Skip to content

2014-09-03

Kerékpárral Svájcba -15. rész- Három országban, egy nap alatt

Készítő: Süvöltős László

Day  #15:  Wadenswil (Svájc) – Vaduz (Lichtenstein) – Innerbraz (Ausztria)

Szeretek óvatosan bánni a „leg”-gel kezdődő szavakkal, így a legjobb, legrosszabb, legeseménytelenebb vagy legizgalmasabb szavakat csak ritkán használom. A 15. nap a kivétel: három országban jártam ekkor egy nap alatt, így méltán érdemelte ki ez a szakasz a „LEG tartalmasabb nap” címet.

Kattints ide az előzményekért!>>> Kerékpárral Svájcba sorozat

Reggel Svájcban…

Fejben minden napot kis szakaszokra osztottam. Megnéztem a térképen az aktuális napra tervezett távot, és kitűztem a napi részcélokat. Miután ezzel elkészültem, egy időben mindig csak a soron következő kisebb részcél elérésére koncentráltam, ez többnyire egy város, hegy, tó, vagy valamilyen más földrajzi különlegesség volt. Évek távlatából már látom, hogy a célkitűzésnek ez a folyamata az élet bármelyik másik területére is ráfaragható.

A wadenswill-i parkban töltött éjszakám nyugodtan telt, egy valaki zavart csak meg: mint utólag kiderült, éppen a helyi vakond buli járatának a közepén vertem tábort, és a vakond koma épp a sátram alatt igyekezett feltúrni a földet. Egészen szürreális volt egy sátorban éjszaka arra kelni, hogy valami alulról, a ’padló felől’ nyomkodja a derekam és makacsul követel magának egy túrásnyi helyet. Egy kedves koppintással jeleztem, hogy a placc foglalt –bocsi haver, hamarabb jöttem, túrj máshol.  🙂

A kora reggeli felkelést és indulást követően mindenhol kerékpár úton vagy sávon tekerhettem a Wallensee felé, még a településeken kívül is. Svájc valóban egy paradicsom a kerékpárosoknak. Mindenhol táblák jelezték, hogy Weesen, a Walensee első települése merre található. A szakasz külön szépsége volt, hogy ekkor már látványosan közeledtem az Alpok hol barátságos, hogy barátságtalan első emelkedőihez. A táj kezdett megváltozni körülöttem, felsorakoztak előttem az Alpok fantasztikusabbnál fantasztikusabb hegyei, én pedig szájtátva fotóztam őket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Wallensee – tengerszem az Alpok lábánál

A Walensee hegyekkel körülvett medre már messziről látszott, úgy  40 km kerekezés után meg is érkeztem. Leírhatatlan. Meredek sziklák között egy élénk kék tengerszem, mögötte havas hegyoldalak, zöld legelők, nyaralók és tanyák. Csodálatos hely. Mivel aznap elég meleg volt, első lelkesedésemben még azt gondoltam, hogy keresztedzés gyanánt úszok egyet, de a kb. 12 fokos víz végül elvette a kedvem. Tovább haladva összefutottam egy éppen egymást fotózó bringás trióval. Fotózkodtunk közösen és egy ideig együtt haladtunk, ismét találtam pár alkalmi útitársat. A tavat 15-20 km után hagytam magam mögött, és lassan közeledtem Sargans-hoz, ami az utam utolsó svájci városa volt.

Délben Lichtenstein-ben…

A Svájc és Lichtenstein közötti fizikai határ nem más, mint az ifjú Rajna. A folyó felett ívelő híd egyik oldala még Svájc, a túloldala pedig már Lichtenstein, a mini állam. Ez a cseppnyi ország, váratlanul sok egyediséget tartalmazott, nem vártam, hogy nagyban eltér majd Svájctól vagy Ausztriától, de kellemeset kellett csalódnom. Az egyediségét több olyan dologban is észrevettem, amivel eddig nem találkoztam. Minden buszmegálló és köztéri lámpa tetején napelem van, így a tájat szinte sehol nem hálózzák be a felső vezetékek. A jómód és a tisztaság pedig talán a svájci mértékeket is felülmúlja. Rengeteg a benzinkút, az üzemanyag árak pedig jóval alul múlják a két szomszéd országét, a souvenir boltokban viszont svájci bicskát árulnak. A boltokban minden termék árát kiírják euróban és svájci frankban is, a blokkon pedig feltüntetik a váltási arányokat.

Lichtenstein, az egykori hercegség összességében olyan, mint egy nagy széles város, amiben több különálló, de egymáshoz nagyon közel lévő városközpont van. Ezek a ’városközpontok’ maguk a lichtenstein-i települések; Balzers, Triesen, Vaduz és Eschen, az ezek közti terület pedig a külváros.

A mini állam fővárosa Vaduz, ami összesen 4600 lakossal rendelkezik -ritkán használom ezt a szót, de igazán cuki hely. A városka központja lényegében maga a főtér volt, itt vettem egy fagyit, és pár perc alatt körbe is sétáltam –Lichtenstein-ben nincsenek nagy távolságok. Magát az országot dél-észak irányban kereszteztem, nem egészen 2 óra alatt –városnézéssel együtt. 🙂

…este Ausztriában

A határ délutáni átgurulása után következett a napom harmadik országa, a régi-új ismerős: Ausztria. A Feldkirch-Bludenz útvonalon haladtam tovább az Ill folyó mellett, a táj fantasztikus volt, én pedig már kissé rezignált a sok új élménytől, így az érzékszerveimet ráállítottam az ideális éjszakai szállás megtalálására.

Bludenz után a kerékpárút a Klostertal erdős-dombos terepére vezetett be, ahol találtam egy hatalmas füves rétet, rajta egy forrással: tökéletes. Ekkor viszont még világos volt, és nem akartam ennyire feltűnően vadkempingezni, így várva a sátorállítással lementem a Ill partjára, ahol megfőztem az aznapi tészta adagomat és bekevertem a kalcium – magnézium – cukor koktélomat. A táj gyönyörű volt, az út és a legközelebbii város pedig kellően messze ahhoz, hogy bármilyen zaj leszűrődjön a völgybe. Előttem a száguldó  Ill, körülöttem az Alpok gyönyörű ormai, kezemben a meleg vacsora… tökéletesen idilli volt, és sehol senki, teljesen egyedül voltam. Aztán hirtelen odasétált hozzám egy Labrador. 🙂

Először csak odajött haverkodni, aztán lebotorkált a meredek parton a vízhez, mintha keresett volna valamit. Nézte, próbálkozott, hogy bele tud-e menni az erős sodrású patakba, ez után elkezdett rám ugatni. Ugatott, ugatott, és ugatott, ez percekig így ment és kezdett kicsit kellemetlen lenni, ugyanis rajtam kívül sehol senki nem volt a környéken. Tovább ugatott…  azt akarja, hogy menjek utána? Sajnos nem beszéltünk egy nyelven. Mivel azt hittem, hogy nem tud visszamászni a meredek sziklás patakparton, lemásztam hozzá, ezt azzal hálálta meg, hogy beleugrott a vízbe, aztán kimászott és lerázta mellettem a szőrét. Köszi, aranyos vagy, az egész játszadozás már fél órája tartott, hol beugrott, hol kimászott, de közben folyamatosan nézett felém és ugatott. Kezdtem azt gondolni, hogy ezen túl ketten leszünk majd az Úton, és állandó partnerként csatlakozik hozzám a négylábú kolléga, de nem így történt; jött egy arra túrázó család és elment velük.

Ahogy lement a Nap, felvertem a sátram a réten, és lassan elaludtam az Ill morajlására. Egy gondolat viszont nem hagyott nyugodni: mit keres itt ez a hatalmas, körbekerített, rendezett zöld rét, a közepén forrással, üresen, kihasználatlanul? A választ másnap, pontosan hajnali 4:12-kor kaptam meg.

Statisztika: napi megtett táv: 142 km, teljes táv: 1540  km. 

Előzetes: A következő napon többször is fel kellett ébrednem ahhoz, hogy felismerjem, az ember valójában mennyire apró. Reggel valótlannak tűnő, hol félelmetes, hol komikus élményekben volt részem, de fejben már egy lépéssel előrébb jártam: a 16. napon várt rám az út legnagyobb kihívása, az 1800 méteres Arlberg hágó.

Folytatás egy hét múlva szerdán!

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: