát reagálni kell. Mégpedig azonnal. Az okostelefon és a számítógép mára a stressz fő forrása lett. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy milyen káros a stressz. Még agysejteket is képes elpusztítani.

A könyve a számítógépeknek a gyermekekre gyakorolt veszélyéről szól.

Igen. Senki nem tanul olyan gyorsan, mint egy gyerek. Próbálj csak egy 5 évesnek egy új játékot megtanítani. Akkor magad is láthatod, milyen gyorsan tanulnak abban a korban. Ám azért, hogy tanulni tudjon, a gyereknek mentálisan keményen meg kell dolgoznia. Aki a mentális munkát a számítógépre bízza, sokkal kevesebbet tanul. Passzívabb lesz és lustább. Lehet, hogy én is több, mint 7 órát töltök a gép előtt, de az én agyam már ki van fejlődve, egy gyereké viszont még nincs. Az pedig nagyon fontos, hogy egy bizonyos szintű alaptudást megszerezzen, amire később építhet.

Ön szerint le kell őket tiltani a Google-ról?

Nem. A Google nagyon hasznos eszköz lehet,de csak előzetes tudással. Aki semmit nem tud, az nem tud jó kérdéseket sem feltenni. Csak akkor tudod megítélni, hogy mi a több ezer pl. a pingvinekről kidobott találatnak az értéke, ha már tudsz valamit a pingvinekről. Tehát előbb az alaptudás és aztán meg lehet tanulni helyesen és célravezetően google-ozni.

Az iskolák felelősek az alapozásért?

Igen. Meg a szülők. Nem régen jelent meg egy Kínában végzett tanulmány eredménye. A kutatók 5000 általános iskolás gyerek olvasási készségét tesztelték. Tíz és húsz évvel ezelőtt már egyszer elvégezték ezt a tesztet. Akkor a kisdiákok 5-10 %-a nem tudott jól olvasni. Most a 9 évesek csoportjában az eredmény ugyanaz, tehát 5-10% volt, de a 10 éveseknél 42% és a 11 éveseknél több, mint 50%-nak voltak olvasási problémái.

Mi változott az elmúlt 10-20 évben? Manapság 10 éves korukban kezdenek el a kínai gyerekek pinyin-t tanulni. Ez azt jelenti, hogy leütsz egy billentyűt és a képernyőn megjelenő több száz jel közül kell kiválasztanod a helyeset. Igen, praktikus, de ilyen módon a gyerekek elfelejtenek írni és olvasni. Azt hiszem, csak idő kérdése, hogy ez nálunk is bekövetkezzen.Nem véletlen, hogy egyre több a diszlexiás gyerek.

Mit tanácsol?

Ki kell vonni a számítógépeket az általános iskolákból. Éppen annyira nem tartoznak oda, mint az alkohol. Amikor az emberek azzal érvelnek, hogy a számítógépek az életünkhöz tartoznak, akkor azt mondom:  Igen, az alkohol is. Mégsem mondja senki, hogy adjunk csak a csemeténknek minden nap egy felest, hogy alkohol kompetens legyen. Azzal is várunk, amíg betöltik a tizenhatot. Erre aztán elgondolkodnak.

Nálunk (Hollandiában) augusztusban indult be az első hét iPad általános iskola.

Igen, hallottam. Felelőtlenségnek tartom.

 Mert?

Azért, mert rengeteg pénzbe kerül, de erre egyszerű a magyarázat. Reklám, lobbi. Mégpedig a világ legsikeresebb vállalkozásai állnak mögötte: az Apple, a Google, a Microsoft és a Facebook. Tudom, hogy az Apple kapányolt azért, hogy minél több iPad-et adjanak el iskoláknak, hiszen ha majd már senki nem tud rendesen írni meg olvasni, amikor már mindenki kütyüfüggő lesz, akkor aztán az idők végezetéig biztosítva van a vevő bázisuk.

Azt mondja, hogy összeesküvésről van szó?

Pszichiáter vagyok. Kutattam az összeesküvés elméletet és nem hiszek benne. Abban viszont igen, hogy egy nagy iparágról van szó, amiből egyesek nagyon meg akarnak gazdagodni. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy megfélemlítenek minket. Mondván: Ha azt akarja, hogy a gyereke sokra vigye…..hogy ne maradjon le a többitől….akkor kell neki egy iPad, egy okostelefon, egy laptop meg egy tablet. A szülőkre ez hat. Hiszen minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke sokra vigye és megállja a helyét a világban.

Tehát?

Nem mondom, hogy tiltsuk ki a modern technikát az életünkből. De mint oly sok mindenre, itt is legyen érvényes az arany középút szabálya. Elvégre is nem semmiért van szabad akaratunk választani.

P.S.

A 2013-2014-es tanévvel egy új oktatási rendszer vette kezdetét Hollandiában. Szeptembertől ugyanis hivatalosan is megnyitották azt a hét általános iskolát, amit  Steve Jobsschool-nak, vagy röviden csak Ipadschool-nak neveznek. Cél? A virtuális oktatás meghonosítása.

A virtuális iskola a hét minden napján, napi 24 órában nyitva van. Az órarend és a tanszünet is flexibilis. A tanulói hálózatra kapcsolódva bejelentkezel felhasználói neveddel, jelszavaddal és személyes kódoddal. Az órákat az iPad-en követed, onnan és arra töltöd le a tananyagot is. Megcsinálod a házit és ha kérdésed van, akkor chat-elhetsz a tanároddal vagy iskolatársaiddal. És mégcsak ki sem kell mozdulni otthonról.

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: