Skip to content

2014-10-29

1

Vállalkozni csodálatos kaland!

Készítő: debrecenbar

Láthattuk és hallhattuk ezen mondatot az !gen Debrecen előadássorozat 5. alkalmával. A helyszín változatlan, ami nem más, mint a debreceni Kazánház. Nemes témához hozzáértő ember dukál, ki kézen fogva vezetett minket át az üzleti világ bizonyos szegmensein. Pártolónk és előadónk Szobonya Péter volt, előadásának címe és területei pedig a következők: Üzleti kalkuláció és pénzügyi tervezés.

Már az előadás kezdetekor szimpátiát nyert a hallgatósággal Szobonya úr, mikor közölte nyomatékosítva, hogy ő nem a konkrét utat mondja meg, hanem a véleményét és tapasztalatait, illetve saját rálátásait osztja meg velünk előadása során. Hozzátette, hogy bármilyen, számunkra nehezen érthető dolgot vélünk felfedezni prezentációjában, kérdezzünk nyugodtan (ami persze elmaradt valami oknál fogva…:) Közzétette hibáit, melyet ő vélt felfedezni előadásai során, mely pozitív önkritikára utal, ezeket is megosztotta velünk és megkért minket arra, hogy észrevételeinket nyugodtan közöljük vele legyen az pozitív akár negatív.

… csak azok az átkozott pénzügyek ne volnának!

mosolyogtatott meg minket és kezdte el az előadását Szobonya Péter önmaga bemutatásával.

Ezután persze az !gen Debrecen résztvevői, illetve csapatai voltak a soron, hogy tömören, leszűkítve elmondjuk előadónknak kik is vagyunk, mit csinálunk, mit akarunk ezzel elérni és persze hogyan. A csapatok nagy része sikerrel vette ezen „feladatot”, de persze nem szónoki babérokra akarunk törni (sem politikusnak), így mindenki megtette a tőle telhetőt, hogy ne fél órás bemutatkozás legyen a kért szűk bemutatkozásból.

Mindezek után általános bevezetés és tárgyilagos pontokban összeszedve került a ránk váró releváns információk csoportosítása. (általános információk, mit számolunk, KPI és hogyan is néznek ki ezek)

Első lépésként, meghallgathattuk, hogy mely mondat a legfontosabb az üzleti tervezésnél… majd jött a csattanó és megtudtuk az „igazat”!

„Ne tervezd túl!”

Jómagam a Planmaster csapatában serénykedem, mely jelenleg 5 fővel büszkélkedik. Innovatív formában próbáljuk meg áthidalni a fogorvosok és betegek között lévő szakadékot, mely a megértésben és a kommunikációban rejlő hibákból fakad. Megoldásunk erre egy 3D-s program mely mindkét fél számára könnyebbé teszi az életet és megnöveli a kölcsönös bizalom fokát. Ezen információkat azért említettem meg, mert 5-en vagyunk, ebből fakadóan ötletekből sincs hiány, megy a brainstorming ezerrel. De bármilyen feladat vagy megoldásra váró probléma van előttünk, gyakran beleesünk a túltervezés hibájába. Tökéletességre törekszünk mindenek felett, de ezen mondat egy nagyon fontos tanáccsal ért fel, mikor megértettük, hogy miért is ne tervezzük illetve agyaljuk túl a dolgokat minden esetben.

Következő mérföldkövünk akkor érkezett el, mikor az elhangzott információkat át kellett ültetnünk a saját vállalkozásunkba, számolni ezzel-azzal, és meglátni, hogy bevételeink, illetve különböző kiadásaink hogyan fogják (vagy nem) befolyásolni mind a sikerességünket mind a stabilitásunkat és megélhetésünket a piacon.

Minden csoport számolta is bőszen mindent amit kell (még azt is, amit nem), de mindezek után jött a fehér fény az alagút végén, mely számunkra/számomra fontos tényezőként világított rá bizonyos dolgokra. Ez nem volt más, mint a KPI (Key Performance Index). Megtudva azt, hogy mit, kinek, hogyan és miért érdemes, egyszerűbb lett átlátni a számok kavalkádját. Bizonyos mértékben letisztult számunkra, hogy mi az, amire figyelnünk kell, és mi az, amire nem kell annyira görcsösen figyelni. Persze mérni ma már szinte mindent lehet, de ehhez megfelelő kapacitással kell rendelkezni, mely nem biztos, hogy mindenhol megvan, illetve az sem mindegy, hogy megéri-e.

KPI

Lényeg a lényeg, hogy pénzzel bánni tudni kell, és az sem mindegy, hogy futó vagy éppen induló vállalkozásodban mik lesznek azok a dolgok amiket mérsz. Az előadás fontos, releváns információkkal bírt számunkra.

Az eddigi előadásokat tekintve, csak még nagyobb hévvel várjuk a következőt!

Köszönjük és gratulálunk minden eddigi prezentálóknak és az !gen Debrecen szorgos csapatának az eddigi erőfeszítéseikért, csak így tovább!

A beszámolót készítette Szanyi Zsolt, Planmaster.

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: