Skip to content

2014-09-24

Kerékpárral Svájcba -19. rész- Kétezer kilométer a hegyóriások alatt

Készítő: Süvöltős László

Day #19: Taxenbach-Gaishorn:

Egy kisváros közepén lévő infó pont sajnos nem az a hely, ahol sokáig lehetne reggel ejtőzni, így elmaradt a szundi nyomogatás és a „csak még 5 perc”. Korai kipattanás után gyors összepakolás és reggeli következett. Újdonsült francia lakótársammal elmaradt a könnyes búcsú, és elérhetőség csere: egy újabb ember, akit megismertem az út során és jó eséllyel már nem fogunk többet beszélni. Az ilyen alkalmi kapcsolatok az utazás sajátjai, ha minden nap máshol alszol, nehéz, de talán nem is kell elmélyült barátságokra szert tenni menet közben.

Kattints ide az előzményekért!>>> Kerékpárral Svájcba sorozat

Úton a kétezredik kilométer felé

Az idő pazar, árnyékban kellemes hűvös, a napon viszont meleg. Minden tökéletes. Az esőnapok elmúltak szerencsére, az ég kék, és sehol egy felhő. Minden adott ahhoz, hogy a kilométer számlálóm újabb jubileumon forduljon át a nap során. Aznap már nem éreztem magam előtt akadályokat, ha az út meredeken fölfelé haladt, akkor meredeken felfelé mentem, komótosan, de szép egyenletesen ment a mászás. Már el is felejtettem, hogy 18 nappal ez előtt, amikor elindultam, még milyen nehezen sikerült felküszködni magam a legelső emelkedők tetejére. Azt hiszem ez az életben is pontosan így van: az első emelkedőkre a legnehezebb feljutni, út közben, a cselekvés során edződünk meg, és a sokadik akadályt pedig már rutinszerűen küzdjük le. Tagadhatatlan, hogy a kétezredik ’magányos’ kilométerhez közeledve az utam teljesen átalakult: a hangsúly áttevődött a sport teljesítményről a belső utazásra.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A hegyóriások árnyékában

A kerékpárral utazás hatalmas előnye, hogy bőven van idő a táj szépségeinek a megcsodálására. A Hochkönig 2941 méteres csúcsával még ebéd előtt találkoztam. Ahogy haladtam előre, fokozatosan vált előttem láthatóvá a hegy kopár és monumentális déli oldala. Fantasztikus látvány, újra rájöttem, hogy ezekhez a hegyekhez képest milyen apró is az ember… nomeg arra is, hogy milyen jó lenne egy ilyen hegy Debrecen mellé is. 🙂 A szokásos tészta-energiaadagomat kora délután egy árnyékos padon főztem meg a bicikli út mellett, ekkor határoztam el, hogy “amíg bírom addig megyek” napot tartok majd. Nem sokkal a tovább indulásom után ismerős szavakat hallottam: “magyarok!” – a zászlóm ismét jól jött. Egy magyar, nyaraló házaspár két kisfiának szúrtam szemet. Odajöttek, kikérdeztek és beszélgettünk egy keveset. Magyarokkal mindig jó esett találkozni.

A délutánom mérföldköve, aminek már nagyon vártam a megpillantását a Dachstein volt. A maga 2995 méterével abszolút uralta a környéket. Hatalmas. Lenyűgöző. Sokáig elidőztem alatta, szívtam magamba és raktároztam a látvány adta élményeket. A hegy jó ideig “kísért”, mire kiesett a látó szögemből, ezzel pedig elkezdett lezárulni az utam egy jelentős szakasza: a Dachstein volt az Alpok utolsó bástyája, több ehhez hasonló monumentális csúcs már nem következett az a hátra lévő napokban.

Bicikli lámpákat felkapcsolni

Este hat körül értem Lienzbe, ekkor már kellemes hűvös volt, kerekezni éppen ideális. Kelet felé a 113-as úton folytattam az utam, és visszagondolva, ez a szakasz rajta van a legszebb szakaszok dobogóján. Az út tükör sima volt, kicsit lejtett. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy elhitette velem, hogy magamtól megyek ennyire jó tempóban. Újra egy „flow” szakasz következett, az élmény, amikor a sportoló eggyé válik azzal, amit csinál. Peregtek a kilométerek, de nekem csak az tűnt fel, hogy hirtelen szinte teljesen sötét lett körülöttem. Tökéletes csend volt, az egyetlen zaj a környéken én magam voltam, ahogy a kerékpárom kerekei súrlódtak az úton.

Teljesen kikapcsoltam, és fáradtságnak a kiadós ebédnek hála nyoma sem volt, pedig ekkor már 150 kilométer felett jelzett a számlálóm. A Nap lassan lebukott, de már annyira megszoktam, a “majd alszok valahol” mentalitást, hogy igazából ez sem zavart, csak mentem, és élvezem, hogy haladok.

Gyere be a kertbe, ezek itt a gyümölcs fáim

Gaishorn-ba érve, mivel már este nyolc után volt, kezdett foglalkoztatni a napi szállás helyem megtalálása. Nem a fáradtság miatt, inkább a sötétség zavart, nem akartam lemaradni a tájról. A környék tipikus alpesi farmokkal volt tele, 1-2 kisebb faluval. A turizmus itt nem dívik, azaz kempingre nem lehetett számítanom. Egy füves rétet szemeltem ki magamnak, nem messze a bicikli úttól. A szélén bebálázott, fóliázott szalma tömbök voltak, amik éppen ideálisak tűntek letámasztani a járművemet, és elidőzni rajtuk, míg be nem sötétedik annyira, hogy probléma nélkül felverjem a sátram. Felültem a szalmabálákra, és elkezdtem megírni az útinaplóm, illetve a ’minden oké’ SMS-eket az otthoniaknak. Talán épp a szüleimnek írtam, amikor valami neszre lettem figyelmes, de gondoltam csak a szél fújja a füvet és a fákat… de nem.

Pár pillanat múlva egy hihetetlen nyugodt és kimért, osztrák hang szólalt meg mögöttem: te mit keresel itt? Oldalra nézve egy hosszú kabátos, gumicsizmás alak állt mellettem, a kezében pásztor bottal.

Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ugrott fel a pulzusom. A föld, és a pár száz méterre lévő tanya tulajdonosa volt az. Angolul nem beszélt, így az eddig összeszedett német tudást kellett kamatoztatnom. Azt terveztem, hogy itt sátrazok majd –válaszoltam. Ezek után érdeklődött, hogy hol a társam, akivel kerekezek, mióta vagyok úton és hová tartok. Nagyon kellemes meglepetés volt.

Addig beszélgettünk, hogy végül azt mondta, hogy ne maradja itt: nagy a fű, kényelmetlen lenne itt sátrazni, jöjjek inkább be az udvarra –és meginvitált a tanyájukra. Odasétáltunk. Körbevezetett a tanyán, nagyon tetszett. Lovak, tehenek, csirkék, kacsák, nagy istállók. Megmutogatta, hogy hol találom a mosdót, és hol tudok zuhanyozni és azt is, hogy hova érdemes tennem a sátram. Büszkén megmutatta a gyümölcsfáit is, hogy már milyen szépen megértek, nagyon finomak, szolgáljam ki magam. A körbevezetés után pedig vacsorával kínált… nagyon hálás voltam ezért. Felvertem a sátram a gyümölcsfák mellett, és mire készen lettem, hozott nekem egy hatalmas szendvicset, és egy nagy meleg, gőzölgő diós kiflit. Vacsora után a sátramban feküdve a tanya szárnyasainak a csipogására aludtam el azzal a büszke tudattal, hogy kilométer számlálóm ismét fordult egy nagyot: ezen a napon léptem át a kétezredik kilométert, megdöntve az addigi távolság rekordomat a hegyóriások árnyékában.

Statisztika: napi megtett táv: 168 km, teljes táv: 2042  km. 

Előzetes: Ez az éjszaka volt az utolsó előtti az utam során, a célegyenesbe érkeztem és kitűztem az utazás utolsó célját: elérni két nap múlva 13:48-as közvetlen Szombathely-Debrecen vonatot.

Folytatás egy hét múlva szerdán!

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments