Skip to content

2014-07-28

3

Júliusi hallgatnivaló – ha már unod a fesztiválokat

Készítő: Norrka

Júliusi zeneajánlómban olyan friss dalokat hallgathatsz, amelyek segítenek kicsit kimozdítani a nyári partik és fesztiválok világából, és egy kicsit nyugodtabb, hangulatosabb világot mutatnak. Ha már unod a nyári bulikon agyonismételt slágereket, akkor a mai zeneajánló neked szól. Olyan előadóktól hallhattok vadonatúj szerzeményeket, mint Lenny Kravitz, a Midlemist Red, Jess Glynne, Passenger, vagy a Bastille. A dalokat youtube-lista formájában is meghallgathatjátok.

Lenny Kravitz – The Chamber

Lenny Kravitz visszatérő albuma szeptemberben jelenik meg Strut címmel. Az első bemutatkozó dal, a The Chamber máris a listák élén van. Kicsit kommerszebb mint amennyire az Lenny-re jellemző, de ebben az esetben ez megbocsátható.

Midlemist Red – Single Switcheroo

A Midlemist Red az idei Campus fesztivál legnagyobb meglepetése volt számomra. A pszichedelikus rock – blues rock műfaján belül tevékenykedő srácok már nemzetközileg is megmérettettek, ugyanis a Deezer zeneszolgáltató négy zenekart választott ki 182 országból, hogy versenyezzenek egymással a Young Guns programban. Ebben a négyben volt benne a magyar Middlemist Red is. Az énekes hangja élőben kicsit olyan mint Jake Bugg, a dalok pedig néha-néha a Kasabiant idézik, de ennek ellenére nagyon szimpatikus banda, van bennük potenciál.

Jess Glynne – Right Here

Ha unod Katy B vagy Kiesza dalait, akkor itt van számodra Jess Glynne. A brit hölgy hangja ismerős lehet már, ugyanis ő énekelt a Clean Bandit Rather Be című slágerében is. Egyedül is megállja a helyét, remélem egynél több slágere is lesz.

Passenger – Scare away the Dark

A brit Passenger (amely név nem egy bandát takar, hanem az énekes művésznevét jelenti) slágere, a Let her go után megérkezett a következő, Scare away the Dark címmel, amely szintén a Whispers albumon található. Nem rossz a dal, viszont annyira nem is jó, hogy a korábbi slágert felülmúlja.

Bastille – Oblivion

A sok-sok feldolgozást játszó londoni Bastille legújabb dala végre egy saját zerzemény, Oblivion címmel. A lassú, melankolikus dal érdekessége még, hogy a klipben egy ismerős szereplőre bukkanhatunk, és nem is kell nagyon figyelni. Trónok harca rajongóknak kötelező.

Advertisements
3 hozzászólás Post a comment
  1. chief bromden
    aug 14 2014

    lenny kravitz 😀 melyik blogon olvastad, h egyáltalán meg kell említeni? mert h önszántából halló ember nem hallgatja végig az is biztos, főleg 2014-ben ezt a számot

    Válasz
    • Norrka
      aug 15 2014

      azért örülök hogy a többi tetszett 🙂

      Válasz

Trackbacks & Pingbacks

  1. Ne temessétek a rock ‘n’ roll-t! | Debrecen Bár

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments