Skip to content

2015-01-03

2015 ÉS DEBRECEN ELSŐ STARTUP VERSENYE!

Készítő: debrecenbar

2015 január 6-án kerül megrendezésre az !gen Debrecen innovátor, startupper és társadalmi vállalkozó képzésének versenye, ahol 5 csapat fog megküzdeni a 200 ezer forintos fődíjért!

Az !gen Debrecen versenye egy 3 hónapos intenzív innovátor, stratupper és társadalmi vállalkozó képzés lezárása. A versenyen az az 5 csapat fog megmérkőzni, akik részt vettek ezen a 3 hónapos intenzív képzésen. A csapatok ez idő alatt  fejlesztették, tökéletesítették az ötletüket, ami kezdetben még többnyire csak a fejükben létezett.

Az 5 csapat, akik a versenyen megmérkőznek:

  • Appartman.net: Az Appartman olyan ingatlan hirdetési felület amit a jelen kor fiatal generációja és édesanyáink is egyszerűen tudnak majd használni.
  • Debrecen Hub: Debrecen első közösségi irodája.
  • Mindensync: Az univerzális konnektor – egy olyan szolgáltatás, amellyel adatokat mozgatnak különböző rendszerek között, és ezzel együttműködésre bírják őket.
  • LookIn: Közösségi partikereső alkalmazás, amely segítséget nyújt a szórakozni vágyóknak eldönteni, mely bulikba nézzenek be, vagy éppenséggel melyek irányába felesleges még elindulniuk is.
  • Planmaster: A PlanMaster applikációja úgy támogatja a fogorvosok munkáját, hogy közben a páciensek is jól járnak.

A csapatokat egy 5 fős zsűri fogja értékelni. A zsűri résztvevői: Réti Zsófia a Kreater Egyesület alapítója, Pristyur Veronika a Bridge Budapest vezetője, Dr. Bene Tamás a Debreceni Egyetem Tudomány és Technológia Transzfer irodájának vezetője, Molnár István András a SeedStar inkubátor vezetője és Dr. Széles Diána Debrecen alpolgármestere.

A verseny mindenki számára nyitott, ráadásul a nézők szavazatai is befolyásolják majd, ki nyeri meg a fődíjat! A versenyre történő belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva  2 kattintással el tud végezni.

 

Reklámok

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: