Skip to content

2014-08-04

3

A Campus Fesztivál idén is tarolt

Készítő: debrecenbar

A debreceni Campus Fesztiválra 71.000-en látogattak ki idén. A Nagyerdőben megrendezett négy napos fesztiválon a hazai zenekarok 80%-a szerepelt. A Tankcsapda 25 éves jubileumi koncertjére 15.000-en voltak kíváncsiak. Találkozhattunk régi nagy kedvencekkel és feltörekvőben lévő zenekarokkal is. A koncertek sokasága mellett civil sátrakban is elfoglalhatták magukat azok, akiknek éppen nem volt kedve a hangos koncertekhez. A Debreceni Egyetem sátraiban lehetőség nyílt a különböző szakokkal megismerkedni. Ez különösen azoknak volt jelentős, akik a fesztiválon értesültek a felvételi eredményeikről. Mindezek mellett pódiumbeszélgetéseken, irodalmi és színházi programokon, felolvasó- és filmnéző estéken, valamint közönségtalálkozókon is lehetőség volt részt venni.

Nulladik nap

A debreceni Campus Fesztivál nulladik napján, egy év kihagyás után ismét színpadra állt és lendületes koncertet adott a pécsi 30Y zenekar. A régi nagy kedvencek mellett a tavasszal megjelent két új EP-jükről is hallhattunk dalokat. A fesztivál második napján irodalmi-zenés közönségtalálkozón ismét találkozhattunk Beck Zolival, a 30Y frontemberével, az Árfa Jánossal (a kulter.hu online kulturális magazin főszerkesztője) tartott estén, ahol a saját versek és azok megzenésítése volt a téma. Többek között megtudhattuk azt, hogy az „esztétikai szelektálás” a versírás elengedhetetlen része, hogy azokból jó dalszövegek születhessenek. Beck Zoli szerint, „a dalszöveg akkor jó, ha van benne legalább egy jó sor.”

Első nap

A fesztivál hivatalos első napján a Nagyszínpad nyertes MaryPopkids is színpadra lépett. A kissé hézagos közönség nagy érdeklődéssel fogadta őket. Sanyóca, a zenekar beszédes tagja pálinkás üvege járt kézről kézre a hallgatóság között, majd egy vicces megjegyzést tett a leghátsó sorban csörgő kisgyerekes családnak. Ez az, ami a Campust Campussá teszi. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, mindenki fesztiválja ez. Az estét a Punnany Massif zárta, akiknek már a tavalyi évben is teltházas koncertet adtak a pécsiek, rajongótáboruk pedig egyre csak gyarapszik.

Második nap

A második napon volt hallható a dán The Asteroids Galaxy Tour. Funky stílusú popdalocskáik megtáncoltatták a hallgatóságot, bár ők maguk nem igazán szeretik bekategorizálni magukat. Zenéjüket legtöbben a Heineken reklámokból ismerhetik. Koncertjük hangulatos volt és pörgős. Őket követte a Quimby a Nagyszínpadon. Hozták a szokásos, megszokott formájukat, bár most Livius a mankójával és sérült lábával olykor ijesztőnek tűnt. A repertoárjukból hiányzott sokak kedvence, a „Most múlik pontosan”, és másik rádióbarát daluk az „Ajjajajjaj”-t sem hallhattuk. Mindezeket pótolta a színpadi látvány, tűzköpők formájában, amit a frontember Kiss Tibi is előszeretettel kipróbált.

Harmadik nap

Az utolsó, egyben harmadik napon Ivan and the Parazol mutatta meg magát először a debreceni Campuson. Energikus koncertet adott a zenekar. Hallhattuk a slágeres „Take my hand”-et, a megszokottól lassabb tempóban, a Sziget himnuszának választott „Together”-t, majd a koncert legvégén meglepetésként egy LGT dalt. Ugyanígy első fesztiválozó volt a Nagyerdőben az Index tavaszi A szám c. dalversenyét megnyerő Middlemist Red is. Kis közönség előtt, de emlékezetes és hangulatos koncertet adott, a 60-as, 70-es évek neo-pszihedelikus rockzenéjéből merítkező budapesti zenekar. Ezen az estén érdemes volt még Szabó Balázs és bandája koncertjét is meghallgatni.  Legutóbb két éve találkozhattunk velük a Campuson, eléggé kis létszámú közönség előtt, idén ez már több mint a duplájára nőtt. A tavasszal megjelent lemezről játszottak a legtöbbet, de a koncert fénypontját a „Bájoló” című Radnóti Miklós versének megzenésített dala jelentette.

A debreceniek ismét kitettek magukért. A felújított Nagyerdei Stadion és környéke ebben az évben is kiváló helyszínnek bizonyult. Újra lehetett re-poháros csapolt sört kapni, amit visszaválthattál vagy éppen újratölthettél. Az információs pultok a nap 24 órájában a rendelkezésünkre álltak. A családias légkör garantált volt, a fesztivál idejére ingyenes nosztalgia-villamos vitte a fesztiválozókat a Nagyerdőbe.

Ha jövőre is részt szeretnél venni a fesztiválon, akkor itt csatlakozhatsz az eseményhez:

https://www.facebook.com/events/1498577567044053/

A cikket Gigi vendégírónk írta.

Advertisements
3 hozzászólás Post a comment
  1. chief bromden
    aug 14 2014

    jó kis fesztivál volt, tény, de ez nem a program miatt volt így (legalábbis részemről, de tapasztalat szerint nagyrészt a helyi egyetemisták csapnak itt minden éven egy nagy bulit). hanem! de! azonban! mindazonáltal! A hazai zenekarok 80%-a???!!! (:D) Hááát, attól függ mennyit ismersz (van élet a petőfin túl, DE: ha tényleg nem érdekel, sztem ne írj zenei blogot vagy mi ez), (de persze csak szerintem, haragra semmi ok)… itthoni mércével is finoman szólva gyenge volt a felhozatal (bár ez campuson mindig is így volt), az embernek néha az az érzése, hogy azt gondolják, hogy a fesztiválbérlet-vásárló vagy csak a petőfin hall új zenét, vagy le is szarja, és majka legújjabb fostalicskájára vágyna “élőben”…) a nézőszámot azért magyarázza a kiesett hegyalja is…

    Válasz
    • Norrka
      aug 15 2014

      Szerintem azt akarta írni, hogy a fesztiválon szereplő előadók 80%-a hazai banda volt 🙂 És ez így végül is igaz, sőt.

      Válasz
    • Gigi
      Sze 18 2014

      Azért valljuk be,a régióban nem sokan hallottak még az Ivan and the parazol-ról,a Middlemist Red-ről vagy a Mary PopKids-ről, akik idén először léptek fel a Campuson.Persze,ez csak annak lehetett élvezetes, aki kíváncsi volt ezekre a zenekarokra,és igen,akikről eddig csak a Petőfiben hallhatott.Azért,ez is csak a fesztivál milyenségét mutatja,hogy mégiscsak van igény a kevésbé ismert zenekarokra.Akinek nincs csőlátása – pontosabban csőhallása -, az tudja miről beszélek. Egy fesztivált nem a program teszi azzá, ami???Akkor mégis micsoda?A közönség?De őket nem a program vonzza???
      Egyébként, a DebrecenBár-on csak színvonalban dúskáló zenékről olvashatsz,ezt többször is hangoztatjuk. Majka koncertbeszámolóról itt nem lehet majd olvasni. 😉

      Válasz

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: