Skip to content

2014-10-16

Az !gen Debrecen első roastja

Készítő: debrecenbar

A kedd estét, ahogyan az elmúlt 3 hétben, most is a Kazánházban töltöttük. Az !gen Debrecen előadássorozat soron következő témája az üzleti tervezés volt, mely körül Gyarmati Gábor hivatott körülvezetni minket.

Az előadást színesítette Gábor pályafutása szemezgetett történetei, “esettanulmányai”, melyek között mindig akadt egy jó példa a kivetítőn megjelent elméleti modellekhez. Az üzleti tervezés alapjait, tervezési hibákat, tippeket, trükköket osztott meg velünk Gábor, kinek az előadása a business schoolok előadásait idéző igényességgel volt felépítve. Az üzleti tervezés lényegét, menetét többek között a képen látható egyszerű ábrán keresztül szemléltette Gábor, és röviden kibontotta az egyes buborékokban található elemek fontosságát.

What-is-a-Business-Plan-a

Már emiatt is érdemes volt részt venni az eseményen, azonban a csoportfeladatok, ahogyan korábbi alkalmaknál is, ismét nagy izgalommal és lelkes tervezéssel töltötték ki az estét.

A ma esti mini workshopok a SWOT analízis (magyarul GYELV elemzésnek is hívják) kibontására irányultak. Ez az elemzés számos területre alkalmazható (először a hadászatban használták), segítségével feltérképezhetjük vállalkozásunk erősségeit (Strenghs), gyengeségeit (Weaknesses), lehetőségeit (Opportunities) és a veszélyeket (Threats).

Ezen alkalommal a saját ötletünkre “húztuk rá” és itt vált igazán érdekessé az este. Az idő szűkössége miatt, csak egy csapatot volt idő végig elemezni és ez a csapat, szerencsénkre, a miénk volt. Tehát abba a kitüntetett szerepbe kerültünk, hogy mindenki a mi ötletünkön gondolkozott, a fentebb sorolt 4 kategória zászlaja alá gyűjtve a számunkra értékesebbnél értékesebb meglátásait. Sorra kerültek elő az előadás első felében ismertetett, üzleti tervet érintő fontosabb témakörök. Beszéltünk a misszió fontosságáról, a cég külső és belső környezetének elemzéséről, a pénzügyi terv kidolgozásáról, a marketingről, timeline-ról.

SWOT Roast

Az erősségek és lehetőségek mentén kaptunk biztató elismerést, ami igazolta, hogy érdemes ezen dolgozni. Viszont amikor a gyengeségek és veszélyek kerültek terítékre, koncentráltan kaptuk meg azokat a kemény kérdéseket, amelyek nem bizonytalanítottak el minket, hanem ellenkezőleg, csak további motivációt és erőt adtak. akár el is bizonytalaníthattak volna minket ötletünkkel kapcsolatban.

Az előadás után csapatunk fejlesztőjével, az ötletgazdával, Lacival rögtön ki is értékeltük a hallottakat, látottakat:

Laci: Mit gondolsz az előadásról, mennyire voltak újak az ott elhangzottak, ha nem volt az, mennyi pluszt adott hozzá az előadó?
Dénes: Kifejezetten izgalmas volt a tankönyvi példákat, tapasztalatokkal alátámasztva újra hallani. Sokat adott az előadás hitelességéhez Gábor személye, történetei.

Dénes: Hogy érzed, mennyi pluszt kaptunk azzal, hogy a mi ötletünk SWOT modelljét tárgyaltuk?
Laci: Rengeteget! Számos olyan dolog is felmerült, amire nem is gondoltam az ötlet nevezésekor, hiszen több szemszögből kaptunk értékes visszajelzéseket, melyekre érdemes építenünk a jövőben.

Laci: Melyik csapat véleményét élted meg a legkonstruktívabbnak?
Dénes: Ez egy fogós kérdés, mert mindenki egy kicsit másképpen viszonyult hozzánk, és éppen ezért mindenkitől mást kaptunk. Szerencse, hogy ilyen sokszínű társaság gyűlt össze.

Dénes: Szerinted van amit fel tudunk használni az ötletünk fejlesztésére?
Laci: Mindenképpen. Elég szép feladatlistát szedtem össze, ami garantálja, hogy ne unatkozzunk a következő hetekben, hónapokban.

Dénes: Konklúzió?

Laci: Kell egy üzleti terv! Nem adjuk fel, ezek után sem, sőt még motiváltabbak lettünk. Van célunk és egy jó csapatunk is!

Az előadó Gyarmati Gábor, a debreceni székhelyű Szinapszis Kft. egyik alapítója és társtulajdonosa.

Az ötletünket pedig csekkoljátok le itt: https://www.facebook.com/lookin2014

Ha érdekesnek találjátok, kérünk titeket, gyertek el szerdán (2014. október 22-én) a Bisztró Bárba és mondjátok el ötleteiteket, kritikáitokat, vagy csak igyatok velünk egyet. Várunk mindenkit szeretettel!

Mészáros László és Zombori Dénes

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: