Skip to content

2014-08-27

1

Kerékpárral Svájcba -14. rész- Zürich túl messze van

Készítő: Süvöltős László

Day  #14: Jestetten- ZÜRICH –Wadenswil (Svájc)

’Már csak egyet kell aludni’ –gyerek koromban mindig számoltuk, hogy hány nap van még hátra, mielőtt nyaralni indulunk. És ez valahogy megmaradt. A jestetten-i kempingben ugyan ezzel a gyermeki várakozással aludtam el: már csak egyet kell aludni, és elérem a túra legtávolabbi pontját, Zürich-et. Ám, ahogy a közhely szól: a célunk eléréséhez göröngyös út vezet, a célokért meg kell küzdeni.

Kattints ide az előzményekért!>>> Kerékpárral Svájcba sorozat

Elindultunk már? Nem. Elindultunk már? Nem.

Amikor reggel felkeltem, még nem gondoltam, hogy a 70 kilométerre lévő Zürich, az utam legtávolabbi pontja milyen messze is van. Két hét úton levés után már összeállt bennem a reggeli készülődés katapult típusú receptje: kipattanás a sátorból, gyors összepakolás, paripa felnyergelés, elindulás, reggeli. Mind ezt pörgősen, lendületesen, hiszen a napod alaphangját mindig a reggel adja meg. Ez a reggel viszont nem teljesen így alakult: eső kopogásra ébredtem. S bár nem voltam tapasztalt háziasszony, mégis éreztem, hogy az előző este kimosott és szabad ég alá kiteregetett ruháim valószínűleg nem száradtak meg maradéktalanul. A reggeli lendület jegyében így bevetettem magam a férfi mosdóba egy nagy szatyor vizes ruhával, megálltam a kézszárító mellett… és álltam, és álltam és álltam… összesen úgy másfél órán keresztül, míg meg nem sikerült szárítani a ruháimat.  A penész nagy ellenség, túrázók kézikönyve első fejezet: vizes ruhát zárt táskába nem teszünk. Miután végre minden ruhám megszáradt, felültem a nyeregbe, ami 1300 kilométer után már úgy idomult hozzám, mint borsó a héjához, és elindultam… volna. Ha eszembe nem jutott volna, hogy minden elemem a recepción maradt a töltőn. Leszállás, visszasétálás, kopogás. És semmi. A recepció zárva volt, benne az elemeimmel és a telefonommal. Így annak ellenére, hogy a recepcióssal este megbeszéltem, hogy reggel kilenc körül tervezek majd indulni, és „ugye lesz itt valaki, aki ideadja majd az elemeimet?” –a recepció üres volt. A takarítók kedvesen megnyugtattak: délután 3 előtt mindig ide szokott érni! A vérnyomásom ekkor magassági rekordot döntött. Egy szó, mint 100, a német szótárom és egy kedves tolmács segítségével sikerült előkeríteni a recepciós fiút, aki sűrű bocsánatkérések közepette visszaadta a nála lévő elemeimet, így elindulhattam végre, ’reggel’ 11-kor.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Épp ma, Murphy?

A reggeli totojázás ellenére mosolyogva gurultam ki a jestetteni-i kempingből, tudva, hogy pár kilométer után átlépek a Svájci határon. Végre lendületben voltam, élveztem a napsütést… egészen addig, amíg egy tompa durranást nem hallottam. Defekt. A 4 báros nyomás egy pillanat alatt kinyomta az összes levegőt a hátsó kerekemből. Megálltam gumit cserélni, fél óra mínusz. Ahogy ismét elindultam már fel is tűnt előttem a megérkezést szimbolizáló határátkelő. Arcomon egy elégedett, büszke mosollyal átgurultam az állomáson, és lendületesen haladtam tovább… ekkor viszont újra felsóhajtott a hátsó kerekem, és az alig 20 perccel korábban hallható tompa durranással kilehelte magából a benne lévő összes levegőt. Még egy defekt. Húsz perc alatt kettőt kaptam, ami csak a Brazil-Német VB elődöntő után nem tűnik soknak.

Olajos hüvelykujj az ég felé

Megálltam az út mellett, és elkezdtem az újabb gumicserét, de sajnos/szerencsére rögtön feltűnt, hogy mi a valódi probléma. A hátsó külső gumim, mivel minden cucc hátul volt, eddig bírta, és felni mentén kiszakadt. Így, az érzékeny belső gumi direktben ért az alumínium felnihez, ami természetesen rögtön kivágta azt. Erre a forgatókönyvre viszont nem voltam felkészülve: tartalék belső gumi volt nálam bőven, defekt-foltozó is, de tartalék külső gumi nem. Most viszont az kellett volna.

Három verzió maradt a továbbhaladásra: 1. befoltozom a gumit, ami 1-2 km után ismét kiszakad majd, 2. betolom a következő faluba, 3. stoppolok. A férfiúi büszkeségemet félretéve elkezdtem tolni a biciklim az út mentén, a bal hüvelykujjammal pedig az ég felé mutattam, hátha felvesznek. Nos, nem kell ragoznom, hogy százalékosan nullához közelített annak az esélye, hogy valaki felvesz majd biciklivel, táskákkal együtt, de megpróbáltam. A következő négy kilométeren tolnom kellett, a legközelebbi faluig, Solgen-ig. Helló Svájc, megjöttem! Ó, az irónia…

Platós kocsival Svájcban

A megoldásnak ebben a faluban kell lennie –gondoltam Solgen-be érve. És így is lett! A vasút állomáson találkoztam négy ott dolgozóval, akik épp az ebéd utáni pihenőjüket töltötték. Mind ezt egy olyan kisteherautó mellett, amire éppen felfért volna az én defektes biciklim. A kérdésemre, hogy merre van a legközelebbi szerviz azt mondták, 4-5 kilométerre, ezzel a távolsággal viszont nem csak az időveszteség volt a gond, hanem az is, hogy még ennyi aszfalton tolás után magát a hátsó felnit is tönkretenném, így a kisteherautóra nézve rákérdeztem, próba, szerencse: „Valamelyikőjük esetleg el tudna vinni a biciklis boltig?” És sikerült! Feltettük a biciklim a platóra, beültem az anyósülésre, és elvittek a legközelebbi boltig –ezért azóta is hálás vagyok nekik.

Murphy, mára elég lesz…

Húsz perc kocsikázás után jött a következő fordulat: a bolt zárva volt. A jótevőm viszont “na jó, gyere” tekintettel az arcán, elvitt a következőig szervizig. Ami szintén zárva volt. 🙂 Mit tettem? Valaki nem akarja, hogy megérkezzek Zürich-be, de még azért is. És ekkor feltűnt a tábla az ajtón: ebédszünet. A második bolt tulajdonosa csak ebédszüneten volt szerencsére, és hamarosan vissza is jött. Megvettem az új hátsó gumit, feltettem, és a röpke 3 órás kényszerpihenő után tovább indulhattam.

Átgurulás a célvonalon: Helló Zürich, bocsi a késésért

Kora délután érkeztem a városba. Mindenhol fütyörészve választhattam a kerékpárutak között – szó szerint mindenhol. Magáról a városról azt szokás mondani, hogy építészetileg annyira nem bővelkedik a látnivalókban, kevesebb a nevezetesség, de ezzel nem értettem egyet. Kiemelendő szerintem a rengeteg belvárosi templom, az egyetem, a Zürichi-tó kompletten vagy a központi vasútállomás, hosszú a lista.
Az egyetemmel kezdtem a nézelődést, talán a monumentális szóval illetném, gyönyörű. Az előtte lévő térről be lehet látni a fél belvárost. Lefotóztattam magam a kedves japán turistákkal, ismét szembesültem azzal a számomra új szokással, hogy ha megkérsz valakit egy fotóra, rögtön egy sorozatot csinál rólad: “jó, most állj át ide, oké, most a biciklivel is egyet…” –aranyosak. A Zürichersee-t fotózva ismerős hangot hallottam, a zászlóm ismét jól jött: “Helló! Magyarországról?” Összefutottam egy budapesti házaspárral, innentől kezdve együtt sétáltunk. Szétnéztünk a Bahnhoffstrasse-n, később az Operaház felé vettük az irányt.

A város közlekedésére a hihetetlen udvariasság jellemző, a nagyobb tömegközlekedési csomópontokban pedig hatalmas kerékpár parkolók vannak. A délután hátra lévő részét városnézéssel töltöttem, és este 6 körül indultam tovább a Zürichi-tó mentén, ekkor már kelet felé. Lényegében az egész túrám fordulópontja volt Zürich, ezért írtam egy SMS-t az otthoniaknak: „Elindultam haza!”.

Húsz kilométerrel később, még mindig a tó mentén Wadenswil-ben találtam egy tökéletesnek tűnő parkot, paddal és asztallal. Az arra sétálók szerint a sátrazás, bár nem megszokott a helyen, de gond nem lehet belőle, így kineveztem a parkot aznapi szállásomnak, és neki láttam vacsorát főzni. Sötétedés után felépítettem a házam, és elégedetten nyugtáztam magamban: Minden jó, ha a vége jó, sikerült: eltekertem Zürichbe.

Statisztika: napi megtett táv: 72 km, teljes táv: 1398  km. 

Előzetes: Másnap elhagytam Svájcot, átgurultam Lictenstein-en és megérkeztem Ausztriába, ahol már vártak rám a legnagyobb kihívások: Hello Alpok, itt vagyok.

Folytatás egy hét múlva szerdán!

Advertisements
1 hozzászólás Post a comment
  1. Rab Máté
    aug 27 2014

    megoldási ötlet: szerintem egy belvárosi árvíznek az emlékére készült, mivel ezek autó tetőnek tűnnek, amelyeket pont addig ellepett a víz.

    egyébként Zürich gyönyörű hely, nekünk volt szerencsénk ott tölteni pár napot, és elképszető: élhetően gazdag, de nem felvágósan, minden tiszta, pontos, egyszerű, látnivalókban pedig bővelkedik.

    Válasz

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: