Skip to content

2014-12-30

7 téma, amiről sokat beszélgettél 2014-ben

Készítő: S.C.

Az ünnepi asztalt körülülve gyakran felidézzük a régi karácsonyokat és talán visszatekintünk az elmúlt év fontos történéseire is. Ezek gyakran személyes dolgok: új munkahely, diploma, esküvő, betegség, lakásvásárlás, nyaralás, kinek mit adott a lassan vége felé közeledő esztendő. Ezért gondoltam, hogy készítek egy kis összefoglalót arról, hogy mi is történt a nagy világban 2014-ben.

1. Vajon felépül majd Schumacher?

Az első hírnél vissza kell lépnünk 2013-ba, amikor december 29-én Michael Schumacher síbalesetet szenvedett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kómába esett. Sajnálatos, hogy a dolog emberi vonzata mellett hamar megjelent az üzlet és a hétszeres Forma-1 bajnok mellől hamar elpártoltak szponzorai, a Navybook és a Jet Set. A 45 éves pilóta számára ez évi 8 millió dolláros veszteséget jelent, ami persze elenyésző 500 millió dolláros vagyona mellett. Szerencsére a Mercedes és a DVAG csapata továbbra is hű maradt Schumacherhez és remélik a versenyző mihamarabbi felépülését. Ezen egy 15 fős medikus csapat dolgozik Schumacher otthonában 2014. szeptembere óta.

>>>VIDEÓ<<<

 

2. Vajon mit szavaznak majd a skótok?

Szeptember 18-án ez a kérdés foglalkoztatta leginkább Európát és az Egyesült Királyságban élőket. Két csoport állt szemben egymással: a YES Scotland támogatói, akik Skócia függetlenedését támogatták és a Better Together-t favorizálók, akik szívesebben hagytak volna mindent a régiben. A szavazás végül is 55.3%  – 44.7% arányban a függetlenség ellen voksolók javára dőlt el.

David Cameron így nyilatkozott a történtekről:

 “ Megszakadt volna a szívem, ha királyságunk felbomlik és tudom, hogy erről nemcsak országunkban, de világszerte ugyanígy vélekednek.”

 

>>>VIDEÓ<<< 

3. 25 éve omlott le a berlini fal

Nekem még volt “szerencsém” látni a falat Berlinben. Tisztán emlékszem arra, hogy megközelíthetetlen volt és fegyveres őrök vigyázták. Egy templom magas tornyába felmászva tudtunk csak átkukkantani a másik oldalra és megmaradt bennem egy nagy épület, aminek a tetején egy óriási Mercedes jel forgott. Mintegy tizenöt évvel később, amikor egy hosszú hétvége alkalmával visszatértem, a falnak nyoma sem volt. A Checkpoint Charlie helyén egy múzeum nyílt, ahol elképedtem azon, mi mindenre voltak képesek az emberek, hogy átszökjenek a szabadságba.

  1. november 9-én ünnepelte Németország a fal leomlásának 25. évfordulóját.

Ez alkalomból több ezer fehér léggömböt eresztettek el a szabadság jelképeként.

>>>VIDEÓ<<<

 4. VÉBÉ

A nyár sporteseménnyel kezdődött, mégpedig június 12-én Brazíliában. Egy hónapon keresztül minden focikedvelőnek – és ilyenkor még az is az, aki különben nem – volt tévés programja. Harminckét napon át harminckét csapatt mérkőzött meg egymással. Természetesen titkon a hollandoknak szurkoltam, de a kupát végül Németország nyerte el.

>>>VIDEÓ<<<

 5. Facebook felvásárlások

A Facebook 19 milliárd dollárért megvette a WhatsApp-ot. Mark Zuckerberg, akit a közösségi oldal atyjaként ismerhetünk elmondta, hogy a WhatsApp egy felmérhetetlenül értékes szolgáltatás, ami majd egymilliárd embert fog összekötni világszerte. Ez nem csoda, hiszem az applikáció lehetővé teszi Blackberry, iPhone és Android felhasználóknak, hogy üzeneteket, képeket osszanak meg egymással mobilszámukon keresztül, extra díj fezetése nélkül. Legalábbis a használat első évében. 2012-ben a Facebook már megvette az Instagram-ot, igaz, “csak” 1 milliárd dollárért.

 >>>VIDEÓ<<< 

6. Malájok, merre vagytok?

Szerintem a repülés senkinek nem hobbija, még akkor sem, ha statisztikák szerint a legbiztonságosabb közlekedési módszer. Amikor pedig ‘rémhíreket’ hallunk, újra és újra elbizonytalanodunk. Mint a Malaysia Airlines MH370-es járatának eltűnése. A gép március 8-án szállt fel Kuala Lumpurból és alig egy órával később nyoma veszett. Fedélzetén 227 utas és 12 főnyi személyzettel egyszerűen csak eltűnt. Nem volt segélyhívás, technikai probléma, sem kedvezőtlen időjárási körülmények. Azóta sincs magyarázat arra, hogy mi történt a géppel és a rajta utazókkal. A kutatás és spekuláció a mai napig folytatódik. A mai napokban pedig újabb Air Asia gép tünt el nyom nélkül. Ez az év, nem az övék…

 7. Ebola járvány

Az emberiség történelmében voltak járványok: pestis, spanyol nátha, madárinfluenza, SARS. 2014-ben pedig az ebola, ami ez év októberéig majd négy ezer emberéletet követelt és több, mint nyolc ezer embert betegített meg. Az első eseteket Nyugat-Afrikában regiszrálták, de a járvány azóta belépett az Egyesült Államokba és Európába is, nem kis pánikot keltve. Sajnos nincs igazán hatásos kezelés, így gyógyulásra csak a korai közbelépés és a megelőzés ad esélyt.

 Sokan mások

Természetesen sokkal több minden történt az elmúlt évben, amelyek részletezése sokkal több oldalt venne igénybe: az ukrajnai helyzet, megemlékezések az Első Világháború kitöréséről, Robin Williams halála, Justin Bieber letartóztatása, a téli olimpia, az Oscar -díj kiosztás, tüntetések az internet adó ellen és még sok más. Visszatekintve, neked mi kerülne fel a 2014-es top 5 listádra?

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: