Skip to content

2015-01-03

Haladj a kijelölt ösvényen!

Készítő: sistercrazy123

Remélem, mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek és a szilveszter.  Mindig meglep, hogy milyen gyorsan elszaladnak ezek a napok és mire észbe kapunk, hipp-hopp el is múlt egy év.  Elgondolkodunk, hogy milyen volt 2014 és vajon mit hoz majd 2015.

Ilyenkor január elején elhangzik a kérdés: megfogadsz valamit az új évre?

Aha, többet fogok sportolni. Igen, szeretnék leszokni a cigiről. Hát, le akarok adni öt kilót. Persze, nem akarok annyit stresszelni. Kedvesebb és türelmesebb leszek. Most már tényleg leteszem azt a nyelvvizsgát. Ám szép számmal vannak azok is, akik nem fogadnak meg semmit. Hogy miért?

Talán azért, mert megtapasztalták, hogy az új kezdet hevében tett fogadalmak löketet adnak az első két-három  hétnek, aztán valahogy ellaposodnak. Utána meg már minek erőlködni, ha nem tudtunk ellenállni egy szelet torta vagy inkább-maradok-otthon-a sportsuli-helyett csábításának.

Régen én is minden évet egy listával kezdtem. Mindig volt rajta öt-tíz dolog, amit meg akartam valósítani. Ha utólag visszaolvasom őket – erre jók a régi naplók – persze látom, hogy mennyire nem reális dolgokra próbáltam magam rávenni. Én kis naiv. Nem is csoda, hogy egy idő után rá sem néztem a listámra és próbáltam a néha-néha rámtörő lelkiismeretfurdalást elhessegetni. Majd jövőre…

Egy ideje van egy kis rituálém, amit minden évben beiktatok. Nem kell hozzá más, csak egy toll, egy tiszta lap és – az én esetemben – egy csésze kávé. Ha kedved van, próbáld ki te is ezt a kis gyakorlatot.

  1. Mit értél el az elmúlt évben?

Nem kell mindig valami látványosra vagy egetrengetőre gondolni. Biztos van, aki megmászta a Mount Everestet vagy lefutott egy maratont, más meg büszke arra, hogy csak háromszor késett el a munkahelyéről, megtanult alapszinten franciául vagy palacsintát sütni. A lényeg az,  amire te elégedetten és büszkén tekintesz vissza. Ugye, hogy máris több az önbizalmad?

  1. Mi az, amit nem értél el?

Ez a kérdés nem olyan kellemes, de fontos. Vigyázz, mert nem az a cél, hogy megbüntesd, vagy lehurrogd magad vagy hogy bármi miatt is bánkódj. Maradjunk objektívek, jó?  Talán szerettél volna beindítani egy saját vállalkozást és még mindig a főnöködnek dolgozol? Hetente háromszor akarát edzeni, de csak hébe-hóba sikerült? Félre akartál tenni egy kis pénzt, de valahogy mindig kellett valami másra?

Lehet, hogy amit tavaly olyan fontosnak tartottál, az már nem az. Akkor hagyd. Ha pedig igen, akkor gondolkozz el azon, hogy ezen az éven mit tehetnél azért, hogy ne csak terv maradjon.

  1. Mit tanultál?

Neked nem tűnik úgy, mintha az elmúlt évnek lett volna egy témája? Mintha valamit tanítani akart volna neked? Önállóságot. Függetlenséget. Az egészséged értékét. Szeretetet. A család fontosságát. Az utazás és az új dolgok örömét. Biztos vagyok benne, hogy le tudsz írni öt olyan dolgot, amit ezen az éven megtanultál. Például, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondoltad volna vagy hogy csak kevés dolog ér igazán annyit, hogy stresszelj rmiatta.

  1. A téma pedig…

Most, hogy már tisztá(bba)n látod, milyen volt 2014 és mi az amit szeretnél 2015-ben, itt az ideje, hogy kiválaszd az év fókuszát. Ne törd rajta túlságosan a fejed, mert ösztönből érezni fogod, hogy mi lesz az: szeretet, siker, egészség, barátság vagy közösség? E köré építsd aztán az évedet. Elég, ha csak rendszeresen emlékezteted magad fókuszodra és tudni fogod, hogy egy adott helyzetben mit kell csinálnod. Ilyen módon nem egy lista zsarnokságával tartod kordában magad, hanem inkább szelíden irányítod magad a kijelölt ösvényen.

Érezni fogod a különbséget.

Ezért szeretnék sok siker helyett kellemes utazást kívánni!

Life is a journey and you hold the map. Az élet egy utazás, és a térképet te rajzolod.

Advertisements

Van véleményed? Itt oszthatod meg velünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Note: HTML is allowed. Your email address will never be published.

Subscribe to comments

%d blogger ezt kedveli: