Skip to content

2014-06-17

Számadás 40 felé közeledve

Készítő: sistercrazy123

Amikor kicsi voltam és később, amikor tinédzser, ha valaki azt mondta, hogy negyven éves, nekem az nagyon öregnek tűnt. Egy teljesen más világ, amit akkori fejemmel el sem tudtam képzelni. Azt meg főleg nem, hogy valaha majd én is felnőtt, „öreg” leszek és mindenféle dolgot kell majd csinálnom: főzni, mosni, dolgozni, számlákat fizetni, stb.

Fiatalság, bolondság

Most pedig, hogy a negyedik X felé közeledek, olyan, mintha tegnap lettem volna kicsi és tini és nem igazán értem, hogy hova tűntek a köztes évek. Ha pedig magamra s magamba nézek, akkor nem, nem tartom magam „öreg”-nek. Nem is érzem magam annak. Valami mégis más. Így ma délután, amikor kint üldögéltem a padon a napsütésben, elgondolkodtam, hogy mit érzek és gondolok azzal kapcsolatban, hogy lassan átlépek életem egy új évtizedébe. Ezek jutottak eszembe:

  • Bizonyos értelemben egyike vagyok azoknak az „utolsó cserkészek”—nek, akik még hordtak kisdobos – és úttörő egyenruhát és betéve tudták a Kisdobosok 6 és az Úttörők 12 pontját. Szóval mi átadjuk helyünket a villamoson, átsegítjük az öregeket az úttesten és nem szemetelünk.
  • Érdekes látni, hogy ami az én tini éveimben menő és divatos volt, az most retró. Aha, akkor mi hordtunk márványkoptatott és kiszaggatott farmert, magasderekú nadrágot, Iron  Maiden, Guns N’ Roses feliratú és Star Wars-os pólót.
  • Én például tudom, (mert kóstoltam), hogy a mostani négercsók, már nem az a négercsók… és régi időket felidézve elmosolyintom magam a télifagyi, a Kojak nyalóka és a gumicumi láttán.
  • Szeretem a könyveket, az tény. Szerintem ez már általánosban elkezdődött, amikor az Ablakzsiráfból és a Mosó Masa Mosodája-ból tanultunk olvasni. Tényleg: ezeket ma még lehet kapni?
  • Saját káromon tapasztaltam meg 14 éves koromban, hogy az akkor divatos dauerolt haj sok popsztárnak jól állt, de nekem nem. Akkor megfogadtam: Soha többet!
  • Még láttam egyben a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó falat, természetesen az NDK-s oldalról.
  • Amikor végre már nem csak két tv adó közül lehetett választani, nem tudtam megunni az MTV-n a klipeket. A német csatorna reklámjai közül pedig a ’Haribo macht Kinder froh und Erwachsene ebenso’ zsongott egész nap a fülemben. Legalább egy mondatot megtanultam németül 🙂

40 éveseké a világ

Ez egy pár nosztalgia által táplált pont volt. Most pedig, ha valaki egy kicsit is ódzkodna az „öregedés”-től, hát, van abban valami jó is. Figyelmeztetés: a következő meglátások saját tapasztalato(ko)n alapulnak.

  • Már nem akarsz egyszerre ezer dolgot csinálni: karriert építeni, teniszezni, karatézni, hetente négyszer aerobikra járni, nyelvet tanulni, minden este kétfogásos vacsorát az asztalra varázsolni, friss híreket olvasni, nehogy nem-jól-tájékozottnak tűnj, tökéletes háztartást vezetni, mindenkihez kedvesnek és türelmesnek lenni, a világot körbeutazni, minden nap valami értelmeset vagy izgalmasat posztolni, a nap 24 órájában tettre késznek és elérhetőnek lenni.
  •  A heti 1-2-3 buli helyett inkább választod a kanapét és kedvenc sorozatodat.
  • Az előző ponthoz kapcsolódva: sokkal hosszabb idő alatt regenerálódsz egy görbe éjszaka után, mint 20 éves korodban.
  • Tudod, hogy Kate Moss vagy Rihanna a való életben nem úgy néz ki, mint a magazinokban, így téged sem izgat (annyira, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt) a narancsbőröd és a szarkalábacskák a szemed körül.
  • A villamoson megmosolygod az egymásnak erőn felül imponálni akaró tinilányokat és fiúkat.
  • Ha egy szünet nélkül turbékoló szerelmes párt látsz, szintén mosolyogsz, mert tudod, hogy a szerelem sem fenékig tejföl. „Csak várjatok, amíg észhez térnek a hormonok…”
  • Mosolyogsz a rettenetesen igyekvő és egyfolytában stresszelő (fiatalabb) kollégáidon vagy főnöködön, mert tudod, hogy vannak a munkánál sokkal fontosabb dolgok. A munka inkább eszköz, mint cél.
  • Nem érdekelnek a trendek. Azt veszed fel, amiben jól érzed magad.
  • Nem dőlsz be a reklámoknak. Egyiknek sem.
  • Nutellát kanalazva nézed Update Norbit konyhaművészkedni meg Rékát zsírt égetni.
  • Könnyebben kiállsz magadért és nem esik nehezed nem-et mondani.
  • Elvárások helyett egyre gyakrabban alkalmazod az Ahogy esik, úgy puffan hozzáállást.
  • Az évek múlásával sokkal jobban értékeled a családodat, szeretteidet és barátaidat.  A legváratlanabb pillanatokban önt el a hála és a szeretet és ezt nem érzed cikinek kimutatni.
  • Tudod, hogy mit akarsz és mit nem és eszerint cselekszel. Nevezzük ezt egészséges egoizmusnak.
  • Rájössz, hogy Charlie-nak milyen igaza van, amikor azt énekli: ’ Az légy, aki vagy, érezd jól magad.’

Az elmúlt évtizedekben a társadalom is megváltozott. A múlt században (de érdekes ezt kimondani!) a 40 éves középkorúnak számított. Manapság azonban számtalan példa van arra, hogy 60-70-80 év fölött is lehet aktív és tartalmas életet élni. Persze ez sokban rajtunk is múlik. Úgy tűnik, a mai negyven az új harminc. Különben meg, ha valaki engem középkorúnak merne nevezni, lehet, hogy abban nem lenne köszönet. 🙂

De az is lehet, hogy csak legyintenék, mert már abban a korban vagyok, amikor nem érdekel, hogy más mit mond vagy mit gondol, mert tudom, hogy nem vagyok tökéletes, dehát ki az?

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: