Skip to content

2014-08-29

A Föld bolygó: az emberiség hitelezője

Készítő: Zoli

Az idei évben az eddigiektől is korábban, már augusztus közepén elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához (Earth Overshoot Day). Az emberiség egyre gyorsabban fogyasztja a rendelkezésére álló erőforrásokat. Így idén már mostanra felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek fenntartható módon egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük. Mennyi marad Földünkből?

A Föld lakossága 2014-ben közel 8 hónap alatt használta el azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy bolygónk a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Az év hátralévő részét már a „vörös tartományban” töltjük, azaz túlfogyasztjuk a bolygó erőforrásait.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát.

A mérési módszer

tulfogyasztasA kalkuláció úgy történik, hogy a Föld biológiai kapacitását elosztják az emberiség ökológiai lábnyomával, és ezt a hányadost megszorozzák az év napjainak számával. Az emberi fogyasztás idén augusztus 19-én érte el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni, vagyis a túlfogyasztás napját. Ez a nap 2000 óta töretlenül egyre előrébb araszol a naptárban: az ezredfordulón még október elejéig nem léptünk át a túlfogyasztás tartományába, idén azonban már augusztusban elértük ezt a pontot.

A Föld lakossága rohamosan növekszik, és ezzel párhuzamosan az energia és a természeti erőforrások felhasználása is egyre nagyobb méreteket ölt. 1961 óta az energiafelhasználás megduplázódott. Az 1970-es évek óta folyamatosan több természeti erőforrást használunk fel, mint amennyit a Föld hosszútávon képes reprodukálni. Jelenleg egy év alatt annyit, amennyit bolygónk másfélszerese lenne képes újra előállítani. A túlfogyasztást alapvetően négy dolog határozza meg:

  1. mennyit fogyasztunk;
  2. mennyire hatékony technológiával, illetve mennyire hatékony eszközöket gyártunk és használunk;
  3. a Föld népessége; és végül, hogy
  4. mekkora a természet által aktuálisan „elfoglalt” terület.

A legsúlyosabb problémát a káros anyagok kibocsátása okozza

levegoszennyezes_uj_fekvo_leadAz ökológiai lábnyom felét ugyanis a gyorsan növekvő szén-dioxid kibocsátása adja. Ez a szennyezés a szakértők szerint nagy szerepet játszik az üvegházhatás kialakulásában, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével jó eséllyel csökkenne az ökológiai lábnyomunk és fenntarthatóbbá válna a Föld. A klímaváltozás megfékezésének érdekében is hatalmas lépés lenne eredményeket elérni ezen a területen.

130820-WWF„A természet az alapja a fejlődésnek és a jólétnek, de mi túl gyorsan és túl sokat használunk fel a Föld véges erőforrásaiból.” – figyelmeztet Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. „A jelenleg tapasztalható, rövidtávú, túlfogyasztáson alapuló életmód és működés tovább nem folytatható. Olyan fejlődési pályát kell választanunk, amely a jövő generációi számára is biztosítja a jelenleg elérhető természeti erőforrásokat.”

Ha időben cselekszünk, megfordíthatjuk a trendet. Így megfékezzük az ökológiai lábnyom növekedését, és a Föld élhető marad gyermekeink számára is.

Forrás: www.greenfo.hu

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: