Skip to content

2014-10-11

Wu-wei – a nem akarás csodája

Készítő: sistercrazy123

Gyerekkorom óta szeretek rajzolni. Ez nem jelenti azt, hogy tudok is. Manapság is, ha ‘olyanom van’, leülök, színezgetek, aztán majd meglátom, mi lesz belőle. Meglepő módon egy – egy ilyen átfirkálgatott óra után örömmel és elégedetten nézek alkotásomra.

Amikor Hollandiában laktam, kiderült, hogy ott mindenkinek van hobbija. Akit csak ismertem, tagja volt teniszklubnak, darts klubnak, biciklis klubnak, színjátszókörnek vagy jógacsoportnak. Én valahogy nem kötöttem össze kedvelt elfoglaltságaimat klubtagsággal. Egy idő után aztán elkezdett elegem lenni a magyarázkodásból ( Komolyan nem vagy tagja semminek? Szakkörre se jársz? Tanfolyamra? ) és barátnőmmel, Ineke-vel beíratkoztunk egy rajz kurzusra. Minden csütörtökön este kocsiba szálltunk és művész-eszközökkel felszerelkezve megjelentünk Gouda legjobb rajziskolájában, részemről a kőkemény elhatározással, hogy megtanulok rajzolni.

Bas, a tanárunk jó fej volt. Türelmes, vicces, kreatív. Az első két alkalommal lelkes voltam és kitartó. Aztán egyre inkább frusztrált. A negyedik héten Bas megtiltotta, hogy bármelyik rajzomat, vázlatomat összetépjem és kidobjam. Kijárási tilalmam volt a kuka irányába. Egyszer aztán nem bírtam tovább és feladtam. Én nem tudok egy tál almát egy órán át figyelni, majd megrajzolni. Se virágot. Se vázát. Se dísztököt. Nagyon-nagyon akartam, de nem ment.

Másnap kaptam egy könyvet Ineke-től és akkor ismerkedtem meg a wu-wei-jal.

Mi is az a wu-wei? Mit mondanak a pszichológusok?

A wu-wei a Tao-ból származik. Szó szerint lefordítva annyit jelent: nem próbálni vagy nem tenni. Ez nem tévesztendő össze a passzív semmittevéssel, hanem éppen hogy egy nem erőltetett szellemi állapotra utal, amikor valaki mégis aktív és hatékony.

A múlt század óta több pszichológus, többek között Daniel Wegner (1948-2013) is annak szentelte idejét, hogy a tudatos akarás paradoxonját kutassa. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy megfeszített akarással többször érjük el éppen az ellenkezőjét annak, mint ami valójában a célunk. Wegner például megfigyelte, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel leszünk frusztráltak, elégedetlenek akkor, amikor nagyon szeretnénk nyugodtak, kiegyensúlyozottak és boldogok lenni. Ha pedig valamit minden áron el akarunk felejteni, akkor az érdekes módon beleragad a fejünkbe. De vehetjük azt az egyszerű példát, amikor kőkeményen elhatározzuk, hogy ma este bizony időben lefekszünk, mert holnapra ki kell magunkat pihenni, aztán még hajnal egykor sem jön álom a szemünkre.

Edward Slingerland Trying not to try: the art and science of spontaneity című könyvében szintén arról ír, hogy meg kell tanulnunk nem (annyira) igyekezni. Ennek első lépése szerinte és a wu-wei szerint is: fogadd el a helyzetet olyannak, amilyen. Meggyőződése, hogy ha ezt tesszük, akkor bölcs belső hangukra hallgatva pontosan tudjuk, mi a teendő és magunkban bízva annak üzenete szerint kell(ene) cselekednünk. A wu-wei életmód hasonlít arra, mint amikor gyerekek voltunk. Egy (kis)gyereknek nincsenek céljai, nincsenek elvárásai és éppen ezért lazán sodródik az élet áramlatával, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Az évek múltával egyre többet tanulunk, főleg azt, hogy mi romolhat el és az milyen következménnyel jár(hat). S mire felnövünk, szinte már csak a veszélyt látjuk és egyfolytában amiatt szorongunk, nehogy valami hibát kövessünk el. Gyerekként ettől nem félünk. Ha ez így lenne, akkor soha nem tanultunk volna meg írni vagy biciklizni.

A wu-wei állapotában nem tudatosul bennünk, hogy dolgozunk, holott lehet, hogy éppen egy műalkotás kerül ki kezünk alól vagy egy komplex problémát oldunk meg. Slingerland könyvében megemlíti Michelangelo ismert példáját, aki minden alkalommal, amikor új megbízást kapott, addig nézelődött, amíg egy olyan márványdarabot nem talált, amiben (már) látta az elkészítendő szobrot. Ezután már csak annyi dolga volt, hogy lefaragja arról a fölösleget és voilá, megszütett egy újabb remekmű.

Mi ebből a tanulság?

A nem megfeszített, megtervezett, túl kontrollált akarás helyett hatékonyabb a belefogok-és-majd-meglátom hozzáállás. Persze, ezt mondani könnyebb, mint megtenni,de ugye mindannyian ismerjük a mondást: Gyakorlat teszi a mestert. Most már csak arra kell vigyázni, hogy ne akarjunk nagyon-nagyon wu-wei módon élni.

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: